Page 139 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok
P. 139
3. A Rezešová-eset (avagy a sztárbotránytól az intézményi botrányig) 137 Az ügy lecsengése után néhány héttel Répássy Róbert kormánypárti képviselő, frakcióvezető-helyettes, az egyik legtöbbet megszólaló parlamenti képviselő rend- kívül visszafogottan beszélt az ügyről: „– A Rezesova-ügy kapcsán Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a házi őrizet indokoltságá- nak megvizsgálását kérte Lehet változás ezen a téren? – A technikai nyomkövető viselése mellett elrendelt házi őrizet kiválthatja az előzetes letartóz- tatást A cél az, hogy a vádlott ne vonja ki magát az igazságszolgáltatás alól Az, hogy milyen társadalmi, anyagi helyzetben van, független ettől. A törvény előtt mindenki egyenlő. Nem Rezesova egyébként az egyetlen, aki luxuskörülmények között töltötte volna a házi őrizetet, Tasnádi Péter például a saját villájában volt őrizetben. Nem lehet az előzetes letartóztatással társadalmi különbségeket orvosolni. A házi őrizet azért is jó megoldás, mert túlzsúfoltak a börtönök, a fogvatartottak csaknem negyven százaléka előzetes letartóztatásban van. – Mennyire volt szerencsés Rogán Antal megszólalása, aki épp a Rezesova kényszerintézkedé- séről szóló másodfokú döntés előtt szólalt meg pár órával? – Ez véletlen egybeesés volt. Számomra inkább az volt a meglepő, hogy a bíróság még aznap délután hozott döntést. Kérdés, a bíróság keltette-e azt a látszatot, hogy a frakcióvezetőre reagált, vagy fordítva Amikor a Kúria elnöke azt mondta, az ítélet befolyásolásának a látsza- tát is el kell kerülni, akkor ez nemcsak egy politikusra, hanem a bíróságokra is vonatkozik.” (Magyar Hírlap, 2013 12 27 ) A bíróság befolyásolási kísérletével szemben (és a „véletlen” egybeesést kizárva) több olyan narratíva is felmerült, amelyek megegyeztek abban, hogy a frakció- vezető tudatosan manipulálta a médiát. „Rogán – információink szerint – egy amerikai trükköt vetett be, az ötletgazda a Fidesznek dol- gozó tanácsadó, Arthur J Finkelstein volt Eszerint olyan vitákat kell kirobbantani, majd látvá- nyosan megoldani, aminek mindkét oldalán fdeszes politikus áll, mert így az ellenzék nem tud állást foglalni. Hiszen az ellenzék bármelyik oldalt is választja, mégis csak egy fdeszes véle- ményt támogat A baloldal tegnap felismerte a csapdát, és nem is folyt bele a szájkaratéba 3.44. kép: A Fidesz frakcióvezetője a népakarat hangján szólalt meg. Volt eredménye Miként ültette át a gyakorlatban Rogán a trükköt? Tegnap Navracsics Tibort gyomrozta azzal: igazságtalan, hogy luxusban »bűnhődik« Rezesová. Azaz frakcióvezetőként az igazságügyi mi- nisztert hívta tetemre. De csak színleg, hiszen Rezesová előzeteséről a független bíróság dönt, az ítéletre pedig sem Rogánnak, sem Navracsicsnak nem lehet ráhatása Rogán – Facebook- oldalának kommentjei szerint – gyorsan megoldott egy fontos, az emberek többségének jó érzé- sét sértő ügyet, és hatalmas presztízsgyőzelmet aratott azzal, hogy Rezesovát végül még aznap börtönbe csukták.” (BorsOnline.hu, 2003 12 05 )
   134   135   136   137   138   139   140   141   142   143   144