Page 181 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

tArnAy lászló: Az új médiumok és a test prosztetikus dimenziói 179 feltétlenül a saját testem mediatizálódjon, hanem egy róla készült kép, egy kép- test, Beltinggel szólva, miközben a saját testem homályban marad. A cél tehát egy „testetlen” látás, a nyilvánvaló fzikai kontaktus nélküli érintkezés olyan dolgok­ kal, amelyek nincsenek ott Összefoglalva: az újmédia testfelfogása a testelméletekben bekövetkező harma- dik fordulatként határozható meg, amennyiben a test aberrációinak (szexuális té­ velygések), fzikai működésének (anyagcsere) és antropológiai „furcsaságainak” (szervi rendellenességek, a felfedezésekkel láthatóvá váló faji különbségek) újkori elzárásából indulunk ki. A középkori groteszkhez képest kétségtelenül ez az első nagy változás, az első fordulat. Ezt követően a pszichoanalízis hozza el az első nagy repedéseket, melyeket a 20. század második felének kiszélesedő nyilvános- sága – elsősorban a képzőművészetekben és az irodalomban – mélyít el. A máso­ dik fordulat tehát a test felszabadítása és felszabdalása, orvosi, ipari, tudományos feltérképezése. Eddig tartott a romantika által felfedezett rútnak, az iszonyatosnak, a visszataszítónak az esztétikai rehabilitációja. Ehhez képest az újmédia végrehajt­ ja azt, amit a bőr forradalmának nevezhetnénk, felfedezi a szép és a rút közös ne­ vezőjét, a felszínt, a látszatot, a „briliáns” megjelenését. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a dekonstrukció beteljesedik: a korábbi lényegeket alkotó különbségek kultú­ ra és természet, szép és fenséges, gyönyörködtető és visszataszító, maszkulin és feminin, magaskultúra és tömegkultúra és legvégén organikus és gépi, mestersé­ ges között végérvényesen felszámolódnak. E harmadik, mediális fordulat a nyil­ 19 vánosságot a verbális térből áthelyezi a láthatóság-láttathatóság szférájába. más digitális műfajokban is. A társadalmi gyakorlat immár nem magyarázza a térszerkezetet, melyet a véletlenszerűség és az egymásmellettiség jellemez, semmint oksági és/vagy morális elrendeződés. cuBitt i. m. (16. lj.) 249. 19 Idetartoznak a modern élet nagy etikai határkérdései, mint az élet emberhez méltó és méltatlan bevégzésének kérdése, az eutanázia és halálbüntetés, az élet keletkezésének kérdése, az abortusz, a nemi határok kérdése, a „semleges” és nemváltó (transzvesztita) ember, a homo-, hetero- és biszexua- litás legitimációja, a szent és a profán határának lebontása, a vallási dogmák, szentségek és vezetők földre rántása, kikarikírozása, hogy csak a legfontosabbakat említsük. E „dekonstrukció” és destrukció talán legszélsőségesebb megnyilvánulása volt az, amikor Németalföldön egy parlamenti képviselő a pedofília legalizálása mellett tört lándzsát, mondván, hogy teljesen természetes, hogy egy idősebb férfi a gyerekekhez vonzódik. Ezzel a dolgozatunk szempontjából is lényeges területre lépünk, a fejlődés­ lélektan területére, mely a genetikai örökség (Nature) és a környezeti hatások, a nevelés (Nurture) elhatárolásával, valamint az életkori határok dekonstruálásával van elfoglalva. A szinte kötelező látha­ tóság elve Daniel Dayan és mások szerint megmutatja a terrorizmus valódi arcát. A terrorista nem titokban gyilkoló gépezet, nem a félelemkeltés vezérli elsősorban (persze az is), hanem a mediális megjelenés, a láthatóság, amitől ha megfosztják, legfontosabb erőforrását veszti el, ahogy ez annak idején a Vörös Brigádok esetében történt. A képmegosztókra felkerülő rituális lefejezések jelentősége fogalmi szinten ugyanaz, mint az ezeket sokszor kiváltó „szentségtelen” karikatúráké. Mindkét esetben a rituális és a profán közt húzódó határ lebontása a tét, kulturálisan rögzült fogalmi kategóriáink határ- sértése, ahogyan ezt a médiumok a horror ábrázolásával kívánják megvalósítani. Vö. fukuyAmA i m (6. lj.).