Page 254 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

252 Határtalan médiakultúra a nyitáson részt vevők száma. Tizenkettedikben ha 30-an vagyunk az 59-ből, az egy jó arány. Tudják, hogy nekem ez fontos, így nálam előfordul néha, hogy kicsit többen vannak. De van olyan, amikor csak öten. Ők is csak azért, mert tudják, hogy akkor én hisztizek. Amikor szerdán és pénteken én vagyok nyitáson, akkor hajlandók többen kicsit korábban beérkezni. Negyedóráról beszélünk, tehát semmi különös. De mondhatok mást is. Például a kisebbeknél, az alsóbb évfolyamoknál epochán – ami nem egy kötött formula, ahol a tanár szeme előtt zajlik a dolog – egyre többször probléma, hogy a gyerekek az internetet nem az adott feladathoz használják, amelyhez szabad, hanem elkezdenek mással foglalkozni. Ez ugyanaz, mintha könyvet olvasnának vagy kártyáznának óra alatt, mint ahogy régebben is volt ilyen. De most már ez ott van a kezükben, és igen, ez lehet a tiltakozás egyik formája. Hagyjanak engem ezzel békén! Olyan kurzus, tanfolyam, egyetem pedig van, amelyet el lehet végezni kizárólag az interneten. Minek ehhez ott lenni? Ez bekövetkezhet. Kell-e és szabad-e azon kívül, hogy felkészítjük és készségekkel látjuk el a gyere- keket, korlátot szabni számukra az internet használatát illetően? A másik oldalról pedig, a világban való elterjedésének és alapvetővé válásának kell-e és szabad-e korlátot szabni, vagy üdvözöljük és használjuk ki jól a változást, és hagyjuk, hogy a fejünkben legyen a chip, amellyel itt lesz az egész világ egy pillanat alatt? A második kérdésre tudok egyszerűbben válaszolni, arra azt tudom mondani, hogy igen. A világ internetjét, tehát magát a fejlődést, az emberiség változását én a magam részéről semmiben nem korlátoznám. Azt gondolom, hogy van az emberi természet olyan, hogy maga képes ezt valamilyen formában megtenni. Ezzel szemben a gyerekek esetében másképp van. Az iskola egy paternalista hely, ahol a felnövekvő generációt bizonyos dolgokra meg kell tanítani, illetve segíteni kell ne­ kik megtanulni azokat. Itt a szabadság kifejezése szerintem másképp értelme- zendő. Freeschool, amikor elkezdtem az AKG-t szervezni – még nagyon régen –, akkor is volt már. Summerhill elég ismert volt. Én magam is jártam freeschoolba, Bochumban, Németországban, méghozzá a ’80-as évek végén, amikor még szó sem volt internetről. A freeschool azt mondja, gyere be, használj, amit akarsz, csi­ nálj, amit akarsz, ha valami nem tetszik, állj föl, szállj ki belőle. Szívd le, ami van, vegyél benne részt, érezd jól magad, de ha nem, akkor nem. Most azt gondolom, hogy ez nem egy jó technika, azért, mert az ember csak egyszer 13-14-15 stb. éves, és vannak dolgok, amiket akkor még nem tud, én meg tudom, hogy ő nem tudja. A kérdés az, hogy nekünk, felnőtteknek vagy az iskolának, az intézmény­ nek milyen felelősségük van azokban az elmulasztott lehetőségekben, amelyeket ő nem használt ki? Csak azért, mert hagytuk, hogy ő maga csinálja. Nem a jogi el­ lenőrzés a fontos, mi évtizedekig nem használtunk naplót. (Sajnos az államosítás ezt tönkretette a digitális naplóval, azzal, hogy be kell írni, hogy mi történik, mert ez fnanszírozási feltétel.)