Page 135 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok
P. 135
3. A Rezešová-eset (avagy a sztárbotránytól az intézményi botrányig) 133 kurzusnak a jó, a felelős kormányzásról kellett volna szólnia, amely meghallja az emberek hangját, érzékeli a felháborodást (hogyan engedhették ki Rezešovát, ho- gyan történhetett ez a skandalum), majd korrigálni képes az ügyben elkövetett hibát, sőt megakadályozza, hogy ilyesfajta hibák a későbbiekben bekövetkezzenek. A Rogán-videó valóban tematizálta a közbeszédet, ám a legkevésbé sem úgy, ahogy annak a kezdeményező reményei szerint történnie kellett volna. Mint már szó volt róla, ehhez döntő mértékben hozzájárult, hogy alig néhány órával a videó megjelenését követően Rezešová házi őrizetét megszüntették. „Másodfokú, jogerős döntésével megszüntette az M3-son halálos balesetet okozó szlovák nő, Eva Rezesová házi őrizetét a Budapest Környéki Törvényszék kedden, és elrendelte ismételt előzetes letartóztatását. A nőt már be is vitték a büntetés-végrehajtási intézetbe. (…) A törvény- szék indoklása szerint a vádlott kiemelkedő vagyoni háttere és külföldi kapcsolatrendszere adott esetben nagymértékben megkönnyíti egy esetleges külföldre távozás kivitelezését, még az elektronikus nyomkövető eszköz használatának kötelező elrendelése mellett is. A nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés mértéke, valamint Eva Rezesová személyi körülményei a másod- fokon eljáró bíróság szerint olyan nagyfokú kockázatot jelentenek, amely a legsúlyosabb kény- szerintézkedést teszi szükségessé.” (Ma.hu, 2013 12 03 ) A bíróság döntése és a Rogán-videóban közzétett felszólítás („vizsgálja meg, szi- gorítson, ha kell, előzze meg”) különös egybeesését követően azonban a hírmédia döntő többségében a frakcióvezetői videóval kapcsolatos értelmezési verseny radi- kálisan megváltozott A politikus tematizálási szándékát a hírmédia nem akceptálta, a sikeres frame-ekért zajló verseny másképpen alakult A nyilvánosság auktorai a legkevésbé sem a felelős és hatékony kormányzás jeleként értelmezték Rogán Antal fellépését, hanem – egy akkori Le Monde-cikk kapcsán találóan így nevez- hetjük – az „indulati kormányzás” jeleként. A vitát nem lehetett beszorítani az el- lenzéki sajtó – kormánypárti sajtó vagy a bulvármédia – kereskedelmi média – közmédia „szorítók” sarkaiba, már csak azért sem, mert a Magyar Bírói Egyesület és a Kúria elnöke már másnap éles hangú közleményben tiltakozott „A kormánypárt vezető politikusa 2013. december 3-án Facebook oldalán közzétett és a médiá- ban is nyilvánosságot kapott nyilatkozatában éles kritikával illetett egy folyamatban lévő ügy- ben – a kényszerintézkedés tárgyában – hozott nem jogerős bírósági döntést. A megfogalmazott nyilatkozat alkalmas arra, hogy a folyamatban lévő eljárás befolyásolásának a látszatát keltse. A Magyar Bírói Egyesület, mint a bírák érdekképviseleti szerve – alapszabályának felhatalma- zása alapján – köteles fellépni a bírák személyét, a bíróságok tekintélyét támadó megnyilvánu- lásokkal szemben. Az egyesület határozott álláspontja, hogy más hatalmi ágak képviselői nem fogalmazhatnak meg nem jogerős bírósági döntésekkel szemben elvárásokat.” (Magyar Bírói Egyesület, 2013 02 04 ) „A bírák nem utasíthatók, más hatalmi ágak képviselői pedig nem fogalmazhatnak meg elvá- rásokat velük szemben – jelentette ki a Kúria elnöke. A Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal korábban azt kérte az alkotmányügyi bizottságtól és az igazságügyért felelős minisztertől, hogy vizsgálják ki, miként kerülhetett házi őrizetbe a halált okozó ittas vezetés miatt első fokon elítélt Rezesova
   130   131   132   133   134   135   136   137   138   139   140