Mennyire lehet önmaga kritikusa egy popszám?
Napjaink rádióban hallható popzenéjéről talán nem a komplexitás az első, ami eszünkbe jut. Katy Perry Chained To The Rhythm (Ritmushoz láncolva) című 2017-es száma azonban legalább két értelmezési réteget kínál, a szinteket pedig több zenei elem és egy gondolatébresztő klip is támogatja. És még a tananyaggal is párhuzamba állítható felső tagozaton. Beilleszthető a madrigálok mellé, a szövegfestés témaköréhez, vagy érzékeltethetjük vele a szinkópációt.
Disztópiákat megszégyenítő (rém)álomvilág
Mennyire lehet nyomasztó egy nap a vidámparkban? Katy Perry szatirikus videoklipjét közelről nézve: nagyon. Bár pasztellszínű, vattacukros környezetben játszódnak az események, a díszlet modern életünk allegóriája, hemzseg a szimbólumoktól. Némelyikhez nem árt tisztában lenni az Egyesült Államok elmúlt pár évének politikai történéseivel, de sok közülük a fejlett országokra érvényes társadalomkritika.
Utópisztikus, az 1950-es évek jövőt illető elképzeléseire alapozott képi világot látunk, a park neve azonban Oblivia, azaz felejtés. Könnyű párhuzamot vonni a modern ember életével: olykor szándékosan tompítjuk az érzékeinket jelentés nélküli, gondolkodásra egyáltalán nem késztető tartalmakkal, de értelmezhető úgy is, hogy egy felejtésre, szőnyeg alá söprésre és fogyasztásra épített környezetben élünk, ahonnan nem látszanak a kevésbé szerencsés országok, csoportok problémái.
A park körhintái társadalmi ügyeket szimbolizálnak, ironikus nevekkel. A Great American Dream Drop (erőteljes szabadfordításban Hatalmas amerikai álomzuhanás) kifigurázza az amerikai álmot, amely szerint mindenki egyenlő, a társadalom nyitott felfelé, bárkinek lehetősége van saját erejéből boldogulni, ha elég keményen dolgozik. Az amerikai álom eszméje az irodalmat és a filmipart is foglalkoztatja. Eszményéhez társulhat képi megjelenítésként a kertvárosi idill, ahol a családok élete csak boldog lehet. A körhinta egy tökéletes házikóban emeli a magasba a reményteljes fiatal párokat, hogy aztán lezuhanjanak. Az ablakból kiszakadó muskátli lehetne vicces, de csak erősíti a drámai hatást.
A Love Me (Szeress) hullámvasútján párban ülnek egymás mellett férfiak és nők. Szédítő tempóval haladnak, egy ponton a sín szív alakban megszakad, megjelenítve a kocsiban ülők bizonytalanságát. A kocsi visszatér a sínre és folytatja útját egy alagúton át, amelynek végén nem mindenki kap ugyanannyi szivecskét és lájkot visszaigazolásként. Katy karakterét sokkal kevesebben értékelik, mint a mellette ülő férfit.
Toporogva, boldogan menetel sorban a tömeg egy névtelen mókuskerék felé, ahova a várakozási idő 1984 óra, utalva George Orwell disztopikus regényére. A mókuskereken mindenki szerencsét próbál, de egy ázsiai nő és egy fekete bőrű férfi is orra esik, amíg a többiek figyelik a próbálkozást. A társadalmi egyenlőtlenségek megmutatkoznak a mindennapi hajtás mókuskerék-sztereotípiájában: nem minden csoport indul ugyanolyan esélyekkel a munkaerőpiaci, érvényesülési versenyben. Továbbviszi az amerikai álom kritikáját: nem mindenkinek adott a lehetőség az álom beteljesülésére.
És akkor még nem beszéltünk a parkból kihajító, Safe Trip Home! (Biztonságos utat haza!) katapultról, amely minden nem fehér bőrű párt átrepít egy fal felett, anélkül, hogy látnánk, valóban biztonságosan megérkeztek valahova. Trump bevándorlási politikájának kritikája jelenik meg itt a videóban, amelynek következtében a bevándorlási hivatal számos, az országban élő személytől vonta meg az életvitelszerű tartózkodási jogot származás alapján.
