Page 248 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra
P. 248
246 Határtalan médiakultúra ami érdekes egy kereszténydemokrata kormánynál, amely a családot teszi a műkö­ dés középpontjába, közben elveszi a gyerekeket a szülőktől, a családoktól.) Fontos azonban, hogy itt van egy új felület, s nem tudjuk, mi lesz belőle. Még csak azt sem mondhatom az internetre, hogy média, mert egyszerűen itt van a levegőben, és kész. Van. Olyan, mint a levegő, a napsütés és az eső. Bármi. Legalábbis így éljük meg. Az, hogy ezt ember gyártotta, nincs is a tudatunkban. Elgondolkoztam azon, hogy milyen messze van az az állapota a technikának, ami­ kor az összes információból az asztalon vagy a zsebemben lévő technika már ki tudja válogatni a nekem szükségeset. És hogy mikor kerül ez a technika egyene­ sen a fejünkbe? Mikor jön el az a pont, amikor csak ülünk itt, és minden informá­ ció a világról itt van a szobában és egyben a fejünkben? Már nagyon kicsi választ el attól, hogy a zsebünkből a fejünkbe kerüljön ez a kütyü, amikor már nem is szükséges más ahhoz, hogy bármiről tudhassunk, ami a világban történik. Hogy bármit használhassunk, ami a világban megvan. Mindent. Azt is tudjuk, hogy a világ legtitkosabb dolgait is meg lehet hekkelni. Nos, itt jön a kérdés, hogy vajon mi, felnőttek, akik netbevándorlók vagyunk, hogyan tud­ juk elérni, hogy mindenki megértse a kockázatot. Rólatok, fatalokról van szó meg a ti gyerekeitekről, arról, hogy a netbennszülötteket megóvhassuk ettől. Hogyan tudjuk azt elérni, hogy megóvjuk őket attól, hogy „szétrobbanjon az agyuk”, hogy elveszítsék az erkölcsüket, hogy megszűnjenek az értékek, hogy minden relatív le­ gyen? Hogyan tudunk az emberi értékeknek, az örök értékeknek, az általános kul­ túrának és még sorolhatnám tovább, helyet adni ebben a világban? Amit eddig a felnőtt generációk vittek tovább. A fnneknél van egy mondás, hogy nem enged­ hetjük meg magunknak, hogy olyan iskolát csináljunk, ahol a nagyszüleink tudá­ sát nem tudjuk továbbadni az unokáinknak. Ez fontos üzenet. Hogy ezt a felelős­ séget, ezt a módszert kell továbbvinni. Az iskola itt is ugyanazt csinálja, amiről már beszéltem. A tanulási képessége­ ket fejleszti. Csak itt a tanulási képesség nem az írás, az olvasás, a számolás. Te azt sem tudod, mi a logarléc, én még tanultam logarléccel. Ez egy számolási esz­ köz, amit lehetett tologatni és lehetett vele szorozni, osztani, hatványozni, gyököt vonni stb. A zsebszámoló mechanikus elődje volt. Fantasztikus elmék találták ki, hogy hogyan működjön. Ezeknek a helyére most másfajta tudások kerülnek. Az információ szelektálása, a prioritási rend kialakítása, az ezzel kapcsolatos tudá­ soknak az összegyűjtése, ami nincs meg természettől adottan. Amit valahogyan be kell építeni ebbe az internetes világba. Az iskola erre egyelőre tökéletesen alkal­ matlan. Ezt most még nem tudja az iskola. Az iskolák most annyit tudnak, hogy az általuk fontosnak vélt információkhoz, képességekhez, szociális elemekhez már használják a közösségi hálót – egyes iskolák legalábbis. Tegnap fejeztem be Barabási Albert-László erdélyi származású, Amerikában élő, világszerte ismert hálózatkutató könyvét, amely arról szól, hogyan lehet megjósolni a jövőt. [Barabási Albert-László: Villanások – a jövő kiszámítható. Budapest, Libri Könyvkiadó, 2010. – A szerk.] Nagyon izgalmas. Hogy tulajdonképpen a cselekedetek sorából
   243   244   245   246   247   248   249   250   251   252   253