Page 121 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok

3. A Rezešová-eset (avagy a sztárbotránytól az intézményi botrányig) 119 lekonffal, illetve (a televíziós hírekben) a hírblokk alatt hosszabb ideig a képre írt címekkel fogalmazhatnak a legdirektebb módon A keretezés kevésbé szókimondó eszköze a szereplő- és helyszínválasztás, a kísérőszöveg, illetve a montázs és a képi megformálás A cím és a lead az írott és az online sajtó keretezést szolgáló alapeszköze, de fontos a szöveget illusztráló kép és a képaláírás is – vagyis minden olyan alakzat, ami markánsan szembetűnővé tehető, és intenzíven megragad(hat)ja a befogadó képzeletét A Rezešová-ügy első pillantásra nem szolgáltat erős muníciót a narratívaépí- tésre. Tragikus közlekedési baleset, az abban résztvevők nem ismerik egymást, nincs előtörténet, nincs konfiktus, csak a véletlen végzet. A kulcsesemény – a bal- eset – nélkülöz minden olyan „dramaturgiai muníciót”, amelyre történetet lehetne építeni Sajátos, irdatlan súlyú koncentrált és mégis láthatatlan dramaturgiai „fe- kete lyuk”. A média számára megenged és befogad minden idevezető és innen eredeztethető értelmezést, egyet kivéve. Egyetlen egy narratívának nincs – és nem is lehet – helye a nyilvánosságban, egyetlen narratíva nem építhető fel, nem lehet értelmezési kerete az eseményeknek Az, amelyik emberileg, pszichológiailag hitelesen, a valós láncolatba fűzött valós eseményeket (és csak azokat) fgyelembe véve tenne kísérletet a történtek értelmezésére. Ez a narratíva nem építhető fel és nem közölhető. Tabu. A négy áldozat miatt tabu. A média számára nem vállalható ugyanis az a frame, amely Éva Rezešovában mást (is) lát, mint a szerencsétlenség okozóját, mint akinek a lehető legsúlyosabban kell megbűnhődnie tettéért. A média nem „értheti” meg Rezešovát, mert nem ez a dolga, nem ez a funkciója A média az adott helyzetben kizárólag olyan frame-ekkel dolgozhat, amelyek a morális megbélyegzést szolgálják, a nyilvánosság ítéletét épí- tik, argumentálják és közlik (függetlenül a jogi procedúra tényleges eredményétől). A médiának a Rezešová-ügyben ez az egyedül elfogadható legitim viselkedésmódja, és nem az igazság felderítése Nem azért nem ismerjük Rezešová utolsó óráinak történetét percről percre, mert a rendőrség hibázott a mobillal (hibázott). Nem azért nem tudjuk, mi volt az úti célja (noha sok mindent magyarázna, hogy miért sietett egy nyári hajnalon sok száz kilométeren át strandpapucsban, hogy ki elől menekült, ha menekült, és kihez, ha volt olyasvalaki), mert nem tartozott az ügyhöz, a balesethez (de még mennyire, hogy hozzá tartozott) Nem azért nem tudjuk, hogy tiszta tudatállapotban volt-e a baleset idején vagy sem, milyen fokig volt ittas vagy józan, mert hibáztak a szon- dával vagy a kórházban (hibáztak). Nem azért nem „sikerült” mindezt felderítenie a médiának, mert képtelen volt utánajárni, lusta, trehány vagy szakszerűtlen lett volna (nem volt) Nem is azért, mert az érintettek nem nyilatkoztak vagy hazud- tak, és nem is azért, mert a bizonyítékok eltűntek (vagy eltüntették azokat), hanem azért, mert éppen az igazság – amelybe beletartozna Éva Rezešová igazsága (fél- tékenységgel, csalódással, nem tudhatjuk, hogy milyen egyéb személyes és életteli motivációkkal) – volt az, amiből nem alkothatott értelmezési keretet egyetlen új-