Page 298 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok
P. 298
296 Médiaesemény-esettanulmányok A Magyar Nemzetben és a HVG-ben megjelent írások töredékét idéztük csupán, de talán a konkrét szövegek alapján még világosabban látszik, hogy az Emlékmű- ügy mint a szimbolikus politizálás típusú médiabotrány médiaoktatási szempont- ból miért nem igazán javasolható választás Ahogy a Nemzet vagy a HVG, úgy a hírmédia más szereplői sem konstruáltak újnak tekinthető értelmezési kereteket a történtekhez, ám annál élesebben és ingerültebben képviselték saját ethoszukból, küldetéstudatukból, tulajdonosi hátterükből és elkötelezettségükből adódó narra- tíváikat Ezek a narratívák kizárják, és nem kiegészítik egymást, és az éppen ak- tuális kormányzati politika interpretációi vagy fájdalmas és sokrétegű történelmi traumák nagyon hiányosan artikulált felidézései – egyik tanulmányozása vagy fel- dolgozása sem a médiaóra elsődleges tárgya. 5.8. Összefoglalás helyett Azzal a céllal fogtunk bele ennek a kötetnek a megírásába, hogy elsősorban a mé- diatanárok számára készítsünk olyan anyagot, amely a rendkívül szerteágazó, mul- tidiszciplináris médiatudomány néhány fontos (és az oktatásban különösen lé- nyeges) eredményét viszonylag friss hazai példákon, esettanulmányok segítségével mutatja be. A kötet e sajátos „praktikum” jegyében készült, amit az is mutat, hogy a hivatkozott szövegeket – akár a konkrét ügyekben megjelenő cikkeket, műsoro- kat, akár a médiatudomány vagy annak recepciója szakszövegeit a szokásosnál hosszabban idéztük Arra törekedtünk, hogy a médiatanárok akkor is érthessék a szövegek lényegét, ha nincs módjuk azokat teljes terjedelmükben elolvasni vagy megnézni Reméljük, hogy a kötet ismeretében az olvasó jobban érti, hogy a késő modern demokratikus társadalmak médiája miért van „botrányüzemmódra kapcsolva”, hogy mi a médiabotrányok társadalmi funkciója, miért ritka a hagyományos mo- rális pánik, és miért annál gyakoribb az új típusú Bízunk benne, hogy a hírérték, a médiabotrány, a morális pánik és a frame-building fogalmi hálója az elemzett példák alapján kézzelfoghatóbbá teszi, milyen típusú ügyek feldolgozása segítheti a médiatudatosság fejlesztését, és – ha nem is közvetlen, direkt, óratervi értelem- ben – alakítja a médiatanári szemléletet is A kötetben szereplő médiabotrányokat úgy válogattuk össze, hogy alaposab- ban foglalkozhassunk a szexbotrányokkal, a politikailag kényes botrányokkal, az intézményi botrányokkal, és – elsősorban külföldi esetek kapcsán – érintettük a sztárbotrányokat is. Érdekes módon erős és a társadalmat mélyen felkavaró pszi-
   293   294   295   296   297   298   299   300   301   302   303