Page 179 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

tArnAy lászló: Az új médiumok és a test prosztetikus dimenziói 177 Minden nappal észrevétlen változunk, mintha a bőrünket vedlenénk le. A Némák ezt az alakváltozást teszik láthatóvá a test pillanatszerű lenyomataival. Egy üres bőr ruházatai, melyeket összehajtunk s félreteszünk, hogy egy másikat vegyünk fel. E bőr a múló idő és egy előző élet nyoma. 12 José Salinas Diffeomorphic Bodies (2010) számítógépes grafkai sorozata két test „találkozását” ábrázolja különböző mozgásfázisokban egy többdimenziós to­ pográfai térben. A testek a térrel és az energiával kölcsönhatásban folyamatosan széthullanak és összeállnak számtalan erővonal mentén, mintha állandóan változó perspektívából szemlélnénk, de Duchamp Lemenő aktjának többdimenziós digitá­ lis parafrázisai is lehetnének. Kurt Hentschlager videójában (Cluster, 2011) három­ dimenziós emberi alakok a halrajokhoz hasonló módon „úsznak” a levegőben, da­ colva a fzikával. A videó a táncnak egy teljesen új formáját vezeti be, a súlytalan 13 táncot. Eszünkbe juthat az űrhajóknak Ifj. Johann Strauss Kék Duna keringőjére lejtett „tánca” Stanley Kubrick Űrodüsszeiájában (2001: A Space Odissey, 1967), melyet újabban Cuarón idézett meg populárisabb formában a Gravitációban (Gravity, 2013). Még akkor is, ha a bőr testet takar, ez utóbbi kiszolgáltatott a bőr­ nek. Ilyenkor az egyetemes esztétizálódás a plasztikai sebészethez fordul. A koreai rendező, Kim Ki-duk Idő című flmje (Shi-gan, 2006) a plasztikai műtétek eszka­ lációját mutatja be egy szerelmespár sorsán keresztül. Élhetnének szerelemben és békében, ám a lány nem tud szabadulni a gondolattól, hogy a párja megunta a tes­ tét (értsd: bőrét). Míg Roussel azt mutatja meg, hogyan változik egy ember bőre napról napra, Kim Ki-duk kifordítja a gondolatot, s azt leplezi le, ahogyan a szán­ dékosan el- vagy megváltoztatott arc lerombolja az önazonosságot, a személyisé­ get Az Időben a plasztikai sebészet paradoxonhoz vezet: megfosztja az embert az identitásától anélkül, hogy egy másikat adna, mivel ez utóbbit nincs, aki felis- merje. Az arc többé nem a lélek tükörképe, hanem egy tömegszemélyiség névtelen leple. Néha a test egy második bőr alá bújik, amelynek csak az alakját kölcsönzi, ahogyan ezt Julien Palast Bőrvastagság (Skin Deep, 2011) című, divatmodellekről készített fotósorozatán láthatjuk Thierry Peureux retusálása után, ahol „a szobor plaszticitása az anyag felületébe nyomódik, akár egy hirtelen készült dombormű. A rugalmas borítóanyag kirajzolja a mezítelen testfelületet, az elasztikus és fényes műanyag kiemeli a modellek körvonalait, és egy második bőrrel fedi be azokat”. 14 Végül, de nem utolsósorban a kultikus rendező, Pedro Almodóvar flmje, A bőr, amelyben élek (La piel que habito, 2011) a plasztikai sebész személyes hatalmát állítja a középpontba, aki a test bőrfelületét kicserélve a felesége haláláért felelős­ nek tartott férf nemi identitását is megváltoztatja. Az arc felülete nem tükrözi, hanem teremti a lelket 12 anti-utopias.com/art/mathilde-roussel-mues/ 13 https://anti-utopias.com/art/kurt-hentschlager-cluster/ 14 https://anti-utopias.com/art/julien-palast-skindeep/