Page 119 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok
P. 119
3. A Rezešová-eset (avagy a sztárbotránytól az intézményi botrányig) 117 „Két hete foglalkoztatja a közvéleményt a Rezešová-ítélet Négy halálos áldozattal járó közúti baleset okozója, nyilvánvalóan ittasan vezette a járművét, és az egy dolog, hogy a bíróság mi- lyen büntetést szab ki rá, de gyakorlatilag rögtön, a másodfokú bírósági eljárás előtt luxuskö- rülmények közé kihelyezi házi őrizetbe. Én azt gondolom, önmagában ez az, ami elfogadhatat- lan. Az ítéletet majd megítéli a másodfokú bíróság, de házi őrizet ilyen körülmények között ilyen esetben, ez felháborító és tényleg teljességgel elfogadhatatlan. Az árok tői eset megismét- lődését tehát az ottani szabadlábra bocsátást meg tudta előzni a parlament egy szigorúbb tör- vénymódosítással. Én azt gondolom, hogy itt is most először vizsgálatot kell indítani. Én arra szeretném kérni a Fidesz-frakció nevében is a parlament alkotmányügyi bizottságának az elnö- két és az igazságügy-minisztert, hogy a szabadlábra helyezés, a házi őrizet indokoltságát, azt próbálják meg kivizsgálni, vonják le belőle a következtetéseket, és ha kell, akkor egy szigorú törvénymódosítással, de előzzük meg azt, hogy még egyszer ilyen felháborító eset előfordul- hasson.” (Index, 2013 12 03 ) Az Index és a hvg.hu egy órával később már linkeli és ismerteti a videót, de nem értelmezi, nem minősíti azt. Délutánra azonban váratlan dolog történik, Rezešo- vától megvonják a házi őrizet lehetőségét, és visszaviszik az előzetesbe. Rogán panaszkodott, Rezesová újból előzetesben – adja hírül kora este az ATV. „A bíróság döntött A Budapest Környéki Törvényszék másodfokú, jogerős döntésével kedden megszüntette Eva Rezesová házi őrizetét, és elrendelte ismételt előzetes letartóztatását. A nőt már be is vitték a büntetés-végrehajtási intézetbe – közölte a törvényszék szóvivője az MTI-vel.” (atv.hu, 2013 12 03 ) „A hvg.hu megkereste Rogán Antalt is, tőle azt szerettük volna megtudni, mennyire tartja jogál- lami normákkal összeegyeztethetőnek azt, hogy egy politikus délelőtt mond valamit, amire egy bíróság délutánra megváltoztatja az ítéletét. Egyelőre nem kaptunk választ a kérdésekre.” (hvg.hu, 2012 12 03 ) Az események sajátos összjátéka ezúttal már a hírmédia meghatározó szegmensét, a „nagyokat” is izgalomba hozza, hiszen az ügy könnyen beilleszthető az erősen megosztott nyilvánosság kormánypárti–ellenzéki metszetében kimunkált számos diskurzus valamelyikébe, miközben a Rezešová-címke azok számára is eladhatóvá teszi a sztorit, akik máskor kevésbé vagy egyáltalában nem szólíthatóak meg a po- litikai aréna történéseivel Rogán professzionálisan kivitelezett kommunikációs lépésének értelmezési le- hetőségeire, az egyes médiaszövegekben megjelenő frame-ekre később még visz- szatérünk. Itt csupán azt mutatjuk be, hogy a kormányzó párt frakcióvezetője milyen jó érzékkel ismerte fel a kellő pillanatot és lehetőséget arra, hogy az igaz- ságszolgáltatás törvényi szabályozását kezdeményezve a közösség kitapintható el- várásai szerint járjon el a felelős és jó kormányzás nevében. Nem kisebb ügyben, mint bűnösök szabadon bocsátása. Mert azt a gondosan megszerkesztett rogáni
   114   115   116   117   118   119   120   121   122   123   124