Családi portré

A politikai hatalom viselői a képi fordulat utáni kultúrában elkerülhetetlenül vizuális ikonokká is alakulnak. Nyilvános fellépéseikről rengeteg felvétel készül, képeik mindenütt jelen vannak, vitákat provokálnak, szimbólummá és mémmé változnak.

Állandó vizuális kitettségük lehetetlenné teszi, hogy tökéletesen ellenőrzésük alatt tartsák mindazokat a jelentéseket, amelyek képmásaikhoz társíthatók. Követőik transzparensekre nyomtatják a képeiket, ellenfeleik pedig igyekeznek leleplezni őket, belenagyítanak a felvételekbe, tüzetesen tanulmányoznak minden részletet, árulkodó jelek után kutatnak. Erről a szenvedélyről tanúskodnak az olyan pixeles képdarabokra épülő összeesküvéselméletek, mint hogy például George W. Bush tévévitáin távolról egy rádiós eszközzel súgtak a fülébe, vagy hogy Michelle Obama valójában férfi.

Donald Trump egy 2010-es családi fotója körül 2016-ban, még megválasztása előtt robbant ki egy érdekes nyilvános vita, úgyszólván egy nagy közösségi képelemzés. Erről a képről van szó.

Olyan érdeklődést és indulatokat kavart a fotó, hogy többen a hitelességét is megkérdőjelezték, egy tényellenőrző oldalnak is ki kellett jelentenie, hogy nem manipulált, hanem valóságos felvétel. A kép tehát valódi, egy belga fényképész, Régine Mahaux készítette, aki általában hírességeket fotóz nagy magazinok számára, és 2006 óta a Trump családnak is dolgozik.

A Mahaux 2010-es fotója körüli turbulencia akkor kezdődött, amikor az elektronikus zenész Moby 2016 nyarán egy Facebook-posztban listába szedte a szerinte legárulkodóbb hamisságokat a fotón, s ezen a vonalon sorakoztak fel a hasonló kritikai elemzések például itt meg itt, és ezek mintájára zajlott a kép megvitatása a közösségi médiában is.

A képben egyes szerzők látni vélik Melania sanyarú szlovén gyermekkorát, a kis Barron (biztosra vehető) majdani rémtetteit a szafarin, sőt hallják benne a Trump Tower ki nem fizetett egykori szerelőmunkásainak panaszát is, vagyis általában mindent, ami az elnökválasztási kampány addigi pontjáig a Trump név kapcsán a közbeszédben összegyűlt.

A világ tetején

A családi portréfelvétel sajátos műfaj, hiszen nemcsak a családtagok arckifejezését, hasonlóságaikat, viszonyaikat fürkészhetjük benne, de hőseinket abban a környezetben láthatjuk, amely tanúskodik róla, mit értek el, valósítottak vagy szereztek meg az életben. Lakásuk is róluk mesél.

Kíséreljünk meg egy semleges, a politikai elfogultságoktól megtisztított képelemzést, azokra az elemekre, képi összefüggésekre koncentrálva, amelyeken a kritikai olvasatok nyugszanak.

Az alakok viszonyai

A XIV. Lajos korabeli trónust idéző széken ülő férfi a sikeres üzletember-családfő magabiztosságával mosolyog. Hogy ő ül és felesége áll, az talán meglepő a szokványos illem szerint, de jelzése lehet a férfi dinasztikus-cégvezetői tekintélyének, és a házasfelek közötti életkori különbségnek is. Tagadhatatlan, hogy a nő termete, szépsége így érvényesül jobban, s ebben a settingben ez a fizikai mutatósság, a női test dekorativitása is része a reprezentációnak. Érzékeljük, hogy az anya nem a gyermek közelében, hanem a férfi oldalán áll, az elrendezés nem az anyai, hanem a férfi státuszához illő szerepkörben rögzíti. Közben Melania ruhájának lebbenő könnyedsége olyan dinamizmust mutat, ami a másként statikus képtől kicsit idegen. Mintha egy modell vonulásának pillanatképe is helyet kapott volna a családi portrén. Az apa és a fiú szimmetrikus képi pozíciója megfelelteti egymásnak a dinasztia fejét és majdani követőjét, s öltözetük hasonlósága a gyereket is egy pillanatra aprócska CEO-vá változtatja.

Arany

A gazdagság, hatalom, exkluzivitás leghagyományosabb jelölője az arany mint anyag és szín. Az aranyszínű filctollak és olcsó szövetfestési eljárások korában persze az exkluzivitás már kétséges, mindannyian birtokolhatunk aranyszínű tárgyakat, s ez sokunkat alighanem arra indít, hogy az aranyban a jómódnak kissé erőltetett és ezért megbízhatatlan jelét lássuk. Ebben az enteriőrben mindenesetre szinte minden arany: a szőnyegek, bútorok, párnák, a márvány és a falikárpit egyes részei, az oszlopfők, az ablak- és ajtókeretek, a mennyezeti freskó és tükrök keretei, ahogy a játékoroszlán és Melania cipője is, sőt a növények néhány levelére is jutott belőle. A súlyosan színtelített környezet hatása némiképp még a három alak hajszínét is átjárja.

