Page 91 - Andy Ruddock – Ifjúság és média

3. fejezet: A médiatechnológia hatásai 89 Az említett esetekben a kommunikáció koalíciókat létrehozó ereje a közös té- nyező; éppen úgy, ahogy E. P. Thompson szerint (1963) a megváltással kapcsolatos kérdések nyilvános megvitatása végül a szegény sorsú munkások jogaiért folyta- tott agitációhoz vezetett. A technológiák és társadalmi használatuk általában nem releváns kérdések az elégedetlenséggel kapcsolatos vizsgálatokban, ehelyett a poli- tikatörténészek a konfiktusokkal és a változásokkal foglalkoznak. Arról lehet vi- tázni, hogy a közösségi hálózatok milyen szerepet játszottak Londonban, Iránban, Egyiptomban és Moldovában, de arról a tényről nem, hogy a Twitter és a hasonló eszközök meghatározó tényezői annak, hogy ezekre az eseményekre hogyan emlé- kezünk, és hogy ezek hogyan befolyásolják a jövőt. Ezt pedig könnyebben megért- hetjük, ha a kommunikációs technológiákra mint történelmi gyakorlatokra tekin- tünk. Mindezt most már úgy állíthatjuk, hogy 2010 áprilisában az amerikai Kongresz- szusi Könyvtár bejelentette, hogy elkezdett összeállítani egy Twitter-archívumot. Ezzel együtt azt is kijelentették, hogy a történelemírás ma már elképzelhetetlen a média történelme nélkül: „Annak ellenére, hogy a tweetek – így nevezzük a Twitteren írt üzeneteket – csak 140 ka- rakter hosszúságúak lehetnek, az archiválandó információk mennyisége jelentős. Naponta hozzávetőlegesen 50 millió tweet íródik, és az összes tweet száma ma már jócskán megha- ladja a milliárdos nagyságrendet. A Kongresszusi Könyvtár azt tervezi, hogy a »gyűjtés tudományos és kutatási vonatkozásaira« fog koncentrálni. Nyilvánvaló, hogy emberek mil- lióinak hétköznapi gondolatai kiváló forrásai lehetnek a szociológiai kutatásoknak.” (Hope, 2010.) Azonban az ehhez hasonló törekvéseknek, amelyek rámutatnak, hogy a történe- lemtudománynak miért van szüksége a médiatudományra, veszélyesek is lehetnek. Belátva azt, hogy napi 50 millió tweetet lehetetlen kezelhető kutatási eszközzé ala- kítani, a Kongresszusi Könyvtár kijelentette, hogy csak azokra az üzenetekre fog összpontosítani, amelyeknek világos történelmi jelentőségük van – mint például amikor Obama elnök 2008-ban a Twitteren adta hírül választási győzelmét (Hope, 2010). Ez nyilván újból felveti a kérdést: a kutatók milyen alapon döntik el, hogy mire érdemes emlékezni. Ugyanakkor felbukkan itt egy technológiai és szo- ciológiai tényező is, s ezzel összefüggésben mielőtt azon gondolkodnánk, hogy a tweeteket érdemes-e megőrizni, először arra kell rákérdeznünk, ezek hogyan tud- ják megragadni a polgárok fgyelmét. A médiatudósok már korábban kritizálták azt, hogy a történészek hajlamosak olyan eszközként tekinteni a médiára, amely csak rögzíti a történelmi eseményeket ahelyett, hogy olyan jelenségnek tartanák, amely részt vesz az eseményekben, és befolyásolja is azokat (O’Malley, 2002). Amikor megírják az arab tavasz története- it, azoknak tartalmazniuk kell, hogy mit tett a média, és mit gondolnak az embe- rek arról, hogy a média mit tett. Ahogy a Kongresszusi Könyvtár projektje is mu-