Page 286 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok
P. 286
284 Médiaesemény-esettanulmányok gesen is a befogadót, ha emberi viszonyokon, küzdelmeken, sorsokon keresztül, plasztikusan ábrázolják a történeteket. Az ózdi közkutak ügyében elsősorban az alábbi „küzdő felek” jelentek meg a médianyilvánosságban: Politikusok (helyi politika – önkormányzati képviselők, polgármester: Fürjes Pál, a kisebbségi önkormányzat képviselője: Berki Lajos; országos politika – kor- mánytagok, miniszterek: Pintér Sándor, Balog Zoltán, politikai pártok képviselői: Nyakó István /MSZP/, Varju László /DK/, Juhász Péter /Együtt 2014/, ombudsman: Székely László, Szabó Marcel) Szolgáltató (Borsodvíz Zrt : Bíró Ferenc) Civil szféra (Van Helyed Alapítvány: Bódis Kriszta, Roma Magyar Baráti Tár- saság: Harkály Csaba, Oltalom Karitatív Egyesület: Iványi Gábor) 5.17. kép: Bódis Kriszta 5.18. kép: Fürjes Pál Az egyik személyes szinten is megragadható narratíva a civil és az intézményesí- tett helyi hatalom párharcát tematizálta két elkötelezett ember, a kiszolgáltatott ki- sebbségért dolgozó, elsősorban az ő helyzetükért aggódó író-rendező, Bódis Kriszta, és a város, a nagyobb közösség érdekeit hivatalból is képviselő polgármester, Fürjes Pál közötti küzdelemben. A morális felelősséget gyökeresen másképpen ér- telmező vitát interpretáló médianarratíva implicit módon a férf és a nő, illetve a helyi és a messziről jött ember küzdelmét is megjelenítette. A polgármester és az író-rendező „küzdelme” azonban nem szemtől szemben zajlott a médiában Fürjes és Bódis az ügy kirobbanása előtt találkozott utoljára, a továbbiakban – a médiabotrány időszakában – a hivatalt viselő soha többé nem reagált nyilvá- nosan a civilre Ellentétben Bódissal, aki – mint látni fogjuk – a nyilvánossághoz fordult Bár a hírmédia nem fgyelt fel az író-rendező és a Roma Magyar Baráti Társa- ság elnökének drámai vitájára a közösségi médiában, Harkály Csaba indulatos válasza Bódisnak mégis fontos, hiszen két olyan ember ítélte meg gyökeresen más-
   281   282   283   284   285   286   287   288   289   290   291