Page 283 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

kocsuBeJ AlexAnder: Interjú Flesch Andrea jelmeztervezővel 281 engedhetné meg magának mindenki. Vagy talán éppen erre kellene valamit kita­ lálni, hogy megengedhesse magának mindenki, nem tudom. Ami engem jobban érdekelne, az éppen az „egyen-divat”. A divatban ugye az történik, hogy a nagy tervezők által kitalált trendet a tömeggyártók leszűrik, és ennek hatására például mindenki sárgában jár ezen a nyáron, és mindenkinek magas nyakú felsője lesz. Ez önmagában nem olyan nagy baj. Ha az emberek megtanulnák, hogy mi áll jól nekik, az jó lenne. London egyszerűen csoda! A fekete csajok és az indiaiak, meg mindenki… Ami ott történik a divatban, az hihetetlen. Mindenkinek látnia kel- lene. Talán a szabadság sokat segít. Ott olyan szabadok, hogy bármit, akármit felvesznek. Lehet, hogy ez a kulcs: szabadnak lenni. Ez tulajdonképpen Nyugat- Európában megvan, és Amerikában is. Nálunk még nincs. Itt nagyon ragaszkod­ nak az emberek a tömegnyomáshoz. Ami ott van, az viszont elképesztő, egész nap csak azt nézném legszívesebben. Magam sem tudnék jobbat kitalálni. Mit lehet kezdeni azzal, hogy a pénz ennyire nagy súllyal van jelen? Azért is sze- retsz jobban játékflmeken dolgozni, mert ott a pénz közvetlenül nincs jelen a mun- kádban, azaz szakmailag szabadabb a kezed, kevésbé szólnak bele a munkádba? Igen, ez így van, de a pénz persze a játékflmeket is befolyásolja. A játékflmeknél is van egy keret, és gyakran előfordul, hogy a rendező sokkal többet akar, mint amire az elég. Ehhez viszont már nagyon hozzászoktam. Sokszor előfordult, hogy nem volt elég pénzem a flmekre. Így aztán megtanultam, hogy bármiből bármit, bármilyen nagynak kinéző flmet meg tudok csinálni. Ez az egyik erősségem. Pél­ dául a Greenaway-flmnél, ott sem volt pénz. Mindig igényes rendezőkkel dolgoz­ tam, de általában művészflmeken, ahol nincs olyan nagy pénz. Mostanra ez már nem is jelent nagy problémát, sőt, tavaly nyáron egy ’40-es években játszódó, ka­ nadai tévéflmsorozaton dolgoztam, ahol egy kicsit nagyobb volt a keret. Olyan zavarban voltam, hogy alig tudtam elkölteni. Annyira hozzá vagyok szokva, hogy bármiből bármit, hogy ha több pénz van, inkább az a fura. Amikor elkezdesz dolgozni egy flmen, amely mondjuk 1918-ban játszódik, azon kívül, hogy ismered a kort, kezedbe adják a forgatókönyvet, és tudod, hogy milyen színészekkel fogsz dolgozni, a rendező mennyire pontosan szabja meg az egészet? Ad megrendelést például arra, hogy melyik ruha pontosan hogyan nézzen ki? Ez változó, a rendezőnek általában nincs pontos elképzelése a ruháról, inkább a hangulat, a világítás, a színvilág, a karakterológia az, amiről beszélgetünk, és az­ tán én jövök azzal elő, hogy milyen lesz a ruha. Van olyan helyzet is, például pont ebben a kanadai tévéflmsorozatban, amikor minden epizódnak más a rendezője. A rendező ott pusztán egy végrehajtó ember, nem az övé a flm. Az első rendező­ vel én nem is találkoztam majdnem a forgatás napjáig. Senkit nem érdekelt, hogy milyen a ruha. Én tettem a dolgomat, pár nappal a forgatás előtt ránéztek, és kész. Nagyon fura volt.