Page 280 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

278 Határtalan médiakultúra Egész másról kérdeznélek most. Ha éppen nem munkáról van szó, hanem például a saját öltözéked összeállításáról, amikor magadnak vásárolsz, mennyire lehet más a látásmódod ebben, mint egy olyannak, aki nem hasonló dologgal foglalko- zik? Mennyire van igényed arra, hogy egy munkához hasonlóan komoly fgyelmet fordíts rá? Az az érdekes, hogy nekem mindig fgyelnem kell erre, mert amikor azt mondom, hogy ezzel foglalkozom, akkor valahogy úgy kell kinéznem, hogy ezt bizonyít­ sam. Ugyanakkor, amikor dolgozom, akkor minél egyszerűbbre veszem magam az öltözködésben. Szívem szerint csak egy pólóban járnék – annyira leköt, amivel foglalkozom, hogy egyáltalán nincs kedvem foglalkozni a magam öltöztetésével. Nincs türelmem hozzá. De nyilvánvalóan nekem azért könnyebb, mert annyira „fnnyás” vagyok, hogy nem engedem meg magamnak, hogy nagyot hibázzak. Va­ lamennyire értek hozzá, nagyjából tudom, hogy mi a jó nekem, de amikor érdekes a munkám, akkor egyáltalán nem tudok koncentrálni magamra. Nem tudok el­ menni egy üzletbe magamnak vásárolni, mert csak arra tudok koncentrálni, hogy a színésznőn mi lesz. De ha nem dolgozom, akkor azért általában foglalkoztat, akkor szórakoztat, mert nagyon szeretek öltözködni. Utaltál arra, hogy a kosztümös flmek szakterületednek számítanak, szeretsz is ve- lük foglakozni, és sok téren a régi korok ruhái igényesebbek a maiaknál. A techni- ka vívmányait viszont üdvözlöd és izgalmasnak találod. Hol veszthettünk el vala- mit a fejlődésben, mi az a pont, ahol ez az igényesség kihullhatott? Mivel régen nem volt tömegtermelés, minden nő lényegében varrónő volt. A cselé­ dek ruhái is gyönyörűek voltak, társadalmi rétegtől függetlenül nem volt más al­ ternatíva Akkor csak selyem volt vagy vászon, szövet, tehát nem volt kínai gyár­ tás, nem volt tömegtermelés, minden kézzel készült, és minden nőnek feladata is volt ezt csinálni, ezért készülhetett ilyen mennyiségben. Nekem ezek a régi ruhák olyanok, mintha Caravaggiót néznék. Ugyanaz az érzés fog el, mint amikor elme­ gyek egy múzeumba festményeket műalkotásokat nézni. Ugyanazt látom. Ezek mind festmények és szobrok. Mára azonban ez elveszett. Tömeggyártás van, egy­ részt az a lényeg, hogy a vásárolt holmik minél hamarabb tönkremenjenek, más­ részt nem számít a kidolgozás. Valahogy összedobják őket. Ég és föld a különbség. A technikai vívmányok bizonyos szempontból jók, muszáj volt, hogy eljöjjenek, ezt hozta a történelem, a nők már nem otthon ülnek és varrogatnak. Magyarorszá­ gon is megszűnt a textilipar, de régen nem is volt olyan ország, amelynek ne lett volna textilipara. Vagy hozatta mondjuk a selymet, az anyagot Párizsból. Volt idő, amikor szinte kizárólag szép dolgokat csináltak. Ez igaz a ruhákra, a bútorokra is, és valószínűleg a ruházat érdekessége is’70-es évek környékén szűnt meg. Valahol a ’80-as évek környékére elsekélyesedett minden. Még a ’60-as években készült fotókat, akár családi fotókat nézegetve is az az ember érzése, hogy akkoriban min­ den férf és minden nő szép volt. Ez a fajta ápoltság, ez a fajta „look” az – mely