Áldoku régen és ma
A mozgókép elbeszélhet egy kitalált történetet vagy dokumentálhat egy eseményt. De befészkelheti magát a kettő közé is, és a fikcióval kelthet dokumentáris hatást.
Az ilyen szándékosan megtévesztő filmtartalmak készülhetnek puszta szórakoztatásul (például a félelmetes hatás fokozására) vagy hogy felhívják a figyelmet fontos társadalmi kérdésekre, akár parodizálhatják a valóság létrehozásának filmes sémáit, de közvetlenül, rossz szándékkal is törekedhetnek a megtévesztésre. Mutatunk három műfaji változatot áldokumentumra.
Az ál-dokumentumfilm vagy mockumentary (mock = kicsúfolni + documentary = dokumentumfilm szavak összetételéből) olyan műfaj, amely egy valótlan tényt/eseményt szeretne valósként elmesélni. Többnyire azzal az indokkal, hogy felhívja a nézők figyelmét egy társadalmi problémára, például arra, hogy milyen könnyen befolyásolhatók, megvezethetők egy ügyes vizuális produkcióval.
A fotó, a film és a különböző médiumok megszületésével párhuzamosan jelentek meg azok az alkotások is, melyek manipulált voltukkal tévesztették meg a befogadót. Említhetjük a sokat hivatkozott Orson Welles féle Világok harca rádiójátékot 1938-ból, de érdekes példa egy BBC-s tévéhíradó 1957. április 1-jéről, amiből a nézők megismerkedhettek a spagettiszürettel.
A műfaj aztán kiszélesedett, s az eredeti kritikai szándék hamar rátalált a médiahack eszközeire is.
Amikor a klasszikus dokumentumfilm a minta
Az áldokumentumfilmek hossza lehet pár perc vagy akár egy óra is. A műfaj a klasszikus dokumentumfilmes eszközöket használja: feltár egy problémakört az elméleti háttértől a bizonyítékokig, a témához kapcsolódó releváns, elismert szakértőket szólaltat meg, szemtanúkkal, résztvevőkkel is hitelesíti a történetet. Gyakran él a narráció, drámai hangalámondás eszközével. A műfajra jellemző, hogy egy társadalmi problémára szeretné felhívni a figyelmet szatirikus formában. Eszköze a gúny és a megtévesztés, célja pedig nem az átverés, károkozás, hanem a figyelemfelhívás. Jó példa erre Kocsis Tibor: WAPRA-jelentés című filmje, ami a légszennyezettség problémájára hívja fel a figyelmet. A filmben megszólal többek között Czeizel Endre genetikus vagy Ranschburg Jenő pszichológus is, akik tudományterületük elismert tagjai voltak.
Példák:
Jan Svěrák: Olajfalók (1987)
A környezetszennyezésre figyelmeztető film klasszikus, korai médiahackként először magyarázat nélkül, a maga meghökkentő hatásában került a magyar televízió képernyőjére, majd egy második bemutatás után tárgyalták ki szakértők egy stúdióban a film önleleplező pontjait, a biológiai lehetőségek határait. (Az alkotó Jan Sverák, a Kolja későbbi rendezője, ez volt a vizsgafilmje az egyetemen.)
Siklósi Szilveszter: Az igazi Mao (1994)
Szecsanov Martin: Lopott ritmus (2008)
Dezső András, Hatala Noémi, Pappa: A kokárdabáró nyomában (2013)
Áldokumentumok a moziban: a talált footage
A második műfajba a moziban bemutatott “found footage”-ra, látszólag talált filmtekercsekre épülő filmek sorolhatók, melyek kézikamerás „dokumentumfilmnek” vagy dokumentáló filmnek álcázzák magukat, de valójában (itt is) megrendezett jelenetekből állnak. Jellemzőjük, hogy terjedelmük megfeleltethető egy mozifilmnek, általában legalább 90 percesek. Gondos szerkesztés is jellemzi őket, formanyelvileg pedig kézikamerás felvételek, rázkódó kamera, nehezen kivehető képek, bizonyos esetekben interjúkkal vagy biztonsági felvételekkel keverve. Narrációt nem használnak, az elv sokkal inkább az itt és most tettenérése, annak az élménynek a kiváltása, mintha élőben, most nézhetnénk az egykor rögzített, majd elfeledett, elveszített, de hamisítatlan valóságot. A képek magukért beszélnek. Ebből következően a történetmesélés a műfaji filmek dramaturgiáját követi. A nyugodt alaphelyzetből haladunk a katartikus zárás felé, amit a film fokozatosan épít fel. Ezek az alkotások jellemzően (de nem kizárólagosan) a horror zsánert gazdagítják ebben a sajátos formában.
Példák eredeti trailereikkel:
Ideglelés (1999)
Halálhegy – A Gyatlov-rejtély (2013)
Amikor a viralitás az üzemanyag
A harmadik műfaji változatba azokat a videókat sorolhatjuk, melyek főleg közösségi videómegosztókon terjednek, de hamisak. Céljük leginkább a meghökkentés, a szórakoztatás, esetleg az egyszerű, direkt megtévesztés. Jellemzően rövidek, esetenként videómanipulációs trükkel megszerkesztettek. Hitelességüket próbálja erősíteni, hogy sokszor mobiltelefonos rögzítést imitálnak, mintha tényleg véletlenül sikerült volna elcsípni egy eseményt. Érdekes példa az a házilagos készítésűnek beállított videó, amely megrendezett jelenetet rögzít: egy twerkelő lány lángra kap. A médiahack itt is sikerült, a sztorit felkapta az amerikai média, több híradóban is szerepelt, majd kiderült, hogy egy talkshow vezetője által megszervezett kísérletről van szó, amely azt tesztelte, hogy a média saját hírellenőrzési mechanizmusai működnek-e (spoiler: nem működnek).
Lehet, hogy a videós prank lesz az a műfaj, amely átmenti az áldokumentumfilm kritikai igényét abba a korba, amelyben az emberek figyelmének fesztávolsága néhány percre szűkül?
További példák:
How to Charge an iPod using electrolytes and an onion
Crazy Guy Runs Into Outback Tornado To Take Selfie
Snowboarder Girl Chased By Bear - I Was Singing Rihanna Work And Didn't Know It Was Behind Me!
Héliumos sör (+18 alkohol fogyasztás)
New Robot Can Now Fight Back! (+18 erőszakos tartalom)
Feladat:
Nézd meg Szecsanov Martin: Lopott ritmus című filmjét és gyűjtsd össze azokat az elemeket, melyek a film hitelességét szolgálják, valamint azokat is, melyek lebuktatják a fikciót.
Források:
Ezt már nem hiszem el
Kamu videók, amik milliókat vertek át
Mockumentary
A Wapra jelentés