A Bombs Away! (Bombázzunk!) szerkezete minden különösebb rendszer nélkül bombákat dobál a levegőbe, ami párhuzamba állítható az USA fegyverkezésével és hadviselésével a Közel-Keleten.
Az Inferno H2O benzinkútra emlékeztető helyszínén mindenki lángoló vizet iszik felszólításra, amely utalhat az egészségtelen, kritikátlan táplálkozástól a tompító szerek használatáig bármilyen ignoránsan önpusztító jelenségre.
Fordulópontot hoz a dramaturgiában, amikor megszólal Skip Marley (Bob Marley unokája) amitől Katy Perry karaktere ráébred, hogy kiszállhat a játékból, nem kötelező hajtania a mókuskereket, nem muszáj tartania a ritmust. Hogy mit mond Skip, azt később elemezzük.
Zenében is bújkáló kettősség
A dal első hallgatása után (a videóklip vizsgálata nélkül) nem lepődnénk meg, ha egy táncos bulin találkoznánk vele. Felszíni rétege pörgős, sodró lendületű, odafigyelés nélkül is működő slágerzene, 95 bpm-mel, A-mollban. Egyszerűnek tűnik, de rafinált zenei elemmel éri el, hogy fülünkbe másszon.
Az elem pedig nem más, mint a dal kettősségét is támogató szinkópáció a ritmusában. Szerves részét képezi Handel és Bach zenéjének, változatosságot hoz Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert szimfóniáiba is. Bár a szinkópa önmagában a tananyag része, ez az összetettebb ritmikai megoldás talán nem kap elég említést. A Hangforrás blog által taktusközinek nevezett szinkópáció megfigyelhető Johannes Brahms Magyar táncok és Luigi Boccherini Menüett című művében, de kiterjedt használata jellemző a könnyűzenére.
A Chained To The Rhythm kihasználja a szinkópáció által teremtett kontrasztot, a basszus és a szintetizátor felütésekre kiosztott ritmusa megtáncoltat. Egy 2014-es tanulmány szerint a popzene táncolhatóságához ez az elem fontos kellék: a kutatás során a közepes fokú szinkópáció váltotta ki a legtöbb mozgásvágyat és a legnagyobb örömöt a hallgatóságban.
A szinkópációból eredő kétféle ritmus párhuzamba állítható a két réteggel: táncra perdítő diszkósláger, de mélyebb értelmű szöveggel rendelkezik, amely felfogható a fogyasztói társadalom kritikájaként is, ahogy ez már a videójából is kiderült. A szöveg pedig érdekesen kapcsolódik a zenéhez a különleges deklamációnak köszönhetően: szövegfestést alkalmaz, akár a madrigálok. A legelkülönülőbb példa a refrén végén hallható „to the rhythm” (a ritmusra) rész. Hemiolát figyelhetünk meg, akárcsak Händel Vízizenéjében.
A „to the rhythm” énekrész ritmusa áll a legszorosabb kapcsolatban a zene ritmusával. A „stumbling around like a wasted zombie” (botladozunk, mint egy részeg zombi) sor végén megbotlik a szöveg, a „drink” (igyunk) felszólítás parancsként hat.
A popzenében nemcsak a hangszerek és az énekhang viszonya eredményez különleges megoldásokat, hanem a felhasznált effektek is. A „distortion” (torzítás) szót torzítottan halljuk, a „bubble” (buborék) mintha bugyogna. A dal mélyebb értelmezését, a dalszöveg üzenetét támogatja az effekthasználat. Amikor a beszélő felteszi a kérdést: „are we tone deaf?” (botfülűek vagyunk?) mintha víz alól szólna, távolról, alig hallhatóan. Nemcsak a zenei hallásra vonatkozik a kérdés, hanem az üzenet meghallására is.
