Page 252 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

250 Határtalan médiakultúra A nemrég meghalt, világszerte híres lengyel sci-f írónak, Stanislaw Lemnek van egy egészen elképesztő gondolata a hatvanas évekből – sőt, lehet, hogy még ko­ rábban írta, nem emlékszem a novella címére, csak a történetre. Arról szól, hogy van a padláson egy láda, a ládában lemezek, rendes bakelitlemezek forognak, egy csomó lemez, amelyek emberi életeket élnek. Szeretnek, gyűlölnek és így tovább. A Mátrix flmtrilógia is valami ilyesmire hajaz, eléggé közhelyes módon. Hogy igen, lehet, hogy a mechanikus világ elsöpör mindent, és tényleg mecha- nikussá válik. De lám, ezek a negatív utópiák is abban gondolkodnak, hogy az emberek számára, még ha géppé válnak is, megmarad az emberi életnek az ideá­ ja. Tehát a vágya. Szerintem ez az, amit nem lehet, vagy nagyon nagy baj lenne, ha ki lehetne söpörni belőle. Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sok veszély fenyeget – tizenéves lányok lettek öngyilkosok attól, hogy az interneten bántot­ ták őket, de tudunk távszexkonfiktusokról és örömökről is. De azért azt gon- dolom, hogy gyereket nemzeni az emberek nemcsak azért fognak ezután, mert biológiai kényszer ösztönzi őket az utódlásra, hanem mert az jó. És nem akarják elfelejteni, hogy jó. Legalábbis mindig lesznek olyanok, akik nem. És még sorol­ hatnám Az internetben mint eszközben benne van a negatív utópia és a pozitív világ­ kép egyaránt. Nekünk az a dolgunk, hogy ebben segítsük a már ebbe beleszüle­ tetteket. Bizonyára láttad azt a fényképet, valamikor fél évvel ezelőtt terjedt az interneten, hogy egy csókolózó ifjú pár lány tagjának fülén van a telefon. Veled is megtörtént már ez? Velem nem is ritkán fordul elő, hogy leülünk egy társaság­ ba, és kiteszik az emberek a telefonjukat. Ami azt jelenti, hogy együtt vagyunk, de az egész világ velünk van. Mert mindannyiunknak valamennyi kapcsolata ott van az asztalon. Egyelőre jegeljük, de nem úgy jegeljük, ahogy régebben azáltal tettük, hogy éppen eljöttünk otthonról. Mert akkor eljöttünk otthonról, és min­ denki tudta, hogy van feleségem, vannak gyerekeim és így tovább, de mi most együtt vagyunk, és ők most nincsenek itt. Most ők is itt vannak. Velem vannak, itt látszik ezen a készüléken, és bármelyik pillanatban bejelentkezhetnek, be- kapcsolhatom, kihangosíthatom őket, társaloghatnak a barátaimmal és még so­ rolhatnám tovább. Nos, ha ebből az egyidejűségből, ebből a jelenlétből kivesszük magunkat, akik ott ülünk, ez akkor is működik. Ami azonban fontos, hogy mégis­ csak mi vagyunk azok, akik kitettük az asztalra a telefont A csak a Skype­on vagy egyéb technikai eszköz segítségével történő kommunikáció végül is akkor sem működik nélkülünk. Akkor pedig azt gondolom, hogy ez a fajta személyes kapcsolódás megmaradhat. Az egy kérdés persze (ez most jutott eszembe, koráb­ ban nem is gondoltam rá), hogy ha én vagy mondjuk inkább te, mert én már öreg vagyok, beleszeretsz egy új-zélandi lányba, és nem úgy szeretsz bele, hogy együtt voltatok Erasmusszal Londonban, és utána kell különmennetek, hanem az interneten…