Page 205 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok

4. Szexbotrányok 203 nyilvánosság elválaszthatatlan voltáról Az esztéta gondolatmenetét követve mé- lyebben megérthetjük azt a néhány szót, amit szinte minden médiaszöveg felhábo- rodva idézett Sipostól, átvéve azt Magyari írásából („Ezt dobta a gép”). „Megszégyenülni csak mások előtt lehet. Még magunk előtt is csak, mint a másik előtt. Meg- vethetjük magunkat – mondja Kant – ha a játékban csalunk, de szégyent csak akkor érzünk, ha rajtakapnak A megszégyenülés eseménye és a megszégyenítés rituáléja nyilvánosságot követel (…) A megszégyenítés nyilvános procedúra, amelyet a megszégyenített elszenved vagy kiáll, mint akiről erőnek erejével rángatják le ruháját vagy jelmezét és azonmód, pőrén a refektor- fénybe lökik: »Tessék, nézzétek! Nézzétek, ki is ez valójában!« Mivel erőszakosan felfedett és nyilvánosság elé tárt gyalázatával mint igazi valójával megsemmisítőlegesen azonosítják őt – jóllehet egyetlen személy sem azonosítható semmivel, legégbekiáltóbb bűnével sem – ezzel szükségképp ellenállást váltanak ki belőle, hisz nem engedheti meg, nem tűrheti el, hogy meg- semmisítsék Ebben a helyzetben nem szánhatja el magát a szégyenkezéshez és bocsánatkérés- hez szükséges erkölcsi erőfeszítésre. Védekezésre és ellentámadásra kényszerül, ami általában azt jelenti, hogy megmakacsolja magát bűnében, megpróbálja mentegetni vagy hőstetté átma- gyarázni De hát a megszégyenítésnek általában nem is erkölcsi, hanem politikai, didaktikai és esztétikai célja van Olyanok, mint a közösség megfegyelmezése, összetartása, átnevelése, az ellenfél leterítése, a közönség szórakoztatása Ebben rejlik mélységes erkölcsi problematikus- sága is, esetenként pedig kifejezetten erkölcsi gyalázata.” 33 Sipos Pál törvényszerűen viselkedett úgy, ahogy a leleplezés, a nyilvános megszé- gyenítés rítusa ezt számára „előírta”. Tudta, mi következik. A médiában dolgozó, a médiát pontosan ismerő emberként „nem szánhatta el magát a bocsánatkéréséhez szükséges erkölcsi erőfeszítésre”. Eltűnésével azt a szükségszerű folyamatot akarta kikerülni, amiről Szilágyi ezt írja: „A megszégyenítés – akár mint szimbolikus fenyítési mód vagy eszköz, akár mint szégyenletes halálmód – olyan nyilvános tortúra, amelynek során a személy erkölcsi leértékelését (»súlyta- lanítását«) vagy megsemmisítését látható módon – a személy valóságos és szimbolikus testén – viszik színre: a megszégyenítés aktusát – procedúráját – testileg hajtják végre, azokkal a ritua- lizált mozdulatokkal és cselekvésekkel, azoknak az átokformuláknak a kí séretében, amelyek vizualizálják és dramatizálják a lefokozást, a rangvesztést, a becsületvesztést – az erkölcsi halált, vagyis az illető halálát ama világ számára, amely odáig megbecsült tagjának tekintette, saját te- kintélyével ruházta fel és oltalmazta őt. (…) Természetesen csak kellő mértékű gyalázat esetén és csak a nyilvános embert, akinek elismertsége, presztízse, tekintélye a nyilvánosságban jön létre, s aki bizonyos mértékig reprezentálja azt a közösséget, amelynek színe előtt a megszégye- nülés, a vereség, a bukás pillanatában épp mint reprezentatív személyiség semmisül meg.” 34 Sipos eltűnésével részben megakadályozta, hogy vizualizálják és dramatizálják megszégyenítését, noha teljesen elkerülni nem tudta azt. Ezért volt alapvető a mé- diában annak frtatása, aminek jelentőségét sokan fel sem ismerték. Hogy leve- szik-e Sipos képét a Trefort gimnázium faláról, hogy visszavonják-e állami kitün- 33 Uo 34 Uo