Page 277 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

kocsuBeJ AlexAnder: Interjú Flesch Andrea jelmeztervezővel 275 Én szeretem, mert szép, de nem igazán karakteres. A szép ruhákat mindig is imád­ tam, és a divattervezők szinte mindig gyönyörű ruhákat csinálnak, de ez nem ér­ dekesebb ma, mint mondjuk öt éve volt. Gyorsabban is változik, vagy csak sokkal több irányba, mint régebben? Szerintem a változás sebessége mindig más. A ’10-es években például minden év­ ben változott az öltözködés. A ’20-as évek hosszúnak tűnnek, talán mert annyi minden történt a divat vonatkozásában. Aztán jöttek a ’30-as, ’40-es évek, ame­ lyek összefolytak. Nincs olyan nagy különbség, nem változik olyan gyorsan. Pár évvel ezelőttihez képest nincs túl nagy különbség a divatban. Egyedül a férfdivat elnőiesedése az, ami mindig megráz engem. Amikor férfruhát keresek, és nem találok. Félre ne érts, nekem nagyon tetszenek a nőies férfak, de sokszor nem erre van szükség. Mást meg nagyon nehéz találni. Nőies férfruhából rengeteg akad, de a másik oldal visszaszorult. Mekkora részét teszi ki a munkádnak a készen kapható ruhák keresése, válogatása és vásárlása? Amikor nem magad tervezel, hanem az üzletek kínálatából öltözteted a szereplőket. Nagyon nagy részét. Egyrészt reklámflmekben majdnem mindig. Akkor is, ha kosztümös a reklámflm, mert akkor bérelni szoktam a ruhát. Ilyenkor csak rára­ kom a magam körítését, az én képemre állítom össze. Attól is függ persze mindez, hogy mennyi pénz áll rendelkezésre egy adott munkára. Az én esetemben nem jellemző, hogy nagyon nagy költségvetésű flmeket csinálnék, épp ellenkezőleg. Így aztán általában kevesebb mód adódik rá, hogy a terveim alapján csináltassak túl sok dolgot. A már említett flmben, melyen most dolgozom, a főszereplők szá­ mára készülő kosztümöket felerészben tervezem, felerészben pedig összeváloga­ tom őket kölcsönzőkből. Mit gondolsz, a jövőben elképzelhető az, hogy – például, amikor egy jelmeztervező dolgozik, vagy akár az emberek is, amikor a saját megjelenésüket állítják össze, a tárgyaikat megtalálják – alapvetően a design és a terv lesz az, ami termékké alakul, nem pedig a legyártott tárgy? Mint például a 3D-s nyomtatás elterjedé- sével? Attól tartok, hogy ez mostanában inkább a rosszabb irányba változik. Az emberek nem ismerik magukat, legtöbben nem tudják, hogy nekik mi a jó. Azaz, nem azt, hogy mi a jó nekik, hanem hogy mi áll jól nekik. Nem ismerik a testüket, alapve­ tően még mindig elég konvencionálisak, mennek a többség, a tömeg után. Tehát, ha most azt mondanák, hogy az a trendi, hogy 3D-s zsákruhában járjon mindenki, akkor biztos, hogy mindenki abban járna. A legtöbben nem találják a maguk vi-