Page 186 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

184 Határtalan médiakultúra Vagyis a látó test magját egy alapvető kettősség alkotja: „a testünk egyszerre mind a kettő: látó és látott, halló és hallott, érintő és érintett, mozgó és mozgatott. Ez az egybe nem esés […] jellemzi testünk valódi létét, mely miközben önmagára vonatkozik, kisiklik önmaga elől.” A különbség az introspekció esetében különö­ 28 sen szembeötlő, amikor az „én” tapasztalatának tárgya annak saját teste. Mondhat­ juk-e azt, hogy az „én” saját tapasztalatát tapasztalja, ami nyilvánvalóan önmagára utalást jelent? Vagy inkább úgy kellene fogalmaznunk, hogy a különbség aközött, hogy az „én” megtapasztalja saját testét, vagy azt tapasztalja, hogy a tapasztalat itt felszámolódik? Az első kérdés végtelen regresszussal, a második paradoxonnal fe­ nyeget A problémát, úgy tűnik, akkor kerülhetjük el, ha előfeltételezzük a test­ 29 nek mint sajátnak egy olyan fogalmát, mely nem tematizálható, nem valamilyen dolog, mely intencionális tárggyá válhatna. Másképpen mondva, nem jelenhet meg valaki számára valamiként, nem tematizálható az intencionalitás mint-szerkezetén belül. Olyan testfogalomra lenne szükség, mely prepredikatív és prerefektív Más szóval másképpen viszonyulunk önmagunkhoz mint látó szubjektumok­ hoz és látott objektumokhoz. A testen belül e résnek vagy a test hasadásának az elsődleges élménye az etikai viszony forrása. Az önrefexió közben az „én” meg­ kettőzi önmagát, de az efféle megkettőződés mindig maga után von egy időbeli elcsúszást, egy „késést”, mely távolságot teremt a refektáló és a refektált „én” között. Végső soron, vonja le a következtetést Waldenfels, testi és megtestesült ta­ pasztalataink megmutatják, hogy „a Másikat magamban találom meg, s magamat pedig a Másikban, még mielőtt találkoznánk”. 30 Az önmegkettőződés fogalmát, mely az érzékelő és érzékelt differenciájából áll elő, Vivian Sobchack is felhasználja saját flmi befogadásmodelljéhez. Kiinduló­ pontja Merleau-Ponty sokat idézett példája az összekulcsolt kezekről, amikor az ember önmagát érinti meg. Sobchack párhuzamot von az önérintés és az érzékelő/ érzékelt általában vett kettőssége között. Amikor a vágyunk tárgyát önmagunkban leljük fel, a saját testünkben érzékeljük, „ahol »érző magunkat érezzük«; egy ki- tűnő falatot lenyelve, vagy egy pohár remek bort megkóstolva refektív módon 28 Bernard WAldenfels: Phenomenology of the Alien: Basic Concepts. Evanston, Northwestern UP, 2011. 56. 29 Waldenfels rámutatott, hogy Husserl az első csapdába esett bele, lásd WAldenfels i. m. (27. lj.). 30 Uo. Itt jegyezzük meg, hogy a „más”, „másik” fogalmának írásmódja eltérő a különböző nyel­ vekben és elméleti megközelítési módokban. A jelen dolgozatban azt a hagyományt követjük, mely főkképpen Emmanuel Lévinas írásmódja alapján az etikai értelemben vett másikat nagybetűvel, a másik emberre általában vonatkozó fogalmat kisbetűvel írja. Így az Én és Másik találkozásáról be szélünk, mindig a Másik zökkenti ki az Ént önmagából. Minden egyéb esetben tehát, elsősorban a mindennapi kommunikáció, így a Sobchack által leírt moziélmény során is a másikkal mint egy partikulásris másik féllel találkozunk