Page 35 - A médiaáról neked, 1. rész

33 Tényleg nem volt komoly a sérülés, mégis eléggé fájhatott. És hát mindenki megijedne, ha olyan magasról hirtelen a földre huppanna. Marci gondoskodásának hála azonban Pimpi úgy érezte, most végre elengedheti magát egy kicsit. Egészen megilletődött. – Sírni ér – biztatta őt Marci. – Sőt. Tudod, mit? Kötelező! Pimpi értetlenül nézett. – Megütötted magad, megijedtél. Mi, ha megütjük magunkat, akkor megszeretgetjük, ahol fáj, és még sírni is szabad. Főleg, ha megijedtünk. – De… De miért? – kérdezte Pimpi. – Mert így érezzük – vonta meg a vállát Marci, és arra gondolt, milyen jó, hogy amikor valami baja van, az ő anyukája soha nem mondja neki, hogy katonadolog. Marci merengését Pimpi szakította félbe, aki lassan megnyugodott, és rángatni kezdte újdonsült barátja karját. – Unatkozom! Ti mit szoktatok játszani? – Attól függ. Ha egyedül vagyok, olvasok, rajzolgatok. A fiúkkal focizni vagy fogózni szoktunk. Néha a lányokat is bevesszük… – Miért csak néha? – Csak úgy. Az osztályban a lányok nem tudnak olyan gyorsan futni, mint mi. Mondjuk, Judit tud, meg Panni is. De ők hülyék. Folyton titkolóznak. – De fura! Onnan föntről, a plakátról sosem értettem, hogy ti miben vagytok mások, mint a lányok. Velem, ugye, fogsz focizni? – Jó, de előbb gyakoroljunk, hogy ne csak a plakáton legyél ügyes, itt se ess folyton hasra! – nevetett Marci Pimpire, azzal nekiálltak helyben futni a szőnyegen.