Page 187 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

tArnAy lászló: Az új médiumok és a test prosztetikus dimenziói 185 ízlelhetjük magunkat”. Egy szempontból Sobchack radikálisabb Waldenfelsnél. 31 Bizonyos mértékig, állítja, minden észlelési aktus önvonatkozást tartalmaz, nem csupán az introspekció aktusai. Ez pedig annyit jelent itt, hogy egyfajta „retúrjára­ ton” a vágyunk külső tárgyától visszatérünk önmagunk érzékeléséhez. A mérték csekély lehet sok „természetes” esetben, például egy autó dudálását hallva, de fel­ erősödhet akkor, ha az érzéki élmény valamilyen okból kiugró, mint egy remek bor ízlelése, egy csodálatos koncert, vagy akár egy jó flm. Ilyenkor az érzékelés nem egyszerűen önérzékelés, hanem introspektív (belső) érzékelése valami külső érzékelésének Érzékeléselméletében Sobchack nem tesz különbséget intencionális és nem intencionális állapotok között, ahogy például Husserl tette, aki az olyan érzéki örö­ möket, mint egy fnom vacsora, nem intencionálisnak tekintette, és szembeállította egy tárgy tulajdonságának (például piros színének) az érzékelésével, azzal a meg­ gondolással, hogy az utóbbi esetben az érzékelésnek kauzális szerkezete van, és egy külső tárgy felé irányul, míg az előzőben az érzékelés „alaktalan anyag”, amennyiben az érzékelő és az érzékelt egybeesik. Hasonlóképpen vélekedik Michel Henry is, aki szerint az önérzékelés egy érzelmi állapotban, vagyis az önaffekcióban valósul meg. Azonban a két pólus, az érzékelő és az érzékelt közti (időbeli) differencia hiánya az efféle állapotokat kizárja az etikai különbség kere­ séséből. A „retúrjárat” nem lehet „formátlan” anyagi állapot, mert ez megfosztaná az „én”-t az érzékelés polaritásától, s így a hasadásélménytől is. A kiazmust ma­ gán az Egó-n belül kell felmutatnunk. A döntő kérdés az, hogy a Másik vagy az 32 idegen megjelenhet-e az „Én”-en belül egy eredeti hasadás révén. Az önpercepció, az önmagára irányuló cselekvés éppúgy, mint a test bizonyos érzelmi állapotai, például a fáradtság, fájdalom, gyönyör elvezethetnek odáig, hogy az „én” eltávolo­ dik vagy elkülönül a benne lévő másiktól. Ehhez azonban arra van szükség, hogy az „én” ne egy önmagával eleve azonos, differenciálatlan belső struktúra legyen, mely a Másikat csakis mint meghódítandó, s ilyeténképpen önmagára visszaveze­ tendő területként tapasztalja meg. Mindazonáltal a flmnézés kulcsfontosságúvá válhat kettős perceptuális jellege miatt. Habár a néző egzisztenciálisan „itt” van a vászon előtt, optikai értelemben 31 Vivian soBchAck: Amit az ujjaim tudnak. A cinesztéziai szubjektum avagy a testi tekintet. Ford. liszkA Tamás. Metropolis (8), 2004/3. 35. 32 Habár Lacan az „én”-ben bekövetkező hasadást a nyelv megjelenésének tulajdonítja, Ricœur és főképpen Lévinas azt a vágy megkettőződéséből eredezteti. Lacannál a vágy megkettőződésének for­ rása a nyers szükségleteken való „túlburjánzás”, Lévinasnál a Másik vágyára irányuló vágy, mely feleletigényként jelentkezik velem szemben. Késői munkáiban e feleletigény szintén nyelvi formában jelentkezik, a mondás és a mondott kettőssége révén, melyben világosan felismerhető az intencionalitás kettős – noéma/noézis – szerkezete. E „nyelvi” hasadás azonban nem választható el az érző/érzett kettősségtől. Merleau-Ponty érzékeléselméletében, ahogy láttuk, ez utóbbi kettősé az elsődleges szer­ kezet, mely már tartalmazza a későbbi másodlagos nyelvi formát.