Page 246 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

244 Határtalan médiakultúra Egy ilyen, a világgal kapcsolatban álló és a világra megfelelő módon reagálni kí- vánó kis közösségre tett kísérlet lehet az AKG is? Igen. Igen is, meg nem is. Azt azért tudni kell, hogy az AKG az internet világa előtt született. Az AKG egy iskolakísérlet volt, tulajdonképpen nem is pedagógiai kísérlet, hanem egy szervezeti próbálkozás. Az volt az alapelv, hogy tegyük le egy autonóm pedagógusközösség által kidolgozott iskola elképzelését az asztalra, és kérdezzük meg a szülőket, hogy kinek kell, és akinek szüksége van rá, az idead­ hatja a gyerekét. Fontos volt az autonómia, az önigazgatás, a hierarchiamentesség. Zárójelben jegyzem meg, ugyanaz volt akkor, mint ma: sajnos az iskola ez alatt a 27 év alatt jottányit sem változott a világban, nem csak Magyarországon. Az akko­ ri iskolakritikának azokat az elemeit, amelyekről úgy gondoltuk, hogy meg tudjuk oldani, próbáltuk felhasználni. Mondok példát. Egy tanár heti húsz-egynéhány órában tanít, mondjuk történelmet, osztályonként heti három órában, azaz hét osz­ tályt tanít. Az átlagos osztálylétszámot feltételezve, mondjuk 30 fővel, ez azt ered­ ményezi, hogy ő 210 gyereket lát, deréktól fölfelé, a padban ülve hetente három­ szor. Ha jó az órarendje, akkor hétfőn, szerdán, pénteken tízkor, ha rossz, akkor szerdán, csütörtökön, pénteken délután kettőkor. Ő csak történelmet tanít. Tantár­ gyakat tanít, és nem is tud mást csinálni. Nem is ismerheti meg a gyerekeket. Nincs rá módja. Mi akkor azt mondtuk, hogy mi lenne akkor, ha egy tanár keve­ sebb gyereket tanítana? De azt is tudtuk, hogy az nem megy, hogy kétszáz tanár tanít 200 gyereket. Így született az epochális szisztéma az AKG-ban. Egy tanár egyszerre csak két csoportot tanít naponta dupla órában, és így van meg az azonos számú, heti húsz órája. Ő is történelmet tanít, minden nap, de közösen dolgozik a gyerekekkel, együttműködik velük. Gyerekeket tanít, nem tantárgyat. Tehát nem szakmai próbálkozás volt a miénk, hanem az aktuális iskola aktuális problémáira kerestünk meg a lehetséges válaszokat. Nem találtunk ki semmi újat. Azt találtuk ki igazából, hogy létező problémákra gyakorlatias választ adhassanak azok, akik ezt csinálják. Ebben az igazi kísérlet az volt, hogy adhassanak választ azok, akik az iskolát csinálják. Hogy ne kelljen hozzá akadémiai tanulmányokat írni, ne kell­ jen átalakítani, engedélyeket kérni, hogy ne kelljen újra és újra bizonygatni azt, amit az ott lévők, nevezetesen a szülők és a gyerekek szeretnek. Ha nem szeretik, akkor úgyse jönnek oda. A dolog ennyire egyszerű. Leírunk valamit, letesszük az asztalra, és hajtsák be rajtunk azt, amit akarunk. Zárójelben jegyzem meg, hogy részben nekem sikerült elérnem 1993-tól, hogy az ország összes iskolájának kötelező legyen pedagógiai programot írni. Ennek hiá nya volt az egyik fő ok, ami szétverte a magyar közoktatást. Erre én személy szerint nagyon büszke vagyok. Hogy jogilag vált felelőssé az iskola a pedagógiai programért, hogy mindenütt kötelező lett, ez valamelyest az én személyes sikerem is, ha úgy tetszik. Ez az, amit 2010-től, pontosabban 2012-től elvett az állam azzal, hogy központi, egységes tantervet kötelezett az iskolákra. Az AKG tehát nem in­ ternetben gondolkodott, hanem a létező iskola kritikájában. De amint megjelent az internet, rögtön be is építette az iskolába. Nekünk volt Magyarországon először az