Page 239 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

AntAlóczy tímeA – kocsuBeJ AlexAnder: Interjú Várszegi Asztrikkal 237 vágynak a megjelenése, hogy valahova tartozzunk. Ez összehoz embereket, akik tudnak közösen örülni, valamit meghallgatni, tehát valami épül. És amikor valami épül és elmélyül, akkor ott az igényszintek is egy idő után módosulnak, az embe­ rek tájékozódnak. Úgy érzem, hogy a magyar társadalom – erről nem szoktunk beszélni, de ha egy ilyen felmérést végeznénk, kiderülne – az elmúlt 25 év nagyon zavaros szabadságfogalmai és nehézségei közepette olyan, mint amikor a Szahara esőt kap. Minden virág meglódul. Lehet, hogy aztán egyik-másik délig elszárad, de vannak, amelyek virágoznak. Az 1945-ig élő magyar társadalomnak több szin­ ten volt egy spirituális hálózata. Különböző egyházi, különböző felekezeti, külön­ böző polgári, civil csoportok, amelyek átjárták. A kommunizmus egyik bűne, hogy ezeket a személyes, lélektől lélekig ható személyes és csoportkapcsolatokat mind fölszámolta. Csak a párt létezhetett, és az is felülről irányítottan. Ez most elmúlt, és hihetetlen igény van a fatalokban arra, hogy iskolába járjanak, hogy klubhoz, azaz valamilyen közösséghez tartozzanak. Valami elkezdődött – mind­ ezek léteznek Magyarországon, és ez nem a pártpolitika, nem mindig a kultúrpoli­ tika irányításával történt. Mi, egyháziak is újra elkezdtünk valamit. Azt mondta valamelyik NDK-s teológus, hogy marxista lehetsz anélkül, hogy közösséghez tar­ toznál, keresztény nem A kereszténység feltétele az, hogy közösséghez tartoz­ zunk, egyházközösséghez. Ezek a közösségek is megelevenedtek. Nekem nagy él­ mény volt a szerzetesség újraalakulása most, mert 2014 a szerzetesség éve volt. Mire gondolok? 1989. március 12-én ott álltunk Takács Nándor székesfehérvári püspök úrral a föld alól előbukkanó, az illegalitásból előjövő szerzetes elöljárók közepén. Öreg apókák és anyókák között. Fiatal nem volt, csak öreg. Eltelt húsz- egynéhány év, és én voltam az ősbölény az egész csapatban, amikor most összejöt­ tünk. El is mondtam, hogy én vagyok a történeti kontinuitás, mert én 1989-ben fa tal voltam, 43 éves. Aztán most az ember azt mondja, sírtunk-ríttunk, jajgat­ tunk, és most a teljes magyar szerzetesség fatal, és ezért nem veszíteném el a re­ ményemet. Ez nem azt jelenti, hogy ez tömegjelenséggé válna, és minden nőből apáca lesz, minden fatalból pedig szerzetes. Dehogyis. Tönkremenne a világ, kihalnánk. Józanná kell lenni. Hanem a kovász, Alexander. Ez az alapgondolat. A kovász. Abból nem kell sok, csak járja át a tésztát. És a só. Ha egy kilót meg­ eszel, hát belehalsz. De két csipet kell a levesbe. És ti vagytok a föld sója, a világ világossága, ti vagytok a kovász Ahol tiszta, igazi érték, humán érték, szellemi­ lelki vonatkozású érték van, ott mindenütt lehet mécs, tiszta víz, kovász. És kiadá lelkét, áll az evangéliumban. Az ilyenfajta beszélgetés azért jó, mert kétoldalú. Mert most itt van Tímea és Alexander, és azt gondolják, itt ez az öreg, és milyen csodálatos dolgokat mond. Nem. A pláne nem bennem van. A pláne magukban van. Az, hogy ilyen érdeklődéssel, ilyen igénnyel, ilyen felkészültséggel, ilyen nyi­ tottsággal jönnek. Ezért nem veszünk ki. Kettőn áll a vásár. Minden jó üzlet ket­ tőn áll, Alexander. Rajtad meg rajtam. Azon, aki adja, és azon, aki befogadja. Én mint igehirdető, mint tanárember nagyon tudom azt, hogy a hallgatók, a befoga­ dók hihetetlenül tudják inspirálni az embert. Ilyenkor ki tud olyan dolgokat is