Nehéz témák a médiában – Hogyan beszéljük meg a gyerekekkel?

2021. 01. 12. internet cikk 3–10. évfolyam

A közvéleményt aktuálisan foglalkoztató, így a médiát is időszakosan eluraló témák még a célzottan nem ezeket a tartalmakat fogyasztó gyerekekhez is eljutnak, így az ő gondolataikra, érzelmeikre, viselkedésükre is hatást gyakorolnak, miközben a feldolgozás számukra problematikusabb, mint a felnőtteknek. Mit tehet a pedagógus vagy a szülő, ha komolyabb, akár tabuként kezelt témát vagy aktualitást hoz be a beszélgetésbe a gyerek? Hogyan érdemes beszélgetni a közvéleményt foglalkoztató, a felnőttek számára is fenyegető dolgokról a gyerekekkel?

A legfontosabb, amit felnőttként tehetünk az, hogy komolyan vesszük a gyerek kérdéseit, megnyilvánulásait, illetve az életkorának megfelelően, de tényszerűen elmondjuk, hogy mi zajlik éppen a környezetében vagy a világban. Különösen fontos, hogy a média esetleges torzításait – álhírek, összeesküvés-elméletek, szenzációhajhász tartalmak – is helyre tegyük a gyerekek fejében.

Pandémia

A világméretű járvány mint láthatatlan, kiszámíthatatlan ellenfél, a mai kor emberének jobbára csak a filmekből volt ismerős, ám mostanra valós tapasztalattá vált, a bizonytalanságból fakadó általános szorongással együtt.

A koronavírus-helyzet minden korosztály életére jelentős hatást gyakorolt, és továbbra is meghatározza a mindennapi életvitelünket a fenyegetettség tudata. Az elmúlt időszakban a gyerekek is óhatatlanul szembesültek fizikai életterük, társas életük beszűkülésével, az egyéb korlátozásokkal, a fokozott higiéniás szabályokkal, de akár a betegség vagy a halál jelenségével is.

Szorongás, kimerültség, agresszió – Problémás jelenségek pandémia idején a gyerekek médiahasználatával összefüggésben

Az alábbiakban azokat a problémás – a médiafogyasztással is kapcsolatos – jelenségeket nézzük meg, amelyek a gyerekek körében észlelhetők a pandémia időszakában.

1. Fokozott szorongás

Mi áll a hátterében?

Minél fiatalabb a gyermek, annál kevésbé tudja szavakba önteni az érzéseit, gondolatait, ezért ezek leginkább áttételes – viselkedéses, indulati – formában jutnak kifejezésre. Sok szülő meglepődik, hogy óvodás, kisiskolás gyermeke olyan, vélhetően a médiából származó szavakat használ (akár pontatlanul, torzítva), amelyeket nem feltétlenül ért. A gyakran öntudatlanul elcsípett kifejezések megmozgatják a gyerekek fantáziáját, főleg, ha érzelmileg telített kontextusban hangzanak el. A koronavírus kapcsán ezért sem meglepő, ha az egészen kicsi gyerekek körében is nőtt a szorongás mértéke, hiszen ők is átvették a környezetük érzelmi állapotát, beleértve a médiából érkező hatásokat is. A nagyobb gyerekek minden bizonnyal napi szinten találkoznak a vírussal kapcsolatos online tartalmakkal, amelyek egyrészt csillapíthatják az információéhségüket, másfelől viszont túlzottan a járványhelyzetre irányíthatja a fókuszt, fokozva az átélt szorongást.

Mit tegyen a felnőtt?

A 6 év alatti gyerekek esetében azon túl, hogy őszintén, a gyerek életkorának megfelelően és arra válaszolunk, amire konkrétan rákérdezett, a cselekvésen alapuló feldolgozás is sokat segíthet: rajzolás, közös szerepjáték alkalmazásával a gyerek csatornázni tudja az átélt feszültséget, és korrekcióra is lehetőség nyílik, egy megnyugtató történetlezárás eljátszásával. Ebben az életkorban az érzelmi támogatás fontosabb, mint az, hogy kimerítően pontos információkat adjunk a gyereknek, az információkkal való elárasztás pedig inkább kontraproduktív.

