Page 239 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok

4. Szexbotrányok 237 „Észrevették, mit kiáltott a nézők felé és Európa kameráiba az osztrák énekes, amikor átvette a díjat? Valami ilyesmit: »Minket nem állít meg senki!« (Kiket is?) (…) Szóval öreglány-öregfú, ne szívass minket. (…) Még nem tiéd Európa, s ha a második helyezett, kellemes holland pá- rosra vagy a svéd hölgyre gondolok, van még remény.” (Magyar Nemzet Online, 2014 05 12 ) Az identity frame a cselekvő „mi” meghatározása, tipikusan az ellenérdekelt „ők” felismerése által, mondja Gamson, és a politológus mondandója meg is felel az el- méletnek: „Elhittétek és benyeltétek a liberálisok toleranciakultuszát, s nem vettétek észre, hogy a másság eltűrése helyett már réges-régen a másságot helyeztétek a normális, európai és keresztény nor- mák helyébe, a másság lett a norma, s a normalitás lett a másság. Így vesztitek el, európaiak, lassan de biztosan, saját identitásotokat, gyökereiteket, hiteteket, ősidőkbe nyúló normális sze- xuális identitásotokat – mely a faj fenntartásának alapja –, egyszóval mindeneteket.” A Heti Válasz írásában az „Ők”-et „a politikai korrektségbe immár teljesen bele- hülyült európai véleményformálókban” látja az újságíró, Puzsér, a kritikus pedig a médiát megszemélyesítő „gátlástalan producerben”, aki „szétszaggatta” a zenész identitását. Ezekben a szövegekben a „Mi” csak rejtetten azonosítható, soha nincs explicit nevesítve, de a textusok mögöttes, felhangszintjén a „normális” érzékelhető. Figyelemre méltó továbbá, hogy a szövegekben nem jelenik meg a „Mi” szinoni- májaként a keresztény, talán azért sem, mert a Conchita-karakter ikonográfailag olyan közel határozza meg magát a legtöbb Krisztus-ábrázoláshoz Az elfogadó-támogató alapállású szövegek mindhárom frame-jét jól példázza Antoni Rita „Conchita Wurst vs. Harrach Péter” című írásának alábbi részlete: „[A] közelmúltban egy feminista pszichológus, Szigeti Vera petíciót indított, mert egy vezető hazai lap a gyermekek elleni szexuális abúzust bagatellizáló, és egy gyermekerőszakoló ren- dezőt »mesterként« vállba veregető cikket jelentetett meg. A petíció aláírói kinevetésben, meg- szégyenítésben, majd ügyvéddel, perrel fenyegetésben részesültek, és a lap – miért? mert meg- tehette! –, a cikksorozat következő részében pofátlan célzást tett a petíciónkra. A Patent Egyesülettel és a túlélőket segítő Muszáj Munkacsoporttal együtt rongyosra téphetjük a szánkat arról, hogy milyen gyakori a gyermekek elleni szexuális abúzus – a reakció közöny, hitetlenkedés, hallgatás Szinte senkit nem érdekel, hogy a pornó milyen káros hatást tesz a gye- rekekre, és az sem, hogy a környezetükben milyen gyakran lehetnek pedofl bántalmazóknak ki- szolgáltatva. (…) És akkor most megjelenik a tévében egy »szakállas nő« – aki mást nem tesz, mint létezik, és énekel – és hirtelen mindenki elkezdi nagyon félteni a gyerekeket Vagy netán, ahogy egy kedves olvasónk – maga is édesanya – megfogalmazta: nem inkább a saját előítéle- teit, viszolygását rejti a gyerek miatti látszólagos aggo dalom mögé? Persze, érthető: gyerekekre hivatkozással még a gyűlöletet is jobban el lehet adni; az ilyen tálalás jóval hálásabb, mint a szimpla fröcsögés.” (Nőkért.hu, 2014 05 13 )