Page 290 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok
P. 290
288 Médiaesemény-esettanulmányok „Drága Bódis Kriszta, mi, akik ezt a békés demonstrációt szervezzük vagyis az RMBT egyesü- let nem politikai párt vagyunk, azt gondoljuk hogy ezt a lépést nem nekünk kellett volna meg- tenni, hanem a helyi vezetésnek és neked mert állítólag a romákért dolgoztok. Az eltelt idő alatt is fgyelembe véve a trópusi éghajlatunkat igen nagy veszélynek voltak kitéve ezek a roma és nem roma emberek akikért dolgoztok, ismerve és becsülve munkádat nem a nevedben járunk el hanem a neved mellőzésével járunk el ha megengeded, hiszen mi itt élő helyi emberek vagyunk, akik azt gondolják hogy egy ilyen fontos ügyben köte lességünk az itt élő romákért kiállni, amit mi szívből-lélekből teszünk és nem pályázunk rá. Azt gondoljuk ebben a helyzetben a tár- gyalóasztalt meghagynánk neked és a város veze tésének, mint utaltunk a sürgető helyzetre való tekintettel élve alkotmányos jogainkkal azt gondoljuk kellőképpen fgyelmet csak akkor kaphatunk, megvont jogainkkal tárgyalási alapot csak akkor képezhetünk ha a demonstrációt megtartsuk Sajnos veled ellentétes gon dolataink vannak arra kérve mindenkit veled ellentétben vegyen részt a demonstráción! AMI MA ÓZDON – AZ HOLNAP ORSZÁGOSAN IS MEGTÖRTÉNHET.” (Harkály Csaba, Facebook, 2013 08 04 ) A fentiek azt is jól mutatják, hogy a közösségi médiában történtek egyre kevésbé kerülhetőek meg a média tanulmányozása során. A hagyományos média, ahogy a nagyobb hírportálok és a polgármester is, azonban mással van elfoglalva. Miután a belügyminiszter intézkedésére a hőség miatt újra megnyitják a kutakat Ózdon, az Együtt–PM közérdekű adatigényléssel fordul az ózdi önkormányzathoz. Az ügy kapcsán kiderül ugyanis, hogy Ózd más- fél milliárd forintot nyert a Svájci Alaptól még 2010-ben az ivóvízhálózat bizton- ságának javítására A polgármester sajtótájékoztatót tart, mondandóját a komplett hírmédia közli A Magyar Nemzet pedig annak is utánajár, hogy az Ózdihoz ha- sonló döntés a túlzott vízfogyasztás visszaszorítására meglehetősen gyakori az or- szágban „Ne saját magából és az ő volt korrupt kormányából induljon ki Bajnai Gordon – reagált Fürjes Pál, Ózd polgármestere (Fidesz–KDNP) az Együtt–PM azon bejelentésére, amely szerint köz- érdekű adatigényléssel fordulnak az ózdi önkormányzathoz. A Borsod megyei város polgármes- tere úgy fogalmazott: a fejlesztési forrásokat náluk nem szokás lenyúlni, ahogy a Gyurcsány– Bajnai-kormány idején tették. Ózd városa eddig egyetlen fllért sem használt fel még abból az 1,5 milliárd forintos támogatásból, amelyet a Svájci–Magyar Együttműködési Programból nyert el 2010-ben az ivóvízhálózat biztonságának javítására – ismertette. (…) Terveik szerint a novem- berben kezdődő beruházás éppen a város ivóvízellátásának korszerűsítését fogja szolgálni, ame- lyet az előző vezetés elmulasztott. »A bal oldal ugyanis, amikor tehette volna, semmit nem tett az itt élőkért, ma is csak kampányolni jár Ózdra« – jegyezte meg Fürjes Pál.” (Magyar Nemzet Online, 2013 08 07 )
   285   286   287   288   289   290   291   292   293   294   295