Page 222 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

220 Határtalan médiakultúra tabban. Nem adják az emberi boldogság teljességét, hanem eszközök, amelyekkel meg kell tanulnunk okosan élni. Szörnyű lenne, ha minden nap rántott csirkét kel­ lene enni. Szörnyű, ha reggeltől estig nincs nyugtod attól, hogy az információt öntik rád, vadabbnál vadabb formákban. De milyen jó az, hogy ha fáradt vagy, pihenni akarsz, akár egy CD-n vagy a rádióban meg tudsz hallgatni egy koncertet, ami megpihentet, magadhoz segít. Visszakanyarodva, minden attól függ, hogy ezzel az eszközrendszerrel magun­ kért és mindig a másikért tudunk-e élni. Ez az alfája és az omegája. Milyen jó, hogy van autónk! Én nagyon szeretek vezetni. Szörnyű lenne cikkbe-cakkba innen bemenni Győrbe, átszállni, még vonattal is. Milyen jó, hogy az ember ezt megte­ heti! De azért nem ülünk reggeltől estig az autóban. Meg arra már rájöttünk, hogy nem a non plus ultrája a dolgainknak. Ennyi. Tehát, Mihály arkangyal, ne töröld el, ezek nagyon hasznos dolgok, nagyon sokszor kifejezetten segítségünkre van­ nak, taníts meg bennünket okos használatukra! A. T.: Az egyik interjúban médiapüspöknek is nevezték… V. A. : Azért, mert a püspöki kar részéről megbízott voltam egy ideig. A. T.: Olyan nyelven beszél, olyan terminus technikusokat használ a kommunikáció- val kapcsolatban, a kommunikációjában, amelyek valamiképpen már a hit terjesz- tésével állnak kapcsolatban. V. A.: Igen. Hadd mondjam. Itt ülünk ebben a főapáti fogadóban. Ahol most Önök ülnek, Moldova György ült többek között. Meglátogatott, nem ismertük egymást. Moldova könyveit olvastam, ő csak később fgyelt föl rá, hogy ki ez a másik ürge. Azt kérdezte tőlem, mondd, te hol tanultad a kommunikációt? Azt mondtam, hogy a nagymamám ölében. Meg édesanyám ölében. Azt gondolom, hogy ezt a készsé­ get, ezt az érzékenységet az ember otthonról hozza, a családból. És a kommuniká­ ció legalább száz – nem akarok túlozni vagy szuperlatívuszokban beszélni, de a kommunikáció legalább száz vagy kétszáz – lehetőségét el tudnám sorolni Önök­ nek, hogy hogyan és milyen formában kaptam édesanyámtól, a nagymamámtól, vagyis a családban. A két nő – nem akarom ezzel a nagypapámat meg édesapámat kizárni a családból, mert ők is ott voltak – fantasztikusan értette mindezt. Kezdve onnan, hogy amikor Németországban ’45-ben menekültek, és édesanyám már tud­ ta, hogy a méhében vagyok, mindig énekelt nekem. Meg imádkozott. Nos, éneklő anya. Most, így hetven körül visszatérnek a kora gyerekkori élmények. És mik térnek vissza? Azok a magyar népdalok, azok az egyszerű dalok, amelyekre édes­ anyám tanított. „Erdő mellett nem jó lakni, mert sok fát kell hasogatni”, és így tovább. Magam is rádöbbenek, hogy ezek milyen mélyen benne vannak az em- berben, s egyfajta készséget alakítanak ki. Sorolhatnám egészen a dúdolásig, a be­ szédig, a mosolyig, ezek mind kommunikációs eszközök. Hogy a lényegünket, ön­