Page 83 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok
P. 83
3. A Rezešová-eset (avagy a sztárbotránytól az intézményi botrányig) 81 védekezhet az ügy felem« – közölte Novák Péter védő. Az áldozatok hozzátartozói csalódottan vették tudo másul az ítéletet »Egy átlagember, aki nem képes arra, hogy az ország legjobb szak- értőit felvonultassa az ügyben a saját oldalán magánszakértőként, lényegesen súlyosabb bün- tetést kapott volna, és most ebben az esetben nem egy, kvázi luxusszállóban foglalná el a házi őrizetet, hanem ezek után is bent maradt volna a börtönben« – nyilatkozta az egyik hozzátar- tozó Eva Rezesová legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után, 2016-ban bocsájtható szabadlábra Vagyis kevesebb mint három évet kellene ülnie (Magyar Nemzet Online, a Hír TV alapján, 2013 11 22 ) „Az elsőfokú eljárás főszereplőjévé Melegh Gábor vált. A per során a védelem által felkért mű- szaki szakértő elemezte a baleset elkerülhetetlenségét, ami végül a tegnapi ítéletben is elhang- zott. Szerepeltetésével a védelem mindenesetre igazi adu ászt húzott elő, ez a vádnak korábban nem sikerült, az áldozatok hozzátartozóit összeférhetetlenség miatt még visszautasította. (…) A tegnapi ítélethirdetés végül két emlékezetes jelenettel zárult, az áldozatok egyik hozzátarto- zója azt mondta: „egy átlagember nem úszta volna meg ennyivel”, míg a korábban visszafogott Rezesová magyarul köszönte meg a bíróságnak a döntését.” 4 A bírói ítéletet döntően befolyásoló igazságügyi szakértői vélemény, a szakértő alkalmazásának körülményei igazolni látszanak azt a feltételezést, hogy ezt az ügyet nem tisztességesen, nem igazságosan bírálják el A Rezešová-ügy az ítélet- tel a nyilvánosság számára – elsősorban a jobboldali, a nemzeti sajtó és különö- sen az online hírmédia aktivitása következtében – még inkább normasértővé válik. A szakértő nyilvános védekezése (például az ATV Egyenes Beszéd című műsorá- ban, amelyben kijelentette, hogy nem a pénz motiválta) már nem változtat azon, hogy a Rezešová-ítélet a korrupt igazságszolgáltatás (újabb) jelképévé válik a köz- beszédben. Az üggyel kapcsolatban először – de nem utoljára – megszólal a po- litika is A csalódott média véleményét összegzi a Magyar Hírlapban Szentesi 5 Zöldi László: „Ne győzzenek meg az ellenkezőjéről, ne kerteljünk, és legalább magunknak ne hazudjunk: Rezesová minden jel szerint azért szabadulhat két év kilenc hónap múlva a fogház nevű szanató- riumból, azért lakik majd vidáman egy számára bérelt angyalföldi lakásban, és azért nem kell a tettével arányosan felelnie bűneiért, mert gazdag családból származik. Ez a nő tegnap nem átal- lotta megköszönni (!) Fülöp Ágnes bíró ítéletét. Amivel mindent el is mondtunk arról, ő maga mit gondol a büntetés mértékéről. 4 Mező Gábor: Rezesová megköszönte az ítéletet Magyar Hírlap Online, 2013 11 23 5 „Apáti István jobbikos képviselő szerint felháborító, hogy az 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújt- ható bűncselekmény elkövetése miatt Eva Rezesová a minimumhoz közeli büntetést kapott. Ráadásul ezt az időt sem börtönben, hanem fogházban kell letöltenie, és az előzetes letartóztatásban töltött idő miatt már 2 év 9 hónap után szabadlábra kerülhet. Kiemelte: a házi őrizetben töltött idő egyharmada is beleszámít a büntetésbe, így minél később születik másodfokú, jogerős döntés, a vádlottnak annál jobb. Ráadásul a házi őrizetet egy olyan »luxus apartmanházban« tölti, ahová a rendőrségnek is be kell jelentkeznie a portaszolgálatnál, ha ellenőrizni akarja Eva Rezesová hollétét Apáti István szerint a pénteki ítéletnek az az üzenete, hogy ha valakinek van elég pénze szakér- tőkre és ügyvédekre, akkor bármilyen súlyos bűncselekmény könnyen megúszható. Szerinte a »vérlázítóan enyhe« ítélet a magyar igazságszolgáltatás és a bírói kar szégyene, amellyel kapcsolatban fel kell vetni a bíró felelősségét.” (hvg.hu, 2013 11 25 )
   78   79   80   81   82   83   84   85   86   87   88