Page 293 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok

5. Botrányüzemmódban 291 Az Emlékmű megvalósítására a Miniszterelnökség nem ír ki pályázatot. Pár- kányi Raab Péter szobrászművészt hívja fel ajánlattételre, majd köt vele vállalko- zási szerződést. Az emlékművet folyamatos tiltakozás közepette a kormányhatá- rozat szerint és annak szellemében, de a megszabott határidőn túl, a választásokat követően állítják fel. Az emlékművet ellenzők civil kezdeményezésre „Eleven emlékmű – az én történelmem” címmel fashmobot hirdetnek, arra kérve minden magyart, hogy hozzon magával egy-egy emlékkövet, mécsest, személyes tárgyat – „nem csupán azzal a céllal, hogy csak kegyeletsértő és botrányos módon lehessen nekifogni a Szabadság téri építkezés munkálatainak, de azért is, hogy váljék a hely egy új nemzeti dialógus kiindulópontjává” (Facebook-esemény: Alkossuk meg magunkból, beszélgetéseinkből a magyarok eleven emlékművét). Az emlékmű fel- állítása utáni avatóünnepségre nem kerül sor, mivel a Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint a kormány tiszteletben tartja „az elmúlt néhány hét társadalmi vitáit, megszólalásait, az emlékművet sérelmezők fájdalmát, »félreér- téseit«”. A botrány tematikai középpontjában a magyar állam szuverenitásának és fe- lelősségének megítélése áll az 1944. március 19-ét követő tragikus időszakban. Az emlékmű szimbolikája félre nem érthetően a leigázott, önrendelkezésétől és ál- lamiságától megfosztott Magyarországról beszél a köztéri emlékműszobrászat nyelvén, amely nem lehetett felelős a zsidó származású polgárai tömeges elhurco- lásáért és elpusztításáért. Az emlékművet ellenzők szerint ez a szemlélet sérti az áldozatok emlékét, és nem felel meg a történelmi tényeknek Ehhez képest másod- lagos probléma az emlékmű művészi kvalitásainak megítélése, de annál fonto- sabb annak elhelyezése a Szabadság téren, a léptékek és a láthatóság, egyáltalán a (köz)térbeliség problémája, átellenben az 1946-ban emelt és sokak által elbontani remélt obeliszkkel, a Szovjet hősi emlékművel. A kormányhatározattal előírt emlékműállítás a szimbolikus politizálás markáns példája A szimbolikus politizálással kapcsolatos médiabotrányokban a média rit- kán „innovatív”. Az értelmezési kereteket többnyire nem a média konstruálja, azok készen állnak a messzi múltba futó – általában le nem zárt, nemzeti közmegegye- zéssel fel nem oldott – diskurzusok megmerevedett, ideológiával átitatott sommás alakzataiként. A médiatanár dolga a média működésmódjának felfedez(tet)ése és értelmezése, nem a politikai auktorok szándékainak vagy a társadalmi önrepre- zentáció problémáinak feltárása, márpedig az ilyesfajta történetek médianarratívái rendszerint az utóbbiak tudatosítását segítik inkább, a médiaismereti tájékozottság és érzékenység fejlesztését kevéssé Mindennek érzékeltetésére összegyűjtöttük és táblázatos formában egymás mellé szerkesztettük a Magyar Nemzet és a HVG online szerkesztőségeinek az Emlékmű-üggyel kapcsolatos néhány fontosabb anyagát.