A dalszöveg, amely a dal létjogosultságát is megkérdőjelezi
1985-ben Grace Jones Slave To The Rhythm (A ritmus rabszolgája) című dalában már énekelt hasonló témákról, Katy Perry popdala viszont egy lépéssel továbbmegy, önmagát is kérdőre vonja. Visszatérve a buborékokhoz, a Chained To The Rhythm egyből egy kérdéssel indít, arra kíváncsi, bolondok vagyunk-e, majd kifejti: lencsén keresztül nézzük a világot, díszként bezárva a fehér kerítéses házainkba, ahol kényelmesen élünk egy buborékban, és nem látjuk a bajt: „Are we crazy?/Livin' our lives through a lens/Trapped in our white picket fence/Like ornaments/So comfortable, we're livin' in a bubble, bubble/So comfortable, we cannot see the trouble, trouble”.
A buborék utalhat a megszűrt valóságra, a válogatott hírekre, amelyeket a közösségi média az érdeklődésünknek megfelelően tár elénk, elkülönítve minket a kiegyensúlyozott tájékozódástól. Értelmezhető érzelmi, materiális, politikai elszigetelődésként is. Visszatér még egy kérdéssel, hogy magányosak vagyunk-e utópisztikus világunkban, ahol semmi nem elég, és boldogan zsibbadt mindenki, mielőtt megismételné a két sort a buborékokról: „Aren't you lonely/Up there in utopia/Where nothing will ever be enough?/Happily numb”.
Ám ahelyett, hogy a súlyos kérdésekre választ várna, vagy hagyna időt elgondolkodni, felszólít, hogy tegyük fel a rózsaszín szemüveget, és bulizzunk: „So put your rose-colored glasses on/And party on (woo)”. A dal ezalatt a két sor alatt változik ritmusában, a zenei alap itt egészen közel áll a Skip Marley mondandója alatt megjelenő alaphoz. Hasonló lehetőséget nyújt a kiszállásra, mint amit mindjárt látni fogunk a rap-betétnél. Ekkor éppen nem vagyunk hozzáláncolva a ritmushoz, azonban ha csak a szövegre figyelünk, nem vesszük ezt észre.
Ezután újra előtérbe kerül a szám diszkósláger-mivolta, miközben a refrénben továbbra is megfigyelhető a kettősség: bíztat, hangosítsuk fel, ez a kedvenc dalunk, hallgassuk újra meg újra, táncoljunk, de mire? Torzított zajra: „Turn it up, it's your favorite song/Dance, dance, dance to the distortion/Turn it up, keep it on repeat”.
A beszélő kijelenti, hogy bízott benne, a szőnyeg alá söprésnél többre vagyunk képesek, és reméli, hogy így is van: „Keep sweepin' it under the mat/Thought we could do better than that/I hope we can”. További reményre ad okot Skip Marley sokat emlegetett rap-betéte, amelyben kapcsolódásról, egymás inspirálásáról, a falak ledöntéséről beszél, valamint arról, hogy egy meg nem határozott, hamis igazságokkal operáló, hatalmaskodó „ők”, vagy „császárság” napjai meg vannak számlálva, mert felébresztették az oroszlánokat. Több forrás szerint amerikai politikai vetülettel rendelkezik ez a kijelentés, az oroszlánok pedig a társadalmi igazságtalanságok ellen felszólalók. A nagyapja által híressé lett reggae műfaj politikai töltetét viszi tovább, és ugyan más műfaj, alátámaszthatja ezt a felvetést Marley Lions (Oroszlánok) című dala:
De értelmezhető tágabban is a jelentés, vonatkozhat ez a rész arra is, hogy a kritikus gondolkodás, egymáshoz kapcsolódás által képesek lehetünk lelassulni és kiszállni a zsibbadt játékból, mint ahogy Katy Perry is teszi a dal videójában, amikor nincs már többé hozzáláncolva a ritmushoz. A videoklipben is megáll a mókuskerékben és kijózanodott arccal szembenéz a nézővel.
