Page 191 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

tArnAy lászló: Az új médiumok és a test prosztetikus dimenziói 189 A testek és világi dolgok képletes ábrázolását tükröztetve a néző megélt teste a flmélmény alatt érzéki katakrézist végez. Azaz kitölti a hézagot a vásznon ábrázolt világ érzéki megra­ gadásával, miközben visszatér önmagához, hogy önmagára tükröztetve (habár nem teljes mértékben) [a világ] szó szerinti fzikalitását élje át. 41 A test és az ábrázolás kölcsönössége a flmnézés során azt is jelenti, hogy egy­ szerre vagyunk megtestesültek és tudatosak. Egyfajta prousti differenciálatlan ér­ zékiségre gondolhatnánk, mely megelőzi és megalapozza a nyelvet: „az élmény szó szerinti leírásai refexszerűen visszatérnek magukhoz, hogy megtalálják az él­ mény érzését, s a szó szerinti fzikalitását ragadják meg”. Alphonso Lingis szavai­ 42 val élve, a materiális nyelv (jelentés) és a jelentő anyag eggyé válik. De Sobchack óva int attól, hogy ez a „tudatra ébredés” azt jelentené, hogy síró vagy nevető ön­ magunknak vagyunk tudatában. Egy efféle tudat magának az érzésnek (sírás, ne­ vetés) vetne véget, nem áthidalná, hanem felszámolná a test és ábrázolás közti hé­ zagot. A másik véglet a pornográfa, mely könnyen önérintéshez, maszturbációhoz vezethet, kitörölve ezáltal minden utalást a másikra. Amíg a nevetés a test szó szerinti fzikalitását törli el, az autoerotizmusban a test és az ábrázolás differenciá­ latlan egységben, pontosabban reprezentációban oldódik fel. Ezzel szemben a 43 „retúrjáraton”, melyről Sobchack beszél, a test és a reprezentáció egy diffúz tudat­ ban vegyül egybe, miközben az érzéki tapasztalat részlegesen kitöltetlen marad, habár fel is erősödhet és intenzívvé válhat. Noha nem áll szándékomban Waldenfels test/korpusz [Leib/Körper] kettősségét azonosítani Sobchack test/ábrázolás kettős­ ségével, mindkét fogalompár egy köztességet, az „én” megkettőzését írja körül, amikor a saját és az idegen, Én és Másik vegyül egybe anélkül, hogy valaha egybe is esnének. Az Ego csak a visszaúton fedezheti fel a másikat önmagában, önnön belsőjében. Ki kell térnünk itt egy fontos szempontra, mely Sobchack érvelését árnyalhatja. Nevezetesen arra, hogy az ábrázolás realizmusa növeli vagy csökkenti a flmek érzéki hatását. Egy helyen elismeri, hogy valójában nincs olyan flm, mely ne vált­ hatná ki a szinesztéziát és a percepció egységét a nézőben. Ám ha így van, a klasz­ szikus értelemben vett flmtől egyenes út vezet a 3D-animációig és -videojátéko­ kig, ami azért Sobchack írásait olvasva igen kétségesnek tűnhet. Vajon létezik-e áthidalhatatlan határ a mozgóképek között, melyek egyfelől részleges kielégülést kínálnak és diffúz tudatot eredményeznek, másfelől teljes beleéléssel (immerzi- vitással) kecsegtetnek? S ha igen, vajon e határ megvonásában szerepet játszik-e a képek életszerűsége, megtévesztő ereje? Mit is jelent a „reális” ebben az össze­ 41 Uo., 38. (A fordítás jelentősen átdolgozva – T. L.) 42 Uo 43 A későbbiekben erre az egybeolvadásra gondolok, amikor a „másik szimulációja” kifejezést használom az újmédiával kapcsolatban.