Page 176 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

174 Határtalan médiakultúra kedhetne. Említsük még meg a sensorama ötletet, mely a késő ötvenes évektől újra és újra feltámad azzal a céllal, hogy az érzékek teljes spektrumát kell mozgásba hozni. A legújabb 3D, sőt már 4D mozgókép készítésére alkalmas kamerák és eljá­ rások azonban nem annyira az érzékelés megváltoztatására, mint inkább a „szimu­ lálásukra” irányulnak. Történetileg Foucault korszakos elemzései a „Nagy Elzárásról” indítják el a testről való gondolkodást. Szerzők sora (például Deleuze, Bataille, Žižek, a femi­ nista Cixous, Judith Butler, Irigaray) foglalkozik azzal, hogyan hatolnak be a lát­ hatóság terébe a patologikus, ideológiailag elfojtott, de a szövegbe beleírt testi funkciók. Ha elfogadjuk Foucault gondolatát, hogy a középkorban a test a lélek 3 börtöne, a modernitás megfordítja ezt az elvet, s a lelket nyilvánítja a test börtö- nének A modern test az előírások és szabályok teljes arzenálját hordozta. A test 4 a kultúra mediatizált tárgyává vált. A testi folyamatokat, mint a metabolizmus, a betegség, az öregedés elfojtásra ítélték, és szexuális és egyéb értelemben per­ verznek nyilvánították. Egyedül Bataille eltévelyedett tekintete láthatta és láttat­ hatta a test „őrületeit”, azt a túlcsapást, melyet csak a pszichoanalízis díványa tart­ hatott kordában, enyhített vagy oldott fel. A hatvanas évek szabadságmozgalmait követően – elsősorban a képzőművé­ szetben, s nem feltétlenül az újmédiában – a másik test vagy a testi másik, a testi folyamatok, a testi működés termékei bármennyire is viszolygást keltenek, az ábrázolás elsődleges tárgyaivá váltak. Az abjekt, az utálkozás és rémület tárgya behatolt a múzeum falai közé az olyan művészek közvetítésével, mint Cindy Sherman vagy Diana Thorneycroft, akik nem érték be a hiperreális látszatának megjelenítésével, hanem a felszín, a testet határoló bőr alá kívántak hatolni A színházakat ellepte a meztelenség, az obszcén és a hulladék. Úgy tűnik, mintha a századfordulós szecesszió és egy perverz szürrealista ábrázolás keveredését élnénk meg még napjainkban is, mely a mindennapiság és a rutin poétikájában, az abszurd hagyományban gyökeredzik. Elég csak Samuel Beckett A játszma vége című drámájának szemeteskukában élő alakjaira gondolnunk. A hulladék- esztétika oximoronja jól kifejezi a posztmodern látványvilág lényegét, mely épp­ úgy tagadja a magas művészet és a tömegkultúra elhatárolását, mint a szent és a profán, a decens és az obszcén különbségét. A stílusok és a műfajok kevere- 3 Különösen fontos szerep jutott a testi funkciók felszabadításában az orosz irodalomtudósnak, Bahtyinnak, akinek Rabelais-ről írt könyve először emeli be a testi funkciókat a tárgyalhatóság körébe. Igaz, a keret a középkor karnivalisztikus világszemlélete, amely könnyen kicsúszhatott a polgári ideo­ lógiai elfojtás alól. Mihail BAhtyin: François Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája. Ford. könczöl Csaba. Budapest, Osiris, 2002. 4 Lásd erről Kérchy Anna részletes elemzését: kérchy Anna: Tapogatózások. A test elméleteinek alakzatai Apertura, 2009/tél. apertura.hu/2009/tel/kerchy