Page 259 - Antalóczi Tímea – Határtalan médiakultúra

kocsuBeJ AlexAnder: Interjú Horn Györggyel 257 iskolára. Vagy valamire, amiről azt gondolják, hogy az iskola a gyerekük számára. A szakembereknek, akik itt dolgoznak, ebből következően sokkal inkább értenie kellene ahhoz, hogy megmondják, mi kell ahhoz, hogy a gyerek sikeres legyen, boldog legyen, informált legyen, képes legyen tanulni, legyenek szociális kompe­ tenciái. A szülők is ezt akarják a maguk módján, mindenki ezt akarja. A társada­ lom peremén élő közösségeknek is megvannak a maguk elvárásai azt illetően, hogy a gyerekek számára, velük kapcsolatban mit szeretnének. Ennek a tudását át tudják majd adni azoknak, akik viszont hozzák majd Botticellit is, ha kell, vagy Wagnert. A kultúrát. Azt gondolom, itt nincs olyan nagy kockázat. A színház pél­ dául még mindig él. Mi szól a színház léte mellett? Már sokat kérdeztem ennek az egésznek a veszélyeiről, illetve az ismeretlenről, de volna még egy kérdésem a múltról és a lehetséges előnyökről. A tévégeneráció kapcsán a tanár úr is utalt rá korábban, hogy a televízióban sugárzott tartalmak- ról szerkesztők döntenek; s legyen bár több csatorna, ez a döntés, ahogy a tar- talomsugárzás maga is, mégis egyirányú. Ezt egyre inkább kiszorítja a teljesen szabadon bányászható kétirányú web2. Lényegében van már egy egész generáció, amely nem is néz tévét. Az internet lett az alapvető médium, ami talán már nem is médium, vagy nem vesz- szük észre, olyannyira körülvesz bennünket. Ahogy említette már, itt van a levegő- ben, és kész. Ez lehet pozitív, a gondolkodást és az egész világhoz való hozzáállást meghatározó médium? Igen, azt hiszem, lehet. Van azért egy nagy veszélyforrás, a szegregáció. Megvan annak a veszélye, hogy egy-egy ilyen közösség meghatározó, tematizáló, érték­ közvetítő gurujai köré egymástól radikálisan eltérő kultúrák épülnek fel. Már most is vannak egymás mellett, párhuzamosan. A svájci kantonokban, lenn a völgyek­ ben, egymástól néhány 10 vagy néhány 100 kilométerre például egészen másfajta nyelv alakult ki. Ők nem tudtak róla, hogy egymás mellett élnek. A világban meg pláne így volt mindez, az internet viszont mindenkiről tudja és mindenkivel tudat­ ja, hogy ott van, hogy a másik létezik. Mégis marad bennünk egy igény arra, hogy kapcsolódjunk. Azt gondolom, ezek az egyéni igények közösségekké tudnak válni meghatározó személyeken, meghatározó kulturális közvetítőkön át. A kockázat a szegregáció, az, hogy egymással nem kommunikáló csoportok jönnek létre, de tudnak egymásról. Ez egy fontos különbség. Már most is látszik, hogy lehet tudni, ki kit olvas az interneten. De hát ez korábban is így volt. Bár nem járok tömegköz­ lekedésen, de amikor még jártam, az is jelzett valamit, hogy ki olvas Népsportot, ki Magyar Nemzetet, és ki Népszabadságot. Most már nyilván nem nagyon van ilyen, de ha látok egy embert az utcán újsággal a hóna alatt sétálni, teszem azt,