Page 381 - James Potter – Médiaműveltség

15. fejezet: Kinek a tulajdona a tömegmédia, és ki irányítja? 357 megoszlik azáltal, hogy a szövetségi kormányzatot korlátozzák bizonyos területe- ken, méghozzá a tagállami és helyi kormányzatok javára. Ekképpen a politikai ha- talmat úgy szervezték meg, hogy az számos rétegre osztott. Amerikában jelenleg 18 000 önkormányzat és 17 000 városi közigazgatási terület létezik, és ezekben 500 000 helyi kormányzati egységet közvetlenül választanak a helyiek, és 170 000 egységnek van adókivetési joga. Egy idő után azonban az amerikai közvélemény elfordult a szétszórtság értékétől, és helyette az egymást átfedő, többszintű kor- mányzati struktúrát támogatta inkább, még akkor is, ha az gyakran elégtelennek bizonyult Ami a tömegmédiát illeti, sokan erősen hiszik, hogy a média szócsöveit helyi szintűnek kellene megtartani, ha azt szeretnénk, hogy a leginkább szolgálják az egyént és a társadalmat A média indulásakor helyi innováció volt Amikor a kor- mányzatot felszólították, hogy szabályozza a médiát, szervei gyakran részesítették előnyben ezt a lokális etikát a politikai irányvonalaikban. Jó példa erre, ahogy a szövetségi kormányzat a hírközlési ipar fejlődését kezelte. Ha egy televízió- vagy rádióadást szeretnénk sugározni, egy bizonyos frekvenciát használva tehetjük meg. Ha mi és valaki más ugyanazt a frekvenciát használná különböző műsorok sugár- zására, akkor a jelek interferálnának egymással, és a rádióhallgatók zavaros jelet fognának Mivel a frekvenciák a rádióadások számára az elektromágneses spekt- rumból korlátozott számban kerültek felszabadításra, valakinek döntenie kellett arról, hogy ki melyik frekvenciát használhatja. A szövetségi kormányzat úgy döntött, hogy ő fogja a rádiófrekvenciákat kiosztani, azzal érvelve, hogy az elekt- romágneses spektrum az amerikai emberek tulajdona, hasonlóan a nemzeti par- kokhoz vagy más erőforrásokhoz, amelyek nyitva állnak minden polgár előtt. A rádiózás kezdetén a szövetségi kormányzat úgy határozott, hogy a sugárzási frekvenciákat a Szövetségi Kommunikációs Bizottságnál (Federal Communications Commission – FCC) kell megigényelni. Az FCC-t azonnal elárasztották középhul- lámú frekvencia iránti kérelmekkel, azonban a középhullám sávszélessége az elektromágneses spektrumon csak körülbelül 117 csatornának biztosított frekven- ciát. Az FCC választhatott volna 117 jelentkezőt, és odaítélhetett volna mindegyik- nek egy-egy saját frekvenciát. Ez oda vezetett volna, hogy 117 középhullámú (AM) rádióállomás létezne, mindegyik saját országos frekvenciával – de az FCC nem ezt tette. Ehelyett felosztotta az országot több helyi piaci körzetre, és átadott mind- egyik körzetnek néhány frekvenciát, továbbá mindegyik rádióállomás csak korlá- tozott teljesítménnyel sugározhatott, így a rádiójelek nem terjedtek túl a helyi pia- cokon. Ez lehetővé tette az FCC számára, hogy ugyanazokat a frekvenciákat kijelölje több különböző piac számára is anélkül, hogy amiatt kellene aggódnia, hogy a rádiójelek egymással interferálnak. Az FCC azért választotta ezt az alter- natívát, mivel a sugárzási frekvenciák korlátozott számát a lehető legtöbb személy között szerette volna szétosztani Azáltal, hogy a rádiózási engedélyek tulajdonosi jogait helyi szinten hagyta, az FCC úgy gondolta, egy olyan rendszert állított fel, amelyben a rádióállomások a