Kulturális tőke

Az anyagi jóléthez a hatalom pozíciójában bizonyos felhalmozott kulturális javaknak is társulniuk kell. Ebben a lakásban az építészeti múlt stílusimitációja képviseli a (gazdaságitól nehezen elválasztható) kulturális tőkét, a különféle stukkók, freskók, oszlopfők, díszítések. A fotósorozat többi darabján festmények és szobrok is feltűnnek, de szerepük kevésbé személyesnek, mint inkább dekoratívnak és reprezentációsnak tűnik.

A város tetején

A New York-i ingatlanfejlesztő üzletember lakásának helye is reprezentatív. Manhattanben, a családnevét viselő torony tetején, a város felett, a vertikális top pozícióban helyezkedik el, teraszáról mint birtoka terülhet el előtte a metropolisz. A kép hatásához sokat hozzátesz, hogy a művész látványos gesztussal a kis család mögé odanyitja a lehető legszélesebb távlatot, s ennek a kompozíciós döntésnek a szereplők közötti távolság beállítására is lehetett hatása (vagyis az nem feltétlenül az érzelmi közelségek tükre).

Az oroszlán és a limók

Bár a Tiger King című idei trash dokusorozat meglepően világított be abba a furcsa érzelmi-libidinális viszonyba is, amelyben az Egyesült Államok tehetős polgárai állnak a nagymacskákkal, talán nem is kell idáig elmennünk. Az oroszlán a szimbolikus jelölő szintjén az arannyal, a trónussal, a vertikális magaslattal együtt fejezi ki a királyi kivételességet. A játékoroszlán (nem pedig kitömött oroszlán, mint némely cikkben szerepelt) mindennapos jelenség lehet egy gyerekszobában, de meglovagolása (öltönyben) mindenképpen szimbolikus-uralkodói gesztus, amely a gyermek Barront a beérkezett Donald egyfajta kicsinyítő tükreként mutatja. Érdekes, hogy státuszban még a földre szórt játékautók is illeszkednek ehhez a kivételességhez, ez a gyermek nem kispolszkival vagy egyterű családi autókkal játszik, hanem nyújtott limuzinokkal és sportkocsikkal. A rosszindulatú tekintet minden bizonnyal az indoktrináció jelét látná ebben, a gyermek begyakorlását majdani playboy-funkcióiba.

Összegezve 

A nevezetes fotó túlzottan is jól sikerült, valósággal dúskál a bőség, a siker és a státusz jeleiben, a fényképész szinte túltelítette a képet az azonos irányba mutató vizuális jelzésekkel. Olyan pontosan kiszámított struktúrát hozott létre, amely beszívja a nézőt, az egyes részletek és az egész folyamatos összeillesztésére, újraértékelésére ösztönzi. Ez a megalkotottság provokálta arra a kép és az ábrázolt család kritikusait, hogy belevetítsék a képbe mindazt, amit a nemek közötti viszonyról, a családi kötelékek érdekvezérelt voltáról, a gazdasági státusz és ízlés összefüggéseiről gondolnak. A fotós 2010-ben egy a hivalkodásig büszke családi portrét alkotott, a nézők hat évvel később a Trump életpálya és politikai nézetrendszer aktuális képmását kívánták megpillantani benne. Az erős struktúra szinte a hallucinációig fajuló jelentéstulajdonításokig csábította az ilyesmire érzékenyeket.

A 2010-es kép autorizálása azt jelzi, hogy a Trump családnak nem az volt a szándéka, hogy a közösségi mértéktartáshoz szabja magát, hanem hogy elfogadtassa a közvéleménnyel saját esztétikáját. A 2016 januárjában készült hasonló sorozatban már jóval melegebb, oldottabb, mozgalmasabb szituációkba rendeződtek a családtagok, ugyanabban az enteriőrben.

A Getty 2010-es és 2016-os sorozata a Trump családról egyben.

Szinte szükségszerű volt, hogy egy ennyire magnetikus kép másolatokat fialjon. Egy brit család saját lakásában létrehozta a Trump Tower-beli loft költséghatékony mását, újragyártotta a fotót és vidáman dokumentálta, hogy egy 800 font alatti beruházással képes volt a saját otthonát és családja képét Trump-kompatibilissé tenni. 

Fontos látni, hogy az alkotók őszinte rajongók, szándékuk nem az eredeti kifigurázása volt. Rajongás és irónia az igazság utáni korban jóformán megkülönböztethetetlenek.

Feladat

Tanulmányozzátok Peter Menzel fotósorozatát, amely a világ különböző országaiban élő családok portréit rendezte egymás mellé. Milyen megoldásokra jutottak az egyes családok a fényképésszel közösen, hogy a családtagokat anyagi környezetükkel, tárgyaikkal együtt reprezentálják? Milyen különbségek, hasonlóságok írhatók le a különböző országokban készült sorozatok között?