A 6-7 éves kor fölötti gyerekek esetében is fontos az érzelmi támogatás, ugyanakkor velük jobban meg lehet beszélni a pandémia mint jelenség hátterét, a megváltozott élethelyzetre kialakított forgatókönyvet, a levonható konzekvenciákat, természetesen itt is elsősorban a gyerek igényei és életkora szerinti mélységben. Mivel az iskolások zöme internetfelhasználó, a távoktatás alatt pedig még inkább azzá vált, eleve fontos, hogy a szülők ismerjék, milyen oldalakat látogat a gyerekük, illetve belátásuk szerint korlátozzák a hozzáférhető tartalmakat, ettől függetlenül jó, ha a szülők dorgálás helyett akkor is érdemi választ adnak a gyerekek kérdéseire, ha azok nem nekik való tartalmakkal kapcsolatosak. Ezzel nemcsak a bizalmatlanságból eredő titkolózás előzhető meg, de a félelemkeltő tartalmak kezelésében és a pandémiás szorongást is tápláló álhírek kiszűrésében is segíthet a szülő a gyerekének. A járvány témáját és a vele kapcsolatos félelmek, nehézségek megbeszélését a tanórákon sem kell – nem is lehet – kerülni, ugyanakkor az sem jó, ha mindent ennek rendelünk alá.

A koronavírus-járvány miatt a tanárok és a szülők is fokozott szorongást élnek át, amit a gyerekek előtt is fel lehet vállalni, lehetőleg persze megfelelő mederben tartva azt. Hosszútávon jobb a hitelesség az érzelmi biztonság fenntartása szempontjából, hiszen a gyerekek is könnyebben kezelik a nehéz helyzeteket, ha tisztában vannak a felnőttek érzéseivel, ezáltal kevésbé feltételeznek irracionális okokat a háttérben.

2. Pandémiás fáradtság

Mi ez?

A járvány már jó ideje velünk van és rányomja bélyegét a mindennapjainkra. A második hullám azonban pszichésen másképp megterhelő, mint a tavaszi, első hullám. Akkor az akut stresszhelyzet a túlélési stratégiák mozgósítását váltotta ki a legtöbb emberből, mostanra azonban a járvány tényével már megtanultunk együtt élni, ugyanakkor a pszichés és egyéb erőforrásaink apadnak, ami motiválatlansággal, türelmetlenséggel, sok esetben fokozódó erőszakossággal jár. A WHO ezt a jelenséget pandémiás fáradtságként definiálja. Hosszú távú krízishelyzetben – mint amilyen a Covid-19 járvány is – ez természetesnek számít, tehát várható volt, hogy most is bekövetkezik.

Hogyan jelentkezik a gyerekeknél?

A jelenség hatványozottan érinti az iskolás korosztályt, elsősorban a társas kapcsolatok korlátozása miatt. Különösen a serdülők és a fiatal felnőttek élik meg nehezen a személyes találkozások részleges vagy teljes hiányát, hiszen a kapcsolatépítés ebben az életszakaszban mindennél fontosabb, így ennek számlájára írható, ha most a megszokottnál is ingerlékenyebbek vagy flegmábbak. Mindezt tovább fokozza az úgynevezett „zoom-kimerültség” (zoom-fatigue), ami a sokat videókonferenciázó felnőttek mellett leginkább a digitális munkarendben tanuló fiatalokat érinti, akik rendkívül sok időt töltenek képernyő előtt az online órák során. Az online tanulás a figyelem nagyobb mértékű fókuszálását követeli meg, mint a személyes oktatási helyzet, ezért mentálisan kimerítőbb. Az online oktatás hazai szakértője találóan a „zoombi‟ elnevezést használja az online órákat zsibbadtan végigülő diákokra, utalva arra is, hogy ebben az állapotban a tananyag befogadása sem túl hatékony.

Mit tegyen a felnőtt?

