Page 226 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

224 Határtalan médiakultúra hídra a nevedet, amit te terveztél, mert ott majd az atya kiszáll a kocsiból, és át­ úszom inkább a Dunán, mert nincs bizalmam benned, ha ilyen slendrián módon tanulsz. Ez humor kérdése, de ezt is győzni kell a gyerekekkel. Nem vagyunk lak­ tanya, hanem a gyerek tudása, lelki integritása, épsége érdekében cselekszünk. Persze küzdünk ezzel, mert a diákjaink is ugyanebből a világból vétetnek, mint amiből mindannyian vagyunk, ahol ez a világ mindent meg akar engedni. Itt kell a józanság, és e helyütt megint felmerül a kérdés, hogy az ember az erőforrásait, a belső tartalékait honnan szedi. Ezt nem internetről, nem a Skype-ról kapja vagy hallgatja meg. Persze azt is felhasználhatja, mert ott is szólhat a Biblia, az erkölcsi tanítás meg egy jó szó, természetesen. De azért általában nem az a kérdés, hogy ezeket honnan hozzuk. Van az embernek egy spirituális kultúrája. K. A.: Honnan hozzuk a boldogságot? Ezzel kapcsolatban is lenne egy kérdésem, a Közvetítő című flm által inspirálva. Ön úgy fogalmaz, hogy „aki magáévá teszi 1 a hitet és a legfontosabb keresztény erényt, az alázatot, megtanul megfeledkezni önmagáról. És bár az emberek gyakran azt hiszik, hogy a boldogságunkat be kell gyűjteni, pedig lehet, hogy magunkban hordozzuk.” Nehézséget okoz ebben a mé- dia által sugárzott önimádat kultúrája és a közösségi média, például a Facebook használóinál felfedezhető igény a fgyelem hajhászására, az életünk folyamatos prezentálására és a külső megerősítésre? V. A.: Igen. Azt gondolom, hogy ez az a pont, ahol nivellálnunk, ahol különböztet­ nünk kell. Amiket Alexander felsorol, mind praktikus, jó dolgok. De ha egy mér­ téken túl hatnak ránk, akkor kiszolgáltatódunk. Nem tudjuk azokat az értékeinket együtt tartani, megőrizni, összefogni, amelyek azért mégis valahonnan belülről irányítják az életünket. Úgyis mondhatnám, tartást adnak. Megy az ember, lát egy virágot, és nem biztos, hogy azt le kell tépni, az szép ott is. Ez a jó. A flozófa nyelvén ez a „Haben” és a „Sein” világa. A létezés világa és a birtoklás világa. A mi modern korunk eltévelyedett. Nyugodtan lehet ezt mondani. Mi mindent meg akarunk enni, konzumálni. Minden hírt, és hasmenést kapunk tőle. Bocsánat. Ha mi azt mondjuk, hogy van aszkézis, akkor mindenki kirohan a teremből. Pedig ez nem jelent semmit sem, csak azt, hogy van életvezetésed, tudod, mit akarsz. Azt szoktam mondani, a kutya se eszi meg azt, amitől elpusztul. Tehát az állatban is van egy eredendő ösztön, hogy ami nem jó neki, attól távol tartja magát. Mivel mi, emberek családba születünk, és sokáig dédelgetnek, kényeztetnek minket, mintha ez az önmagunkat megmentő ösztön vagy védekezés gyöngébb lenne, és ezért ki vagyunk szolgáltatva sok mindennek. Valahol erről akar szólni az is, amit a flmből felidézett. 1 A Közvetítő című magyar dokumentumfilm Petényi Katalin és Kabay Barna dokumentumfilmje a Pannonhalmi Bencés Főapátságról és a Pannonhalmához tartozó bencés monostorokról (2005). http://kozvetito.film.hu