Page 210 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

208 Határtalan médiakultúra A virtuális világgal való esztétikai kísérletezés megmutatja az újmédiában rejlő művészet képességét arra, hogy új testi működési formákat hozzon létre, beleértve az önintuíció és tériesülés képességét, azáltal, hogy szenzomotorikus kapcsolatokat teremt új környezetek­ kel, vagy pontosabban, az információ eddig nem ismert konfgurációival. 70 Az affordanciák „manipulálása” a valóságban sokkal korlátozottabb. Egyrészt azért, mert a környezet nem változik olyan gyorsan, mint a folyékony digitális vi­ lág, másrészt adott környezeti feltételek mellett a szóba jöhető affordanciák köre szűkebb, s csak meghatározott heurisztikákat enged meg az ember számára. Másfelől a virtuális világok lehetséges esztétikájától függetlenül szükség van egy új, radikális esztétikai feltételrendszer kidolgozására, mely számol a művészet újabb és újabb prosztetikus dimenzióival. Az egyik ilyen lehetőség a virtuális 71 világok performatív alkalmazása. A performansz mint művészeti forma a virtuális dimenzióval felértékelődik. Marina Abramović és Ulay Imponderabilia című performanszát Eva és Franco Mattes újította fel nemrégen (2006–2007). Az eredeti performanszban Ambramović és Ulay a galériába vezető ajtóban állnak mezítele­ nül, s a nézőknek köztük kell bepréselni magukat a terembe. A digitális változat­ ban a performanszt két különböző nézőcsoportnak mutatták be. Az egyik csoport tagjai a Second Life játékban „rekonstruálták” avatarjaikkal az eredeti jelenetet, a másik csoport egy hatalmas kivetítőn élőben követte az eseményeket a művészek jelenlétében, akik a számítógépeikbe mélyedtek, de időnként válaszoltak a játék során a nézőkben felmerülő kérdésekre. Másutt részletesen elemeztem a digitális 72 performansz esztétikai dimenzióit. Ott a meghatározó feltételnek a keretezést te­ kintettem, mivel e nélkül a performansz nem választható el a mindennapi tértől és eseményektől. A keret, a határ a két tér között képlékeny, átengedhet bizonyos in­ formációkat, cselekvéseket, de teljesen – fogalmi értelemben – nem számolható fel. A kerettudatosság mint esztétikai feltétel az újmédia esetében is elengedhetet­ lennek tűnik. Az Imponderabilia újrajátszása pontosan jelzi a keret jelentőségét. Amíg a Second Life-on belül az otthonról irányító játékosok az eredeti performansz virtualizációját valósítják meg úgy, hogy számukra a tér prosztetikusan jelenik meg, a másik nézői csoport a virtuális performanszt mint remedializációt nézi a kivetítőn. Ily módon a virtuális performansz egy valóságos performanszba ágya­ 73 70 hAnsen: New philosophy for new media (65. lj.) 195., idézi sedlák: A Review of Hansen (65. lj.). 71 Vö. Marquard smith – Joanne morrA: The Prosthetic Impulse. Cambridge (Mass.), MIT Press, 2006. 72 tArnAy László: Performansz és az új média. In: di BlAsio Barbara (szerk.): A performansz határain. Budapest, Kijárat, 2014. 63–97. 73 A remedializáció fogalma mára igen elterjedt, általában véve egy új médiumnak a korábbi médium(ok)hoz való viszonyára utal, mely leggyakrabban beágyazottság: az új médium „tartalmazza” a korábbi médium(ok)at, , a régi médiumok újra megjelennek az újakban. Jay David Bolter – Richard