Page 230 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

228 Határtalan médiakultúra A. T.: A flmhez hasonló hagyományosabb médiumok közül mi az, amit a legin- kább preferálnak az oktatásban? V. A.: Pannonhalma vonatkozásában annyit tudok mondani, hogy itt a második világháború ellőttre visszamenő hagyománya van a flmkultúrának. Egészen a mai napig. A flmet bemutató Pintér Ambrus atya most kesereg egy pár éve, hogy a gyerekek minden más modern hordozón, lemezen és egyebeken hozzájutnak a fl­ mekhez, a flmek között is szörföznek, ha valami „action” van, éppen ölnek vagy akasztanak, mert az izgalmas, és szinten tartja az adrenalint. Egész cunami van ezekből a flmekből, de az alapbeállítódásunk az, hogy minden szerdán művészi igényű flmeket vetítünk, flmklubszerűen, bevezetéssel, elemzéssel. Erre a szem­ léletmódra próbálja az iskola a gyerekeket nevelni, hogy igényesek legyenek. És ez hat, mert a visszajárók visszajelzései alapján ez az egyik meghatározó élmény. A diákjaink megnyilatkozásaiban ez tetten érhető. Érdekes módon Pannonhalmán nem működik a gimnáziumban televízió. Egy esetben, ha néhány megszállott meg akar nézni egy meccset, de egyébként a televíziónak nincsen keletje. Most a mo­ dern világban megint van egy hagyományunk, hogy az atyák meditatív flmeket vetítenek a lelkigyakorlatokon, olyan jellegűeket, amelyekről lehet közös élmény alapján beszélni. A. T.: Egy másik hagyományos műfajra, a könyvre áttérve, mit gondol mai helyze- téről, arról a körülményről, hogy a könyvkiadás helyzete erősen megrendült? V. A.: Tudnék mutatni egy-két, a bencés kiadónk által kiadott könyvet. Az első kritikai megjegyzés az szokott lenni rájuk, hogy drágák. De minőséget nem lehet olcsón produkálni. Inkább vállaltuk ezt az ódiumot, hogy szép, elegáns, esztéti­ kus, olvasható stb. legyen. De mi is ugyanazokkal a pedagógiai kérdésekkel vagy gondokkal küszködünk, mint általában a fatalabb nemzedéknél más iskolákban is, hogy a gyerekek nem olvasnak. Illetve ez nem igaz, hogy nem olvasnak, van, aki most is állandóan olvas. Nem lehet ilyen általánosításokat kimondani. De tényleg egyszerűbb befogadni, konzumálni képben vagy valamilyen más hordozón, mint elolvasni. Ugyanakkor itt is fontos a hagyomány. Magam is eltűnődtem mindig, hogy nálunk, egyszerű polgári családban mindenki olvasott. Éjjel nagy durranást hallottunk, olyankor nagypapa kezéből szokott kiesni a könyv, aki sokáig olvasott. Édesapám elbóbiskolt, de mindig a könyvvel. Aztán adtuk egymásnak a könyve­ ket, és arra emlékszem, kamaszkoromban azt mondta a nagypapa, hogy megvon a zsebpénzemből, mert éjjel kettőig nem lehet a lámpát égetni. „Jókai-korszakom­ ban” elolvastam hatvan vagy nyolcvan Jókai-könyvet, és amikor a Szép Mikhált olvastam – a hóhérról szólt –, úgy féltem éjjel kettőkor, hogy aludni sem tudtam. Saját életemből ezek az emlékek jönnek elő. Létkérdés, nincs nap, nem tudok el­ aludni, ha előtte nem volt a kezemben könyv, akár csak három mondat erejéig is. Ezek a lefekvési ceremóniákhoz vagy rituáléhoz tartoznak. Kell a könyv!