Page 292 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok
P. 292
290 Médiaesemény-esettanulmányok gyává tenni egy napi politikával erősen átitatott ügy médiareprezentációjával kap- csolatban úgy, hogy egyetlen pillanatra sem lépi át a „Rubicont”, nem értékeli a politikai auktorok tevékenységét vagy annak minőségét, jogosságát, tisztességét. 5.7. Egy médiaoktatásra alkalmatlan médiabotrány – avagy az „Emlékmű-ügy” 2013 december 31-én kormányhatározat születik egy Magyarország német meg- szállásának emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű ügyé- ben, amelynek felállítását a kormány a holokauszt 70 emlékéve keretében kezde- ményezi A Kormány 2056/2013. (XII. 31.) Korm. határozata a Magyarország német megszállásának em- léket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításával összefüggő egyes kérdésekről. A Kormány 1 társadalompolitikai szempontból fontos célnak tartja, hogy Magyarország német megszál- lásának 70 évfordulójára, 2014 március 19 napjára megvalósuljon a megszállásnak emléket állító emlékmű; (…) 3. egyetért azzal, hogy az emlékmű Budapest V. kerület 24747/1 és 24747/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon, természetben a Budapest V kerület Szabadság téren kerüljön fel- állításra (…) Határidő: azonnal 4. úgy dönt, hogy az emlékmű megvalósítására irányuló beruházást a Miniszterelnökség való- sítsa meg (…) Határidő: 2014. március 19. 5. felkéri Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatát, hogy az emlékmű Budapest V. kerület Szabadság téren történő elhelyezése érdekében a szükséges önkormány- zati döntéseket hozza meg Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba. Dr Semjén Zsolt s k , miniszterelnök-helyettes A Kormány 565/2013. (XII. 31.) Korm. rendelete nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentősegű üggyé nyilvánítja a Magyarország német megszállásának em- léket állító emlékmű felállításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, és kiköti, hogy a beruházással összefüggésben nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, településképi véleményezési eljárást lefolytatni, és telepü- lésképi bejelentési eljárásnak sincs helye. Ezt követően már január 19-én ismertté válnak az emlékmű tervei, és a nyilvánosságba robban az utóbbi évek egyik leg- élesebb közéleti botránya, az „Emlékmű-botrány”, vagy ahogy sokan nevezik né- mileg helytelenül, a „Szobor”-ügy.
   287   288   289   290   291   292   293   294   295   296   297