Page 283 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok
P. 283
5. Botrányüzemmódban 281 e) Az önkormányzat helyesen döntött, és külön méltánylandó, hogy a kormánypárti politika a nagy meleg miatt hajlandó volt korrigálni döntését. f) Az ellenzéki politika haszonlesés céljából játszotta ki a „romák és szegények el- nyomása kártyát”, noha ilyesmiről a közkutak ügyében szó sem volt. g) A kormánypárt már megint nem szavahihető. h) Az ellenzék már megint nem szavahihető. i) A romák nem tudnak beilleszkedni, így csak magukat okolhatják a problémá- kért. j) A politika már csak ilyen, minden ügyben a saját igazát bizonygatja. Egy a lé- nyeg, hogy ebben a forróságban egyetlen család se nélkülözze a könnyen elér- hető ivóvizet. Azon a napon, 2013. augusztus 5-én, amikor minden csatornán vezető hír volt az ózdi közkutak ügye, a köztelevízió esti híradója az anyag megszerkesztése, a mű- sorvezetői narráció, a kép és a hang viszonya alapján – mint azt a következőkben láthatjuk – egyértelműen az a) és az f) frame-ekbe rendezte öt és fél perces hír- blokkját Az M1 híranyaga erős műsorvezetői állítással indul. „Amíg az ózdiak többsége tisztességesen fzeti a rezsit, addig mások potyáznak. Ezzel indokolta Ózd polgármestere, hogy az önkormányzat csökkentette a nyomást több közkúton, és volt olyan is, amit le is zártak A FIDESZ-es Fürjes Pál szerint a vízellátás így is mindenki számára biz- tosított a városban Az ellenzéki pártok közül az MSZP, a DK, az LMP és az Együtt 2014 is bírálta az önkormányzat döntését. A Jobbik viszont azt közölte, mindenkinek fzetnie kell, és mélységesen felháborítónak tartják a baloldali pártok, ahogy fogalmaztak, álszent viselkedését.” (M1, 2013 08 05 ) 5.16. kép: Az M1 Híradójának képei (281–282 o ) A kulcsszavak a „többség-tisztesség” és a ki nem mondott, de a mondat logikájá- ból következő kisebbség-„potyázás”. A kisebbség pedig a cigányságot asszociálja a nézőben. A következő két blokk az elzárt kutakról, az érintettek „panaszkodásáról” és az ellenzéki pártok aktivitásairól sok információt tartalmaz ugyan, ezeket azonban szelektálja vagy törli a nézői emlékezet, éppen a megfogalmazás módja miatt.
   278   279   280   281   282   283   284   285   286   287   288