Page 177 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

tArnAy lászló: Az új médiumok és a test prosztetikus dimenziói 175 désében a pornográfa is művészetté válik, sőt a gyermekpornográfa és a pedofl erőszak ábrázolása válik esztétikai értelemben határsértővé. 5 Ha azonban napjaink újmédiáját vesszük górcső alá, azt láthatjuk, hogy a test­ hez való viszonyulás újabb fordulatot vesz. Nem csak a fzikailag undorító, félel­ metes és elborzasztó követeli magának a láthatóságot, a kamera a privát szféra minden zegzugába eljut, mindent megmutat. Az ipari kamerákon, képmegosztó oldalakon és online fórumokon keresztül a katasztrófaturizmusig és a veszélyzó­ nákban szelfzésig a mindennapjainkat át- meg átszövi a láthatóság technoőrülete. Semmi sem maradhat elrejtve, az ősi kultúrák titokzatos határsértő – liminális – gesztusai, a borderline személyiség belső élete vagy a terrorizmus szörnyűségei sem Daniel Dayan láthatóság-fogalmából kiindulva másutt úgy érveltem, hogy 6 8 7 a freudi kukkoló (voyeur) fguráját felváltja az exhibicionista alakja, aki nem elbúj­ va fgyel másokat, hanem a digitális hálón keresztül folyamatosan láttatja magát a chatszobáktól a videohívásokon át a képmegosztó fórumokig, bekamerázott kör­ nyezetben él, s kamerán keresztül követ másokat. Az, aki lát, már nem rejtőzködik névtelenségbe, hanem maga válik a fő „attrakcióvá”. Azonban a tét már nem a felforgató „minden” naturalisztikus ábrázolása, az újmédia nagyon messze került a középkori groteszktől, mely a test nedveiben és az emésztést kísérő hangokban tobzódott. Napjainkban a láttatás kényszere a felszín „illendőségével”, a csomago­ lás esztétizálódásával jár együtt. Bármi megmutatható, még a sztárok nemisége is, ha bevonjuk a testhez simuló, testszínű ruhával. Ha a modernitás lerántotta a fáty­ lat a perverz vágyakat gerjesztő testi működésekről, a meghasadt személyiség szorongásairól, az újmédia egy új „identitást” épít, egy olyan „bőr-egót”, mely az 9 5 Néhány példa. Eszünkbe juthat Andrzej Wajda Hamu és gyémánt (Popiól i diament, 1958) című filmjének utolsó jelenete, melyben a főszereplőt egy szemétdombig követhetjük, hogy ott végezze be életét. A lélek hulladéka vagy a hulladék lélek végső soron kiazmatikus viszonyban áll a test szubverzióival. Napjainkban elsősorban a délszláv filmkészítésben szaporodtak el a minél nagyobb arousalt kiváltó „határsértő” képsorok. Így a tiniszex valós ábrázolása (Maja Miloš: Klip, 2012) vagy a gyermekpornográfia (Srđn Pasojević: Sprski film, 2010). De szokás hivatkozni az amerikai Larry Clark filmjeire (Ken Park, 2012; Kids, 1995) vagy az angol Michael Winterbottom Kilenc dal (9 Songs, 2004) című opusára. 6 Sokatmondó, hogy a filmi horror egyik forrásának a teoretikusok a törzsi kultúrák fogalmi vagy kategoriális tárgysértéseit tartják, s úgy vélik, hogy a horror élvezete abból adódik, hogy a borzalmas lények felrúgják fogalmi rendszerünket. Lásd erről Noël cArroll: A horror pardoxona. Ford. BuglyA Zsófia. Metropolis (10), 2005/1. 32–67. 7 Daniel dAyAn: A láthatóság kihívása, a láthatóság biztosítása. Filológiai Közlöny (59), 2013/3. 245–263 8 tArnAy László: Azonosulás, hasadásesemény és az új médiumok. Imago (2 [23]), 2012/4. 5–25. 9 Jelen dolgozatban az újmédia kifejezést használjuk, ha a szövegkörnyezet megengedi. Az utóbbi időszakban ez az írásmód terjedt el a magyar szakirodalomban, főképpen a Apertura folyóirat jóvoltá­ ból, ahol Lev Manovich Mi a film? című írásának fordítása megjelent. A szöveg film és újmédia (ebben a fordításban) első részletes egybevetését tartalmazza.