Tudománytagadás

Az 50-es évek dohányiparának létfontosságú volt bizonytalanságot ébresztenie azzal a tudományos megállapítással szemben, hogy a cigaretta növeli a tüdőrák kialakulásának kockázatát. Egyszerű módszertant találtak ki, amely a tudományt övező vitákban máig is használatos.

A tudománytagadás ott kezdődik, ahol laikusok úgy érzik, meg kell kérdőjelezniük a tudósok motivációit és/vagy hozzáértésüket a saját tudományuk kérdéseiben. Az egyik fajta kifogásuk azt mondja, hogy a tudósokat igazából nem tudományos érdekek irányítják, nem elfogulatlanok egy kérdésben. Ezt a nézetet persze nem azért képviselik, hogy minden tudományos megnyilatkozást egy magasabb szakmai sztenderd felé taszigáljanak, hanem, hogy elfogadtassák saját elfogultságukat, vagyis azt az érzést ébresszék: „minden tudomány csak egy elfogult teória”.

A tudománytagadás másik fogása abból táplálkozik, hogy a tudományos állítások az egyszerű ok-okozatiságnál összetettebb összefüggésekre is rámutatnak, amiben ismeretlen faktorok is lehetnek, vagyis: „nincsenek tökéletesen bebizonyítva”. A tudomány azonban sajátos szabályok szerint gondolkodik és úgy is fogalmaz. Kijelentéseit ennek megfelelően kell értelmezni.

Vegyünk például két állítást:

1. Nem minden dohányosnál alakul ki tüdőrák.
2. A világ különböző részein folytatott tanulmányok bizonyítják, hogy a tüdőrák kialakulásának kockázata mindkét nemben az elszívott cigaretták számával és a dohányzás időtartamával arányosan növekszik.

Mindkét állítás igaz. Az első rövid, egyszerű és hatásos, de aki csak ennyit ért meg, az lemaradt a lényegről. A második viszont a tudomány nyelvén íródott, és nagyon ajánlatos életmódbeli következtetéseket levonni belőle.

Kételyt kell ébreszteni

1953-ban a New York-i Plaza Hotelben találkoztak a nagy amerikai dohánycégek vezetői, hogy szembenézzenek az aggasztó fejleménnyel: laboratóriumi körülmények között a dohányfüst rendszeres belégzése bizonyíthatóan tüdőrákot okozott kísérleti állatoknak. A beszélgetést John Hill, a Hill & Knowlton nevű pr-ügynökség alapítója vezette, aki azt javasolta, hogy a szereplők ne abban versengjenek, melyikük cigarettája egészségesebb (értsd: kevésbé káros). Inkább egyesítsék erőiket és úgy küzdjenek a tudomány ellen, hogy maguk is kiegészítő kutatásokat finanszíroznak. Létrejött tehát a Dohányipari Kutatási Bizottság (Tobacco Industry Research Committee, TIRC) majd a Dohány Intézet (Tobacco Institute) is, azzal a feladattal, hogy meggyőzzék a közvéleményt, hogy „nincs elegendő bizonyíték” a dohányzás és a rák összefüggésére, és hogy az eddigi eredményeket „számos tudós” megkérdőjelezi. A bizottság hamar egész oldalas hirdetéseket vásárolt napilapokban ezzel az üzenettel, amivel sikerült is összesen 43 millió embert elérniük, és összezavarni őket egy olyan tudományos kérdésben, ami lényegében addigra már tisztázódott.

A modell tehát sematikusan így foglalható össze:

• Találd meg és fizesd a saját szakértőidet
• Sugalld a médiának rendszeresen, hogy kétféle tudományos álláspont van
• Képviseld az oldaladat pr-ral, fizetett hirdetésekkel és kormányzati lobbival

Nagyon sok pénz

A megoldás közel negyven évig működött. A dohányos kutatási bizottság jogutódját csak 1998-ban oszlatták fel egy átfogó megállapodás keretében (Tobacco Master Settlement Agreement), amelyben 46 amerikai állam kérte számon a gyártókon a dohányzás okozta betegségek egészségügyi költségeit. Az iparág vállalta, hogy a következő 25 évben összesen több mint 200 milliárd dollárt(!) fizet nekik, csak mentesüljön az ilyen tárgyú jövőbeni perek alól. A megállapodás nyomán jött létre az a tilalmakkal szegélyezett kis terület is, amilyennek ma a dohányzás kommunikációját ismerjük, ahol általában véve tiltott a reklámozás, a szponzoráció, a lobbizás és különösen a fiatal célcsoport megszólítása.

Nem biztos, hogy mi okoztuk

Ugyanezekkel az eszközökkel vitathatóként lehetett bemutatni az ózonlyuk vagy a savas esők problémáját. A klímaváltozás kérdése pedig az elmúlt két évtizedben valósággal kiteljesítette a módszertant. Az energetikai iparág 1991-ben rutinosan létrehozta a Környezeti Információs Tanácsot (Information Council on the Environment, ICE), és ezen, valamint elemző, tanácsadó intézeteken, think tankeken keresztül terjesztette, hogy „nincs elegendő bizonyíték” és így tovább.
A helyzet cinizmusát jól jellemzi, hogy az egyik olajipari cég már akkor vizsgálta, hogyan termelhetné majd ki az Arktisz elolvadó jege alól az olajat, amikor még pénzzel támogatta annak a nézetnek a terjesztését, hogy az ember okozta globális felmelegedés nem létezik.
Mára az álhírek masszív forrása lett a tudománytagadás és az áltudományos hírgyártás. Az „igazság utáni” korszakban a tudomány vitatásához gyakran alternatív tudományos eredményekre sincs szükség, elegendő az érzésekre, meggyőződésekre támaszkodó puszta ellenvélemény is.

Források, további olvasmányok:

Lee Mcintyre: Post-truth, Cambridge: Massachusets, MIT Press, 2018.

Wikipédia oldalak a történet fontos elemeihez:
A Tobacco Institute és a TIRC (később) története

A működésüknek is véget vető nagy megállapodás

Az ICE 1991-es kampányának belső dokumentumai

Egy érdekes szóbeszéd és valóságfedezetének vizsgálata a dohányreklámok hőseiről

Feladatok:

Mik lehetnek szerintetek ma azok a témák, amelyekben egyes piaci szereplőknek érdemes lehet a tudománytagadás bevált eszközeihez nyúlniuk?

Gondoljátok végig, milyen iparágaknak állhat érdekében az alábbi tudománytagadó mondatok mellett kampányolni!
- Az orángutánok NEM veszélyeztetettek.
- A járművek károsanyag-kibocsátása NINCS hatással a klímaváltozásra.
- Az elhízás NEM az üres kalóriák következménye, egyszerűen csak többet kellene mozognunk.