Page 80 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok
P. 80
78 Médiaesemény-esettanulmányok „Már Kassán tört-zúzott autójával Eva Varholiková Rezesová, mielőtt Magyarországon négy ember halálát okozta volna. (…) Kábítószer fogyasztását sem lehet kizárni – fűzte hozzá Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője –, mivel a gyanúsított szervezetében ópiátszárma- zékot találtak.” (ATV, 2012. 08. 24.) 2. fázis (tárgyalás első fokon, ítélethozatal, felháborodás) A tárgyalás elején az ügyész ismerteti a vádiratot, eszerint Eva Rezešovát több- rendbeli, ittas vezetés során elkövetett emberöléssel és közúti veszélyeztetéssel vádolják. Már a tárgyalás kezdetén egyértelművé válik, hogy a vádlott ahelyett, amit a közönség minimum elvárna – hogy bocsánatot kérjen és minden felelős- séget vállaljon a tragikus baleset ügyében –, a lehetséges menekülőutakat keresve a jogi procedúra során el kívánja hárítani a felelősséget, sőt az áldozatokat hibáz- tatja. Nem érzi magát hibásnak semmiben. A média ennek az előzetesen megjósolt szcenáriónak a megvalósulását nagy terjedelemben és érezhető indulattal formálja, tovább szítva a közfelháborodást Rezešová nem járul hozzá, hogy a tárgyaláson kép- és hangfelvétel készüljön róla, nem hajlandó magyarul beszélni, kizárólag tolmácson keresztül kommunikál. Mindez együttesen a „gyáva, hazug, menekülő bűnös” karakterképének megkonstruálását erősíti a nyilvánosságban. Az ügy ne- gativitása, Rezešová deviáns, normaszegő személyisége árnyaltabbá válik, a nő immár nem a „Rezes-klán” elkényeztetett gyereke, egy felelőtlen celeb csupán, hanem „saját jogán” válik gonosz, érzéketlen szereplővé a médianarratívákban. Az, hogy jól öltözött, hogy „kitűnő állapotban, csipkés gallérú fehér ingben jelent meg” (444) a tárgyalóteremben, további ellenszenvet vált ki 3.4. kép: A vádlott tetoválása 3.5. kép: A vádirat Az Origo hírportál így számol be a tárgyalás első napjáról: „08 30 Behozták Rezesovát, aki egy fehér inget vett fel, haját hátrafogta, és rezzenéstelen arccal sétált be a terembe 08 32 Bár Rezesová állítólag tud magyarul, mégis tolmácsot rendeltek ki mellé
   75   76   77   78   79   80   81   82   83   84   85