A megosztó

2020. 07. 31 internet videós tartalom 7–10 évfolyam
A megosztó

Korosztály: 13-16 éves

Téma: túlzásba vitt mobilhasználat, megosztási kényszer, az internet személyiségtorzító hatásai

A kisfilm azt mutatja be, hogy milyen hatása lehet a helytelen és túlzásba vitt mobiltelefon- és internethasználatnak. A filmbéli lány a randi első pillanatától a végéig a telefonjába burkolózik, amikor felveszi a kapcsolatot a fiúval, akkor is többnyire azért, hogy posztolhasson róla valami vicceset, amit majd mások lájkolhatnak, mindegy is, hogy kik, a lényeg, hogy sokan. A fiú szavába vág, magáról mesél, majd végül a neten veszi fel a kapcsolatot a fiúval, aki már nem nyitott egy újabb találkozóra, törli az üzenetet.

A túlzott mobilhasználatnak lehetnek fizikai hátulütői: a helytelen testtartás nyaki gerinc- és csuklópanaszokat okozhat, de ennél is reálisabb és súlyosabb veszélyt jelentenek a lelki következmények. Bár a közösségi média egyes esetekben segítheti a kapcsolattartást, a gyakorlat mégis sokszor mást mutat: időt és figyelmet von el a jelenlévő beszélgető partnertől. Az online csevegésben olyan megnyilvánulások is lehetnek, amelyeket a való életben nem tennénk, hiszen nem szembesülünk a másik fél közvetlen reakciójával. A túlzott megosztási kényszer fakadhat önbizalomhiányból, a megosztónak folyamatosan szüksége van a környezete visszajelzésére. Ha túlságosan kitárulkozó, az általa feltöltött információkkal visszaélhetnek (tudatja, mikor ment el otthonról, kompromittáló képet tölt fel stb.). A közösségi médiában mutatott kép eltérhet a valóságtól, amely külső-belső konfliktusokhoz vezethet. A FOMO-jelenség (fear of missing out) is nyomást gyakorolhat a megosztóra, lényege az attól való félelem, hogy kimaradunk valamiből.

Feldolgozást segítő kérdések:

1. Mit csinál Balázs az ajtó előtt?

a) Gyakorol a találkozásra

b) Megigazítja a haját

c) Énekel

 

2. Mit csinál Blanka, amikor kinyitja az ajtót Balázsnak?

a) Könyvet olvas

b) Telefonozik

c) Eszik

 

3. Milyen színű virágot visz Balázs Blankának?

a) Sárga

b) Fehér

c) Rózsaszín

 

4. Hova mennek randizni?

a) A Duna-partra

b) Egy cukrászdába

c) Egy kocsmába

 

5. Mit rendel Balázs?

a) Levest

b) Gesztenyepürét

c) Szendvicset

 

6. Mi zavarja Balázst a randin?

a) Hogy Blanka nem akar beszélgetni

b) Hogy Blanka a telefonjával van elfoglalva

c) Hogy Blanka sokat eszik

 

7. Mit csinál Balázs a zenekarában?

a) Dobol

b) Szintizik

c) Gitározik és dalszövegeket ír

 

8. Kik Blanka barátai?

a) Eszter, Piri, Sári

b) Barbiface22, Lilacsaj, Kevin18

c) Feri, Jocó, Levi

 

9. Kik fogják lájkolni a képet, amit Blanka készít Balázsról?

a) Mindegy, csak sokan lájkolják

b) Blanka szülei

c) Blanka ismerősei

 

10. Mit mondanak a képről?

a) Nem az a lényeg, hogy mit mondanak

b) Hogy cuki

c) Hogy ronda

 

11. Elmegy-e Balázs a következő randira?

a) Igen

b) Nem

c) Még gondolkodik rajta

 

12. Miért nem érezte jól magát Balázs a randin?

a) Mert Blanka nem vele, hanem a virtuális barátaival foglalkozott

b) Mert Blanka lefényképezte és kirakta a netre

c) Mert nem tetszett neki a hely, ahova beültek

 

13. Hogy érezte magát Blanka a randin?

a) Nagyon jól

b) Nagyon rosszul

c) Unta

 

13+1. Melyek az online közösség veszélyei?

a) Elszigetelődés és a valós kapcsolatok háttérbe szorulása

b) Nagyon mély és életre szóló kapcsolatok szövődhetnek.

c) Nagyon elfáradhatunk az online kommunikációban

 

Megoldások:

1. Mit csinál Balázs az ajtó előtt?

a) Gyakorol a találkozásra

b) Megigazítja a haját

c) Énekel

 

2. Mit csinál Blanka, amikor kinyitja az ajtót Balázsnak?

a) Könyvet olvas

b) Telefonozik

c) Eszik

 

3. Milyen színű virágot visz Balázs Blankának?

a) Sárga

b) Fehér

c) Rózsaszín

 

4. Hova mennek randizni?

a) A Duna-partra

b) Egy cukrászdába

c) Egy kocsmába

 

5. Mit rendel Balázs?

a) Levest

b) Gesztenyepürét

c) Szendvicset

 

6. Mi zavarja Balázst a randin?

a) Hogy Blanka nem akar beszélgetni

b) Hogy Blanka a telefonjával van elfoglalva

c) Hogy Blanka sokat eszik

 

7. Mit csinál Balázs a zenekarában?

a) Dobol

b) Szintizik

c) Gitározik és dalszövegeket ír

 

8. Kik Blanka barátai?

a) Eszter, Piri, Sári

b) Barbiface22, Lilacsaj, Kevin18

c) Feri, Jocó, Levi

 

9. Kik fogják lájkolni a képet, amit Blanka készít Balázsról?

a) Mindegy, csak sokan lájkolják

b) Blanka szülei

c) Blanka ismerősei

 

10. Mit mondanak a képről?

a) Nem az a lényeg, hogy mit mondanak

b) Hogy cuki

c) Hogy ronda

 

11. Elmegy-e Balázs a következő randira?

a) Igen

b) Nem

c) Még gondolkodik rajta

 

12. Miért nem érezte jól magát Balázs a randin?

a) Mert Blanka nem vele, hanem a virtuális barátaival foglalkozott

b) Mert Blanka lefényképezte és kirakta a netre

c) Mert nem tetszett neki a hely, ahova beültek

 

13. Hogy érezte magát Blanka a randin?

a) Nagyon jól

b) Nagyon rosszul

c) Unta

 

13+1. Melyek az online közösség veszélyei?

a) Elszigetelődés és a valós kapcsolatok háttérbe szorulása

b) Nagyon mély és életre szóló kapcsolatok szövődhetnek.

c) Nagyon elfáradhatunk az online kommunikációban