Mi változik ugyanúgy a popban és a népzenében?

Kevés popzenei alkotás mutatja be olyan jól a ritmus erejét, mint az André Benjamin által 2003-ban írt Hey Ya! című dal. Mitől olyan népszerű ez a szám majdnem húsz évvel a megjelenése után is?

Alábbi cikkünk kapcsolható az ének-zene órák témaköreihez: ritmikai fejlesztéshez a 7-8. évfolyamon, de komplex készségfejlesztéshez is 9-10. évfolyamon. Illusztrálja a váltakozó ütemmutatókat, ismételhető általa a metrum, a tempó fogalma, érinti az álzárlat kérdését.

A 2003-as Hey Ya! sláger kiválóan használható arra, hogy tanórai környezetben érzékeltessük a ritmus hatását. A szám sikerességét mutatja, hogy majdnem húsz évvel a megjelenése után is megállja a helyét a mai pop slágerek között.
Többek közt a váltakozó ütemtől ennyire népszerű, amely tökéletesen bemutatható a dalban. Párhuzamba állíthatók vele az olyan népdalok, mint például az Erdő, erdő, de magos a teteje Seemayer Vilmos Somogy megyei gyűjtéséből, mivel hasonlóképpen 2/4-es és 4/4-es ütemek közt vált.

Amikor a dal elején Benjamin számolni kezd, meghatározza a lüktetést, a tempót és a kezdeti metrumot is. A legtöbb popzene többé-kevésbé követi a 4/4-es ütemet, a huszadik század elején a ragtime szinkópás ritmusa volt egy köztes állomás a keringő ¾-e és a pop között.

A Hey Ya! váltakozó ütemmutatói talán nem azonnal észrevehetők. Az első három taktusban még könnyű folytatni az elején elkezdett számolást, de aztán megtörténik az első váltás: a dalszövegben elhangzik két szó: „know for” a „this I know for sure” (ezt tudom biztosan) sorból, miközben a dal ütemet vált. (0:06) Emiatt a 2/4-es ütem miatt, amely aztán visszavált 4/4-re a „sure” szó közben, nehéz táncolni rá, a dal itt megakasztja a mozdulatot:

Forrás: OutKast . Hey Ya!

A számolás tisztázása után felmerülhet a tempó kérdése, a popzene kapcsán a bpm, azaz beat per minute (ütés per perc) fogalom. Az emberi szervezet limitált, nem tudunk feldolgozni 40 bpm-nél alacsonyabb vagy 300 bpm-nél magasabb tempót. Az 1940-es évektől a 2010-es évekig a 40-es toplistán szereplő popdalok átlagosan 120 bpm körül mozogtak, ez az emberi test által preferált tempó. Nemcsak zenében reagálunk rá jól, de gyalogolni is szeretünk 120 lépéssel percenként. De ide köthető az is, hogy az újraélesztést elsősegélynyújtásnál 100 bpm-mel kell kivitelezni, amit nagyban segít a Bee Gees beszédes című száma, a Stayin’ Alive (életben maradni). A Hey Ya! sürgetése részben magyarázható 160 bpm-es tempójával.
Benjamin elárulta egy interjúban, hogy Aretha Franklin 1968-as I Say a Little Prayer című száma inspirálta a váltakozó ütemet a 2003-as dalban, de hatottak rá punk zenekarok is, mint a Ramones. Bár a rapzene nyersességéhez szokott dalszerző eleinte félt énekléssel kísérletezni, mert egyszerűen nem bízott a sikerben, mégis új színt hozott a popzenébe a műfajok elmosásával. Mindezek ellenére vagy épp emiatt, ez a dal érte el először a történelemben az egymilliós letöltésszámot az iTunes-on, és ez volt az első, amelyet többször adtak el digitális változatban, mint megfogható adathordozón. Platinalemez lett, és még a Polaroid fényképezőgépeket is visszahozta a köztudatba, mert említi a szöveg: „shake it like a Polaroid picture” (rázd, mint egy Polaroid képet). A Polaroid kénytelen volt kiadni egy közleményt a dal megjelenése után, miszerint a Polaroid kép rázásával romlik a fotó minősége.