Meghasonlott popműfaj?
A szám nagyszerűsége abban rejlik, hogy egyszerre felel meg a popzenéről a köztudatban élő táncoltató, semmit nem akaró képnek, kissé elbagatellizálja saját létjogosultságát, amire ironikusan ráerősít a szövegével, ugyanakkor nehéz kérdéseket feszeget. Mit mutat ez a hallgatónak a popzene ambíciójáról? Elsősorban azt, hogy a műfaj talán mégsem annyira könnyed, célja olykor messzebbre mutat az egyszerű szórakoztatásnál, de nem zárja ki a lehetőségét. A dal úgy követel figyelmet a mondandójának, hogy közben arra buzdít, csak táncoljunk tovább.
Egyes vélemények szerint jelenleg a könnyen fogyasztható popzene már nem a fősodorba tartozó műfaj, hiszen sorra jelennek meg a popzenét önreflexív módon kritizáló előadók. Mások azzal érvelnek, hogy a popzenének mindig is köze volt a tiltakozáshoz, politikai véleménynyilvánításhoz, már a hatvanas évek óta. Michael és Janet Jackson világbékéről énekeltek a nyolcvanas években, Madonnára gyakran hivatkoznak a feminizmus nagy alakjaként, hogy csak néhány példát említsünk popzenei aktivistákból.
Katy Perry dalának kettőssége az elmúlt években egyre inkább kiéleződik a popzenében másoknál is. Létrejött egy önkritikus előadói réteg, amely kibújik a játékból, kérdéseket tesz fel a rendszernek, amelyben létrejött. A teljesség igénye nélkül ide sorolható a tehetségkutatóban felfedezett Little Mix lánycsapatának dala, a Not a Pop Song (Nem popdal). A szám pop felépítésben áll ki magáért, elbeszélői kijelentik, nem teszik azt, amit Simon mond. Ebben a sorban utalnak a népszerű angol gyerekjátékra (Simon mondja) és Simon Cowellre, az X-faktor zsűrijének elnökére, aki a zeneipar ikonikus megmondó figurája.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy Katy Perry és a Chained To The Rhythm-höz hasonlóan önreflexív dalok írói vajon tényleg túlléptek-e a szórakoztatás kizárólagos igényén, és most kívülről szemlélik saját műfajukat, vagy esetleg sikerült a kritikát is kereskedelmi faktorrá emelni, és az árnyalt jelentésrétegekre nyitott közönséget is megnyerni ezáltal a popzenének. A Chained To The Rhythm megjelenésekor Katy Perry „purposeful pop” (céltudatos pop) névvel illette ezt a zenét. De a kérdés nyitott: pontosan melyik ez a cél?
Feladat:
1. Figyeljük meg a videoklipet, milyen szimbólumokat találnak benne a gyerekek? Tudják értelmezni? Kövessük végig az allegóriát!
2. A szövegfestés bevezetéséhez: hallgassuk meg a dalt, figyeljék meg, melyik részeknél hallható effekt, torzítás! Mi lehet a szerepe? Hol hallható szövegfestés? Állítsuk párhuzamba a madrigállal!
3. Szinkópáció gyakorlása: tapsolják a mérőt a hallgatott dallam mellé. Ha haladóbb a csapat, énekelhetik is.
4. Gyűjtsenek dalokat, amelyek mondanivalója fontos számukra! Milyen témákkal foglalkoznak? Hogyan dolgozzák fel a témát?
Források:
Weekly Billboard Theory — Chained To The Rhythm
Madrigal and Word Painting Beyond the Notes
Syncopation, Body-Movement and Pleasure in Groove Music
További érdekesség a politikai vetületről
Megjegyzés:
- „A madrigalizmus (szövegfestés) megfigyelése a különböző korokban, a szöveges és abszolút zenében” megtalálható a NAT 5-6. évfolyamában.
- A 6. évfolyamos zenehallgatás témakörnél: Hans Leo Hassler, Georg Friedrich Händel