Page 51 - A médiáról neked, 3. rész

49 − Bemehetek? − Felőlem, úgysem az én szobám − Emma újra bömbölt. Lili néni tőle szokatlan határozottsággal betuszkolta Emmát a szobába, leültette az ágyra, majd bezárta az ajtót. Emma úgy meglepődött, hogy még sírni is elfelejtett. − Most pedig elmeséled, hogy mi történt. − Nem lehet… − Mért ne lehetne? − Mert ha elmondom, soha többé nem fog szóba állni velem… − Emma újra sírva fakadt. − Emma! − simogatta meg a haját gyengéden Lili néni. − Hétéves korod óta ismerlek, nincs az a szörnyűség, ami miatt ne állnék szóba veled. Nézz rám, komolyan beszélek! Mindig bízni fogunk benned, én is és Barnus is. Most meséld el, mi történt. − Lili néni, emlékszik még Ádámra? Jártunk egy darabig. − Az a focista, igaz? − Igen, most ösztöndíjjal kint van Ausztriában. Mielőtt elutazott, szakítottam vele, nem akartam távkapcsolatot. Eléggé megviselte, és amikor randizni kezdtem Márkkal, szerintem nagyon berágott rám… Újra rájött a sírhatnék, de erőt vett magán, és folytatta. − Amikor még együtt voltunk, néha küldtünk szelfiket egymásnak, ilyen hülye szövegekkel, hogy „hiányzol”, meg „rád vágyom”, meg hasonlók, és volt egy-két kép… Mindegy, megbeszéltük, hogy mindenki törli ezeket a fotókat, és én töröltem is, de ő ma rám írt, hogy nagyon csalódott bennem, és hogy mit szólna apukám, ha meglátná rólam ezt a képet… meg a barátaim… a tanáraim… − Emma… − Csak ezt ússzam meg! Annyira félek – suttogta Emma. − Egyetemista koromban − kezdte lassan Lili néni − írtam egy levelet egy fiúnak, aki már régóta tetszett. Elég... Hogy is mondjam, egyértelmű, erotikus levél volt. Ami aztán körbejárt a matek szakos fiúk között. Gondolhatod, mit éreztem, amikor a saját szavaimat hallottam vissza a menzán... − És Lili néni mit csinált? − Hát… Utólag már bánom, de messziről kerültem még a környéket is. Szörnyen szégyelltem magam. De aztán elegem lett ebből, és úgy egy évre rá visszamentem. Megkerestem ezt a fiút, és elmondtam neki, hogy mit gondolok róla és a hozzá hasonló taplókról! Te mit szeretnél csinálni, Emma? − Nem tudom… Legszívesebben odautaznék, és megfojtanám. Hogy mer engem fenyegetni? Lili néni elmosolyodott. − Miért nem hívod fel és mondod el ezt neki telefonon? Ádámnak tudnia kell róla, hogy nagy hülyeségre készül, és ha továbbküldi a képet, búcsút mondhat az ösztöndíjának is. − De… Az nem ugyanúgy fenyegetés? − Emma, egyelőre most csak neked van jogod haragudni. Ha szeretnéd, itt maradok, és ha úgy érzem, hogy túl fenyegető, amit mondasz, megkocogtatom a térded, jó? Ádám már a második csörgésre felvette a telefont, de köszönni sem volt ideje, Emma már mondta is a magáét. − Petróczy Ádám, most azonnal törlöd azt a fényképet. Addig nem teszem le a telefont… Ha nem, akkor kénytelen leszek beszélni apával, és ő tuti, hogy felhívja a szüleidet, és elmondja nekik, hogy milyen aljas vagy… És szerintem a csapatodnál sem örülnének neki, ha megtudnák, hogy mivel fenyegetőzöl… Oké. De ha kiderül, hogy hazudtál, és akár csak egy embernek továbbküldöd… Jó. Szia. − Nagyszerű voltál, büszke vagyok rád! − örvendezett Lili néni. Emma kicsit kihúzta magát, ahogy elmosolyodott. − Azt mondta, kitörölte. Teljesen be volt tojva, összevissza dumált, hogy ő nem is gondolta komolyan, és hogy ne haragudjak… Hú, tessék nézni, még mindig hogy remeg a kezem!