Page 169 - Hartai László – Médiaesemény-esettanulmányok
P. 169
4. Szexbotrányok 167 A Szepesi-ügyben a társadalmi normák megszegésének ügye az úszónő könyvé- ben válik ugyan publikussá (vagyis formálisan nem a média irányítja a fgyelmet a szexuális zaklatás megtörténtére), mivel azonban maga a könyv is egyfajta sajá- tos, a média aktív szerepére első pillanattól tudatosan építő, azzal számoló média- stratégia része, lényegileg mégis igaz, hogy az ügy a médiában, a média aktív köz- reműködésével vált publikussá. – Azonosított elkövető. Az S. tanár úr-ügyben Sipos Pál valóságos, létező személy, aki tetteit szándékosan, alaposan előkészítve, vágyai kényszere alatt követte el. A Szepesi-ügyben az úszónő nem nevezi meg, de olyan pontosan körülírja a gyúrót, hogy az idős embert a média pillanatok alatt azonosítja. Az edző, Turi György ( legendás olimpiai bajnokaink, Egerszegi Krisztina, Kovács Ági, Risztov Éva edzője, a „Cár”) kiléte pedig egy pillanatra sem titok. „– Olvasta Szepesi könyvét? – Isten őrizz, dehogy olvastam! Vallásos ember vagyok, szigorú erkölcsökkel, nincs erre szük- ségem Elég volt az a néhány részlet is, amit az újságok leközöltek Förtelmes iromány – Egykori edzőjét Cárként nevezi meg néhány fejezetben. Az ön publikus e-mail címe czar1957@ vipmail.hu. Annyira hülye nem vagyok, hogy legalábbis ne feltételezzem: Önről van szó. – Nyilvánvaló – Perelni akar? – Ez a szerencsétlen leány annyit, de annyit kapott tőlem a karrierje alatt, amit csak nagyon ke- vesek. Mindent megtettem, hogy ember és sikeres sportoló váljon belőle. Ehhez képest rossz színben tüntet fel, de egyelőre nem akarok pereskedni. – Úgy fogalmazott: mindent megtett azért, hogy Nikiből ember legyen. Az is kellett ehhez, hogy megüsse? – Egerszegi Krisztina is kapott pofonokat Más is Elismerem, ha szükségét éreztem, eljárt a kezem, de csakis a sportolók érde- kében Nevelési célzattal Ne úgy képzelje el, hogy ütöttem-vertem ezeket a gyereke- ket Azok az el-elcsattanó pofonok szük- ségesek voltak, és ezt még Niki is elis- merte. Természetesen ma már más világ van, a társadalom szigorúbban ítél meg egy-egy ilyen esetet, szóval ezt a módszert kiiktattam a pedagógiai eszköztáramból.” (Blikk.hu, 2013 06 02 ) 4.6. kép: Szepesi Nikolett és Turi György A Blikk.hu a címoldalon, a sztárvilág rovatában idéz a könyvből. „»Mentünk hozzá kezelésre, és ő a szájába vette a mellbimbónkat, szívta, szopogatta, nyalogatta, aztán csókolgatta, puszilgatta a p…kat is. (…) Ez a kis nyáladzó, perverz férf megkérdezte,
   164   165   166   167   168   169   170   171   172   173   174