Page 81 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok
P. 81
3. A Rezešová-eset (avagy a sztárbotránytól az intézményi botrányig) 79 08.34. Rezesová nem járult hozzá ahhoz, hogy róla felismerhető kép, vagy hangfelvétel készül- jön, a tanúk szintén nem 08.50. Nem érzi magát bűnösnek, semmiben sem, és vallomást sem kíván tenni. 08 57 Rezesová tavaly augusztusban sem tett vallomást, rögtön a baleset után, se októberben Tartalmi vallomást csak írásban tett, szlovák nyelven. Az autópályán a belső sávban ha- ladt, előzött. Egyszer csak egy kis személyautó jött át az ő sávjába, váratlanul, irány- jelző nélkül. »Semmi esélyem nem volt rá, hogy a balesetet megakadályozzam« – mondta Rezesová Nem volt álmos, nagyjából a megengedett sebességgel utazott, és nem is ivott – állította 09.01. Rezesová azt is hangsúlyozta nyomozati vallomásában, hogy a baleset előtt gyógyszert vett be, mert beteg volt. Több orvosságot is beszedett. Ennyit tudott elmondani, még any- nyit tett hozzá az írásos anyagban, hogy részvétét és sajnálatát fejezte ki a baleset miatt Leginkább azt sajnálta, hogy nem tudta megakadályozni a balesetet Azokat a szerinte ha- mis állításokat, miszerint ittasan vezetett volna, vagy leszorította volna a Fiatot, vissza- utasítja 09.03. »Az én fájdalmam azért is nagy, mert a gyerekeim is szenvednek amiatt, amiről nem te- hetnek« – mondta egy későbbi vallomásában Rezesová, aki akkor is a sajnálatát fejezte ki. 12 57 Rezesová mindenféle reakció nélkül hallgatta végig a családtagokat, egyenesen ült, de a földet nézte.” (Origo, 2013 08 27 ) Az ügy második szakaszának kulcsmozzanata a közlekedési balesetek vezető igaz- ságügyi műszaki szakértőjének, Melegh Gábornak a bekapcsolódása lett. Miután kiderül, hogy Melegh összeférhetetlenségre hivatkozva visszautasította az áldoza- tok felkérését az ügyben való részvételre, kisvártatva elfogadja Rezešováék megbí- zását. A média egy része – feltételezve, hogy a szakértőt lefzették – eleve gyanús- nak ítéli a dolgot A vádlott mellett most már az ügy bírói megítélése és az ítélet meghozatala szempontjából perdöntő szereplő – a maga módján szintén prominens személyiségnek tekinthető szakértő – válik lehetséges normaszegővé a nyilvános- ságban Ezzel az ügy negativitási szintje – azzal együtt pedig a hírértéke – tovább fokozódik „A Fiat keltett »veszélyérzetet« Eva Rezesovában, amikor betért elé, a BMW »meglepődött« vezetője már nem is tudta volna elkerülni az ütközést – ezt állítja az az igazságügyi szakértő, aki fordulatot hozott a négy ember halálával végződött baleset ügyében. Információink szerint a szaktekintély részvétele az eljárásban felveti az összeférhetetlenséget, ő viszont állítja, hogy ennek oka már megszűnt, amikor a szlovák milliomosnő magánszakértője lett. Az áldozatok családjának képviselője most kizárását kérte az eljárásból. »Magánfelkérésre nem adhatok véle- ményt, összeférhetetlenséget okozna« – információink szerint ezt a választ adta Melegh Gábor, az egyik legtekintélyesebb műszaki szakértő, mikor az ittas vezetéssel és közúti veszélyeztetés- sel vádolt Eva Rezesová ügyében hozzá fordult szakvéleményért a baleseten meghalt két házas- pár családja.” 3 3 „A számos szakmai kiadványt jegyző, a legismertebb közlekedési perekben közreműködő Melegh az elutasí- tást azzal indokolta, hogy a szlovák milliomosnő ügyében eddig kirendelt szakértők véleménye között »lényegi kérdésben« ellentmondás van, ilyen esetben pedig a bíróság újabb szak értői testületet von be. Ez pedig a Budapesti Műszaki Egyetemen működő Műszaki Igazságügyi Szakértői Testület, amelynek Melegh az elnöke, így szerinte az
   76   77   78   79   80   81   82   83   84   85   86