Page 258 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

256 Határtalan médiakultúra Ha az iskoláknak kell minden szempontból idomulniuk a tanítottak igényeihez, módszereiben is és a szükséges eszköztudásban is, akkor nem fog elveszni az, ami a könyvekben van? A szöveggel való bánás képessége, a sokfelől érkező, színes- szagos képi benyomások és azonnali reakciók helyett az egy munkában, sőt pro- jektben való elmélyedés lehetősége? De. Ez a kockázat benne van. Azt, ami – nem mondom, hogy garanciát, de leg­ alábbis egy kicsi – biztosítékot ad arra, hogy ez mégsem fog így történni, egy egyszerű hasonlattal próbálom megmutatni. Ha nekem elromlik az autóm, akkor elviszem a szervizbe, megmondják, hogy mi a baja és hogy mennyibe kerül, és ők csinálják meg. Nem szólok bele abba, hogyan csinálják meg, mert nem értek hozzá. Azt gondolom, hogy az iskola is ilyen. Ez – mármint a pedagógia – egy szakma. Azért durva példa, mert persze nem egy autóról, hanem a gyerekekről beszélek, csak az analógia kedvéért mondom. Szerintem az intézmény szakmai kompeten- ciáit, a pedagógusok szakmai kompetenciáit nem kell kidobni. Azt, hogy kultúrát közvetítünk, hogy segítjük az elmélyülést. Azt, hogy a mindenoldalú felszínesség helyére a szűk elmélyülés lehetőségét biztosítsuk, hogy az évezredek alatt létreho­ zott szépséget, a kultúrát továbbadjuk, rá lehet bízni az iskolára úgy is, hogy meg­ kérdezzük a szülőktől, ők mit szeretnének, de nem hagyjuk, hogy abba beleszól- janak, mindez hogyan történik. Magyarul arról van szó, hogy nem kell minden egyes gyerek, család igényeinek megfelelni, hanem meg kell adni, ahogy az autó­ nál, a költségvetést. Kicserélem a lámpát, a karburátort, a nem tudom, mit. Meg kell mondanom, hogy mi is fog történni, és te eldöntheted, hogy beadod-e az autó­ dat vagy nem. A magam részéről például marhaságnak tartom a tankötelezettséget. A környe­ zetemben mindenki azt mondja, hogy én egy barom vagyok, mert szerintem a tan­ kötelezettség az utolsó erőszak, az állam utolsó erőszaka, amit egy egész generá­ ció ellen elkövet. Voltam katona, sorköteles. Ami szintén ilyen volt. Volt előtte jobbágyság is. Én ezt tulajdonképpen ugyanúgy látom, mint a jobbágyságot, hogy a tankötelezettséget meg kellene szüntetni Erre persze jön az az érv, hogy akkor nem íratnák be a gyerekeket az iskolába. Ez biztos így van, és nem is nagyon aka­ rok ezzel vitatkozni, mert már olyan sokszor nyomtak a padló alá ebben a vitában. De biztos vagyok benne, hogy a családnál, az anyukánál senki nem tudja jobban, hogy mire van szüksége a gyerekének. Tehát semmilyen állami tisztségviselő, pol­ gármester, jegyző, mit tudom én, ki mindenki, pedagógus ne mondja meg, hogy mi történjen a gyerekemmel. Az államnak persze dolga megvédeni tőlem a gyere­ keket, mint ahogy a szomszédomtól is dolga megvédeni engem. Ebben az értelem­ ben létezik egy állami monopólium. Ezért állam egy állam. Az erőszak monopóliu- mával, a joguralom monopóliumával. Viszont ha a családoknak módja lenne rá, akkor ők rendelkezhetnének a saját állami forrásaikkal az iskola viszonylatában. Tehát az, amit beszedtek adóban, részben az ő gyerekeire fordítódna. Azt hiszem, hogy az emberek nem kivétel nélkül kocsmára költenék a gyerekük pénzét, hanem