Page 297 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok
P. 297
5. Botrányüzemmódban 295 HVG Dátum Cím és lead Kulcsmondatok 2014 01 26 Visszaküldte kitüntetését „Nehéz szívvel hoztam ezt a döntést azt követően, hogy a legújabb a holokausztkutató magyarországi fejleményeket nagy aggodalommal követtem Megdöbbentett engem – és bizonyára másokat is – az elmúlt néhány év Nyílt levélben kérte neve eltávolítását történelemhamisító kampánya, amelynek célja a Horthy-korszak a Holokauszt Emlékközpont Téka és tisztára mosása” – írta Randolph L. Braham az MTI-nek is megküldött, Információs Központjáról Randolph a Holokauszt Közalapítvány kuratóriumi elnökének, Haraszti L Braham holokausztkutató Györgynek, valamint Szita Szabolcsnak, a Holokauszt Emlékközpont vasárnap, valamint jelezte, igazgatójának New Yorkból címzett magyar nyelvű levelében. hogy a Magyar Köztársasági A bukaresti születésű holokausztkutató ide sorolta az alkotmány Érdemrend Középkeresztjét is módosítását is, amely a későbbiek során elfogadott – mint fogalmazott – visszaküldi baljós intézkedéseket „törvényesítette”, és amellyel „mentesíteni óhajtják Magyarországot annak az aktív szerepnek a felelőssége alól, amit közel 600 ezer zsidó hitű polgárának megsemmisítésében játszott”. Közlése szerint döntése meghozatalának poharában az utolsó cseppet az a kormányzati döntés jelentette, hogy nemzeti emlékművet állítsanak a német megszállásnak Hozzátette: gyáva kísérletnek tartja, hogy a fgyelmet eltereljék a Horthy-rendszernek a zsidóság megsemmisítésében játszott szerepéről, és összemossák a holokausztot a magyarságnak azzal a „szenvedésével”, amelyet a német megszállás okozott, miközben ez utóbbiról történelmi tények bizonyítják, hogy ellenállás helyett inkább általános taps fogadott – írta a levélben „Ezennel visszaküldöm a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is, a Schmitt Pál államelnök által aláírt oklevéllel együtt, azzal a kéréssel, hogy ezeket továbbítsátok a megfelelő magyar hatóságoknak” – írta. 05 08 A Heti Válaszban szedi ízekre Jelenits István Széchenyi-díjas és Corvin-láncos piarista szerzetes a megszállási emlékművet egy a Heti Válaszban megjelent, Borókai Gábor főszerkesztőnek címzett neves piarista nyílt levelében azt írja, a német megszállási emlékmű felirata („A II. világháború áldozatainak emlékére”) és alakjai sem fejezik ki Nyílt levelet írt Borókai Gábor azt, amit a kormányzat neki tulajdonítani szeretne, vagyis hogy Heti Válasz-főszerkesztőnek Magyarország 1944 március 19-én a megszállással elvesztette a hetilapban Jelenits István piarista szuverenitását. (…) Jelenits rámutat, az emlékművön „Gábriel szerzetes, volt tartományfőnök, arkangyalnak” szánt alakról az egyszeri járókelőnek nem fog eszébe amelyben Borókai egy áprilisi, jutni, hogy köze lenne a magyarokhoz, mert bár Borókai ezzel a német megszállási emlékművel kapcsolatos vezércikke szerint Gábriel arkangyal közbenjárására kapta kapcsolatos írására reagál Szent István a koronát, a korabeli legendák erre nem tesznek utalást Az emlékművön megjelenő birodalmi sasról a szerzetes azt írja, az nem csak Németországra utalhat „Ön azt panaszolja, hogy a kritikusok szerint »a szobortervből árad a ravaszság« Én inkább attól tartok – így látatlanban –, hogy semmi sem »árad« belőle, s ez talán még nagyobb hiba” – írja Jelenits István Borókainak hozzátéve, hogy az ország szuverenitásának elvesztését szerinte nem lehetne szobrokkal kifejezni, legfeljebb egy nonfguratív alkotásra rá lehetne írni „A városok nem föltétlenül arra valók, hogy szobraikat fél évszázadonként kisöprögessük és újakkal helyettesítsük Egy-egy új eszme propagálhatná a reklámjaival, falragaszaival a mondanivalóit” – javasolja Jelenits, aki azt írja, „egy nemzet történelmi tudatának formálására nem szobrok, hanem jól megírt tankönyvek valók”.
   292   293   294   295   296   297   298   299   300   301   302