Dalszöveg

A zene lelkesedése teljesen szemben áll a dal szövegének kiábrándultságával, amely visszautasításról, boldogtalanságról, az örökké tartó szerelem hamis képzetéről szól. Az első két sorban még megállapítja, hogy a szerelme szereti őt, nem csalná meg, a következő két sor (0:10) már arról szól, hogy talán csak azért nem, mert fél egyedül maradni: „My baby don't mess around/Because she loves me so, and this I know for sure/But does she really wanna/But can't stand to see me walk out the door?” A beszélő aztán megköszöni a szüleinek (0:26), hogy ők együtt maradtak, ha már ő és párja nem tudja, hogyan maradhatnának egymás mellett: „Thank God for Mom and Dad/ For sticking two together 'cause we don't know how”. Azon tűnődik, ha semmi nem tart örökké (1:25), miért a szerelem a kivétel: „If what they say is "Nothing is forever"/Then what makes, then what makes, then what makes/Then what makes, what makes, what makes love the exception?”
Zene és szöveg szembenállását azonban az anyanyelvi beszélők sem igazán veszik észre. A rengeteg ismétlés és a visszatérő falsetto elfedi a szöveg értelmét, és éppen a nagy kérdés után (miért jó boldogtalanul együtt maradni, miért élünk tagadásban) mintegy lemondásként kiszól a dalból (1:40): „Y’all don’t want to hear me, you just want to dance”/nem akarjátok meghallani, amit mondok, csak táncolni akartok.
Amikor a szöveg ismét középpontba kerül, már csak a rapszövegekre jellemző megállapítások következnek, amelyek szerint a beszélő nem vágyik komoly kapcsolatra, nem akar a szülőkkel találkozni, félreérthetetlen utalásokat tesz. (1:48) Ha felszínesen hallgatjuk a dalt, akkor könnyű elsiklani a korábban feltett kérdések komolysága felett, hiszen magával visz a zene sodrása. A végén még tanulság gyanánt megállapítja (3:11), háromszor, hogy „You know what to do”/ tudod, mit kell tenned, de ezt a sort is túldíszíti, alig kivehető, mivel úgy hangzik, mint egy improvizált vokalizáció.
A kérdés azonban végig ott lebeg a dalban egy másik zenei eszköznek köszönhetően. Akkordmenete I-IV-V-VI, ami G-dúrról kezdődik. A végén található álzárlat a befejezetlenség érzetét kelti, ilyen módon támogatja a dal által nyitva hagyott nagy dilemmát, amit vagy meghall a hallgató, vagy nem. Megkapta a nagy kérdést, de Benjamin szerint úgyis csak táncolni akar.
Ebben rejlik tehát a Hey Ya! sikerének titka. Egyszerre kínál magával ragadó ritmust, amelyet megtör, könnyen énekelhető frázisokat, amelyeknek elmossa a jelentését. Tagadásról énekel és tagadásba taszítja a hallgatóságát, kapcsolati kérdéseket feszeget, miközben kiszolgálja igényüket a szórakozásra.

Források:

Nate Sloan, Charlie Harding: Switched on Pop. Oxford University Press, 2020.
The Darker Meaning Behind Hey Ya

Feladatok:

1. Váltakozó ütemmutatók: Koppintsuk bevezetés gyanánt a következő 4/4-es ritmust: tá-ti-ti-ti-ti-ti-ti! Gyorsítsuk fel, lassítsuk le. Majd 2/4-et: tá-tá. Nevesítsük a különbséget az ütemmutatók között, ha az osztály rendelkezik az ütemmutatók biztos ismeretével, ha ez új információ, akkor elég egyelőre érzékeltetni. 
2. Hallgassuk meg a dalt! Kérjük meg a gyerekeket, hogy próbáljanak mozogni rá.
3. Próbáljanak tapsolni/koppintani második hallgatásnál vagy folytatni a dal elején elkezdett számolást. Feltűnik nekik az ütemváltás? Tudják folytatni?
4. Hívjuk fel figyelmüket a váltásra. Tudatosítsuk bennük, hol találkoztak már vele korábban. Ha egyértelmű számukra az ütemváltás, kapcsoljuk össze tapssal a kétféle ritmust, először a zene segítségével, majd anélkül. Ügyesebb osztályok két csoportban, kánonban is tapsolhatják (egyik csoport 4/4-del kezd, másik 2/4-del.)
5. A tempó fogalmának érzékletes gyakorlására megpróbálhatják megtalálni a saját szívverésükhöz képest a dal sebességét. Mérjék meg a pulzusukat, és próbálják megállapítani, mennyi bpm. Majd próbálják meghallani, kiszámolni, koppintani ehhez képest, hogy a dal mennyire gyors/lassú.
6. Ha szeretnénk bemutatni az álzárlat fogalmát is, térjünk át a dallamra, emeljük ki az akkordmenetet, akár mutassuk be zongorán, az utolsó akkord előtt megkérve a gyerekeket, hogy folytassák a sort dúdolással. Ha többször hallották a dalt, már valószínűleg az álzárlattal folytatják. Ez jó bevezetőnek bizonyulhat.