Page 185 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

tArnAy lászló: Az új médiumok és a test prosztetikus dimenziói 183 módon reagálnak. A válaszreakció igen széles skálán mozoghat. Ha például egy főemlős kígyóval találkozik, megváltozhat a bőrellenállása, megmerevedhet, me­ nekülésbe foghat, avagy farkasszemet nézhet a potenciális támadójával. A kognitív flmelmélet szerint hasonló a helyzet akkor, ha flmet nézünk, s az ingerforrás va­ lójában nem létezik. Habár a motoros reakciók általában gátolódnak – miért is menekülnénk el egy nem létező kígyó elől –, az arousal-szintünk majdnem olyan magas lehet, mintha az eset valóságos lenne. A fkció paradoxona – az, hogy úgy hat ránk valami, hogy közben tudjuk, nem valóságos – nem befolyásolja a beépített motorikus rendszerünket. Számtalan módja van annak, hogy hatások, affekciók érjenek minket az alacsonyabb érzékszervi szinttől a magasabb kognitív szintekig. Az affekció problémája a karteziánus Cogitót sem kerülhette el A Cogitóhoz hoz­ zátartozott egy sor perceptuális aktus is, mint a video, sentio, amo. Már itt kimu­ tatható az a minimális differencia, mely az intencionális viszonyban az intencionáló és az intencionált egybe nem esését jelenti. Descartes azonban nem különítette el egymástól a Cogitónak a világhoz és önmagához való intencionális viszonyulását, önmagunk és a világ tapasztalatát 27 Merleau-Ponty az észlelés fenomenológiájában a tudati aktusok között tárgyalja a fentebb említett példákat a bőrellenállástól az elpirulásig, amelyek egy elsődle­ ges, primér, prerefektív tudati szintet körvonalaznak. A megélt test itt találkozik és kerül kapcsolatba a környező világgal. Ezen a szinten a tudat nem rokonítható a karteziánus Cogitóval, az észlelő alanyt a cselekvési lehetőségei határozzák meg. Az ökológiai pszichológiából ismert affordance fogalmát kissé átértelmezve, Merleau-Ponty az ént mint „képes vagyok”-ot, s nem mint Cogitót határozza meg A „képes vagyok” voltaképpen azt a szerepet tölti be a fenomenológiájában, mint az affordancia, mely mindig egy adott tárggyal való cselekvés lehetősége egy adott szubjektum számára egy adott szituációban. A nyelvre vonatkoztatva a „képes va­ gyok” a parole parlante (beszélő szó), mely megelőzi és megalapozza a refektív „én gondolom” aktusát, mely parole parlée (kimondott szó). Vivian Sobchack pontosan ebben a nyelvi kettősségben látja a flmnézés lényegét, mely nem más, mint a néző e világi, fzikai helyzetének és a vászonra kivetített optikai helyzeté­ nek egybe nem esése. Másképpen mondva, a látó látvány/látott látvány [viewing view/viewed view] kettőssége. Ez utóbbi egy kettős polaritást hordoz: a nézőt olyan kommunikációs viszonyba hozza a flmmel mint anonim másikkal, ahol mindkét fél egyszerre látó szubjektum és a másik által látott objektum. Tehát egy­ szerre keletkezik rés a látás aktusa (noézis) és a látás tárgya (noéma), valamint a szubjektum mint látó (aktus) és a szubjektum mint másik által látott (tárgy) között. 27 Vö. Bernhard WAldenfels: Sinnesschwellen. Studien zur Phänomenologie des Fremden Frankfurt a/M, Suhrkamp, 1999. 40.