A pedagógusok, akiket szintén kezd maga alá gyűrni a pandémiás kimerültség, további nehézségként élik meg diákjaik motiválatlanságát. Az online órák, videókonferenciák mentális terhelését enyhítésére számos gyakorlati útmutató érhető el (például itt), melyek hasznos tippeket tartalmaznak. A tanulók motiválása azonban nem egyszerű, hiszen a tantermi oktatásban bevált módszerek nem feltétlenül működnek távolról. Jól jöhetnek viszont az online tanulást és számonkérést változatosabbá tevő alkalmazások, illetve a digitális oktatáshoz készült, tantárgyspecifikus segédanyagok is.

A pszichés kifáradással való megküzdés hatékony stratégiája lehet, ha a gyerekekkel együttműködve rögzítünk egy erre az időszakra érvényes otthoni/iskolai szabályrendszert, mely egyes területeken lehet megengedőbb (pl. több rekreációs képernyőidő, online órák hosszának lerövidítése), néhány dologban viszont szigorúbb (pl. napi levegőzés megléte, online órán való részvétel).

3. Pandémiás zaklatás

Mi ez és mi áll a hátterében?

A járvány második hullámában sokkal több fiatal vált érintetté, mint korábban. A diákközösségekben már nem ritka, ha valakinek pozitív lesz a vírustesztje. Ezzel párhuzamosan azonban megjelent a pandémiás zaklatás, ami a megfertőződött gyerekek csúfolásával, kiközösítésével jár társaik részéről.

A kortárs zaklatás nem újkeletű jelenség, ami gyakran online platformokon zajlik. Az átlagtól való eltérés sokszor már önmagában táptalajt nyújt a zaklatáshoz, így a fertőzöttség ténye is ráirányítja a figyelmet az érintett gyerekekre, ugyanakkor az iskolában uralkodó érzelmi légkör is befolyásolja a bullying megjelenését a közösségben. A járványhelyzet miatt a kapcsolattartás jelentős részben online platformokra került át, ami szintén kedvez a durvább megnyilvánulásoknak, hiszen a szemtől szembeni helyzetekben meglévő szociális fékek kevésbé működnek. A több online kommunikáció több sértő megnyilvánulást von maga után, és bár gyakran ezeket nem gondolja komolyan az, aki leírja, a személyes kontaktus hiányában az ebből eredő konfliktusok feloldása sokkal nehezebb, mint egyébként.

A vírus miatti zaklatás háttértényezőinek sorában ott van még a pandémiás fáradtsághoz köthető általános agressziószint-növekedés is, valamint a tágabb környezet túlkapásainak, összeesküvés-elméleteinek a gyerekekben lecsapódó hatása is. A piszkálódó társak a csúfolódással az egymásnak ellentmondó információk és hiedelmek okozta bizonytalanságukat és frusztrációjukat próbálják egy téves logika mentén feloldani: ha tudunk védekezni a vírus terjedése ellen maszkviseléssel és más módokon, akkor nyilván tehet róla az, aki fertőzött lett, vagyis „jogos” a zaklatás. Természetesen ez hibás érvelés, és ha magyarázható is vele a vírus-bullying jelensége, semmiképpen nem elfogadható.

Mit tegyen a felnőtt?

A hosszú távú krízis fennállása növeli a bántalmazás különböző formáinak előfordulását, éppen ezért még kiemeltebben kell kezelni ezeket a helyzeteket, mint máskor. Pedagógusként és szülőként nagyon fontos fellépni az áldozathibáztató, megbélyegző attitűd ellen, és tisztázni a gyerekekkel, hogy bárki lehet tünetmentes fertőzött, és ezáltal akaratlanul is fertőzhet, de ezért nem hibáztatható az illető, ahogy az sem, aki Covid-pozitív lett. Arra is biztassuk a gyerekeket, hogy legyenek empatikusak, segítőkészek azokkal a társaikkal, akik érintettek a fertőzésben, ugyanakkor az esetleges félelmeikről, negatív érzéseikről is beszélgessünk. Az efféle helyzetek kezelésének kulcsa a nyílt kommunikáció, a hiteles információk átadása és a megküzdési stratégiák fejlesztése.

Források: